Fülön csíptük az eredendő bűnt?

Orvos-Tóth Noémi jó ideje nemcsak a saját pácienseinek nyújt segítséget, hanem az olvasóinak is. Márpedig a történelem mellett a lélektan az a tudományterület, amely iránt széles tömegek érdeklődnek. Orvos-Tóth írt már érzelmileg bántalmazó kapcsolatokról (Egy nárcisztikus hálójában), első sikerkönyve pedig az Örökölt sors volt, amely „családi sebekről és a gyógyulás útjairól” szólt. Lényegében új kötetének is ez a témája, pontosabban a családi mintázatok és a rossz minták meghaladásának lehetőségei.

Nehéz témája ellenére a könyv nem engedi letenni magát, egy-két napra kivonja az olvasót a világból, hogy utána tudatosabban adja vissza. A nem szakmabéli recenzens tehát ismertethetné az olvasmányos tartalmat, azonban nem teszi, mert jobban megragadta az előző és a mostani Orvos-Tóth-kötet címe közti feszültség. Örökölt sors kontra szabad akarat. Az új kötetnek ugyanis lehetett volna a címe akár Örökölt sors 2. is, és ha valaki a szabad akaratról szóló direkt értekezéseket vár, az csalódni fog. Azonban szemben az előző kötet címével, amely a sorsra helyezi a hangsúlyt, a mostanié arra, hogy ha nehezen, küzdelmesen is, de a rossz mintákat felül lehet és érdemes is írni. Azaz sors ide, sors oda, determinálva azért nem vagyunk.