A nemzeti ügyek beemelésével tarolt a Fidesz

Joó István írása a Mandiner hetilapban

Közkeletű elemzői megállapítás: a közvélemény-kutatók a parlamenti választási kampány vége felé felülmérték az ellenzék támogatottságát. Molnár Balázs szerint ennek az is oka volt, hogy a bizonytalanok várható szavazatait nagyrészt az egyesült baloldalhoz számolták. Felmerül azonban a kérdés: hogyan viszonyuljunk a baloldalhoz sorolható kutatók szabadkozásához, miszerint a végső mérések után, az utolsó napokban fordult meg a helyzet, és lett sokkal népszerűbb a Fidesz, ami április 3-án a kétharmadot is meghozta neki? A választási szakértő szerint ezek a közvélemény-kutatók indokolatlan mértékben nagyítják fel az utolsó napok szerepét. Molnár Balázs Mráz Ágoston Sámuelnek, a Nézőpont Intézet igazgatójának a megállapításával egyetértve azt vallja, a voksolás jelentős részben már korábban miniszterelnök-választássá alakult. A Századvégnek volt is egy márciusi kutatása, eszerint ha közvetlenül lehetne miniszterelnökre szavazni, a magyarok 62 százaléka Orbán Viktorra voksolna, Márki-Zay Péterre pedig csak 32 százalék. Utóbbi szám nagyon hasonlít a választás baloldali eredményéhez.

Molnár hangsúlyozza, a történelmi léptékben nagyarányú Fidesz-győzelem szilárd alapról indult. A három korábbi ciklus során egyfajta „konjunkturális elégedettség” született, a társadalom döntő többsége úgy érezte: az Orbán­- kormányok alatt ő és a családja előre tudott lépni. A szakértő az előző tizenkét év abroncsának nevezi a nemzeti ügyeket. Nem magasztos, szimbolikus dolgokat ért rajta, hanem olyanokat, amelyekben a nemzet döntő többsége egyetért. „2010-ben nemzeti ügy volt, hogy Gyurcsány Ferencnek mennie kell. 2014-ben a rezsicsökkentés, 2018-ban az illegális migráció vált ilyen témává. E korábbi nemzeti ügyek rendre előkerültek, megfrissült témákká váltak a 2022-es választás kampányában” – mutat rá, példaként említve, hogy ismét fókuszba került: menjen-e Gyurcsány, illetve fontos-e a rezsicsökkentés megtartása. Ezenkívül a választás előtt öt és fél héttel kitörő háború újabb, nemzeti ügyekké transzponálható kérdéseket vetett föl, és ezeket nem szalasztotta el a kormányoldal. Annál inkább is, mivel a béke és a biztonság eleve a magyarok fő elvárása volt. Evidencia­ként éreztek rá a kormány törekvésére, hogy Magyar­ország maradjon ki a közvetlen szomszédjában dúló konfliktusból.

Tovább hatott a centrális erőtér

Molnár Balázs meggyőződése, hogy bár a baloldal azt gondolta: a centrális pártrendszer véget ért, amikor a 2019-es helyhatósági választástól kezdve az ellenzéki erők összeálltak, és két tömb maradt egymással szemben, valójában tartalmi értelemben továbbra is hatott a Fidesz erőtere. A centrális pártrendszernek ugyanis csak a formális oldala az, hogy van középen egy nagy politikai erő, és tőle balra is, jobbra is vannak pártok, amelyek nem tudnak összefogni.

Molnár olvasatában a Fidesz a nemzeti ügyek képviseletével tartalmi értelemben foglalt el olyan centrumot – a bal­oldal pártjai és a Jobbik összefogása után is –, amilyenhez hajlamosak gravitálni a választók. Ilyen ügy volt szerinte a háborún kívül a többéves koronavírus-válság kezelése is. Ezek mind segítettek impozáns többséget képezni 2022-re. Eközben az ellenzék centrifugálisan működött, „szélre pörgött”, s extrém – kevesek által képviselt – álláspontot vett fel a rezsicsökkentés elutasításával, a NATO-nak való értelmetlen, okafogyott udvarlással, azzal, hogy katonák, fegyverek küldését sürgette Ukrajnába.

Annak kapcsán, hogy miért nem volt árnyaltabb az ellenzéki kommunikáció, a választási szakértő hangsúlyozza: a baloldali politikusok a saját közegük foglyai, balliberális értelmiségük és nyugati körök elvárásainak igyekeznek kényszeresen megfelelni. „Ez volt az előválasztás fő tanulsága is. Maguknak és nem Magyarországnak választottak miniszterelnök-jelöltet, aki képes lenne 2,5-3 millió szavazó megszólítására. A Márki-Zay-jelenség egyik lényegi vonása, hogy a kormányfőjelölt az előválasztási győzelem után nem tudott elindulni középre, végig úgy beszélt, mint egy keményvonalas balliberális troll. Igazából csak egy elegyes, a sértettségben közös értelmiség tartott ki mellette, s közben a Fidesz is sikeresen pozicionálta a rivális miniszterelnökjelöltet balra” – magyarázza.

A hús-vér szavazó és a választási matek

Az elemzések egyik központi kérdése az is, hogy hova tűnt 900 ezer ellenzéki szavazó, akinek a választási matematika szerint – a 2018-as, akkor még külön induló ellenzékiek összeadott eredményéből következően – biztosítania kellett volna a győzelmi többséget a Fidesz– KDNP-vel szemben. Másokhoz hasonlóan Molnár Balázs is úgy látja, hogy nagyrészt a Jobbikból morzsolódtak le, sokan már korábban. S hogy hova? Egy részük otthon maradt, ami abból látszik, hogy pont a Jobbik 2018-ban erősebb körzeteiben – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves megyében – most valamivel gyengébb volt a részvétel. Másfelől voltak jobbikosok, akik más politikai erőterekbe távoztak, tipikus példa erre a billegőnek gondolt nagykanizsai választókerület. Itt 48,79 százalék volt a fideszes Cseresnyés Péter eredménye 2018-ban, most pedig 52,98 százalékon végzett. A DK-s közös jelölt pedig nem tudta érdemben meghaladni a 2018-ban önállóan induló és második helyen végző jobbikos jelölt eredményét: négy éve Zakó László 34,60 százalékot kapott, most Horváth Jácint 37,45 százalékot. Vagyis az egykori nemzeti párt szimpatizánsainak egy része átment a Fideszhez, mások pedig a Jobbikból kiszakadt Mi Hazánknál jelentek meg, amelynek jelöltje itt 5,50 százalékot gyűjtött.

Molnár szerint a hagyományos baloldali szavazóknak is volt egy része, amely otthon maradt. Emögött állhatott a szélsőjobbtól való irtózás – márpedig egyes jobbikos politikusok antiszemitizmusát, cigányellenességét a kormányoldal bőven dokumentálva tudta kampánytémává emelni –, vagy idegenkedtek Márki-Zaytól, illetve nem érezték a végén, hogy van esély a kormányváltásra. De olyan baloldaliak is akadtak, akik egy-egy nemzeti ügyben egyetértettek Orbán Viktorral. Nem feltétlenül szavaztak rá, de motivációhiányból a baloldalra sem. Az elemző szerint ez a fajta távolmaradás és az ebből fakadó alacsonyabb részvétel a dél-pesti munkáskerületek, perem- kerületek választókörzeteiben rajzolódott ki. A balos szavazók passzivitása adott esetben mandátumvesztést okozott, például a dunaújvárosi körzetben, továbbá Baranya megye 2-es választókerületében, és ilyen Szolnok is, ahol 8 százalékpont volt a különbség.

Mozgósítási fölény, billegéskimaradások

A földcsuszamlásszerű kormánypárti győzelem része volt, hogy még hagyományosan baloldali vagy ilyen vezetésű városok sokaságában is – például Ajkán, Tatabányán, Miskolcon, Gyöngyösön – a Fidesz kerekedett felül. Ez Molnár Balázs szerint nem sikerült volna a mozgósítás nélkül, amivel kapcsolatban húszéves teljesítményt emleget. A mozgósítási rendszer, amit Kubatov Gábor neve fémjelez, hatékonyan működik. Az ellenzéki sajtóban Kubatov-listaként elhíresült jelenség az elemző szerint legális és demokratikus gyakorlat. A párt aktivistái időről időre megkeresik a választókat, és próbálják őket meggyőzni bizonyos ügyek támogatásáról, s ezzel együtt, ha hozzájárulnak, elkérik elérhetőségeiket. Jelenleg – jegyzi meg Molnár Balázs – egyedül a Fidesznek van olyan országos hálózata, amely folyamatos jelenlétet és mozgósítóerőt biztosít. Különösen a falvakból tűntek el a baloldali aktivisták; szerinte azért is lehetett elégtelen a baloldal mozgósítása, mert aránytalanul sok, húszezer emberüket ültették be szavazatszámlálónak országszerte.

A szakértő kitér arra is, hogy a kampányban a billegőnek ítélt körzetek voltak a média kiemelt témái. Molnár leszögezi, a számok utólag tanúsítják, hogy végül nem ezek bizonyultak csatatérkörzeteknek, hiszen döntő többségükben kiütéses Fidesz-győzelem született. Ilyen volt papíron Siófok is, ahol Witzmann Mihály 59,94 százalékot gyűjtött, a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita pedig 35,76 százalékot. Persze vannak olyan választókerületek, ahol minimális különbséggel hirdettek végeredményt, ilyen volt a Budapest XVI. kerületét magába foglaló körzet, ahol végül a napokig vezető fideszes Szatmáry Kristóf helyett az ellenzéki Vajda Zoltán nyerte a csatát. Említhető a tapolcai központú körzet is, ahol szoros verseny alakult ki a kormánypárti Navracsics Tibor és a jobbikos Rig Lajos között – végül előbbi több mint 6 százalékponttal győzött. „Senki nem gondolta, hogy ennyire felborul a terepasztal” – szögezi le a szakértő.

Molnár Balázs megemlíti azt is, hogy sok helyütt rossz volt a baloldali jelöltek kiválasztása. „Sokak nem akartak eléggé nyerni, a győzelemért dolgozni, illetve számos helyen nem voltak eléggé ismert nevek. Több esetben előéletük miatt váltak hiteltelenné, így sokan a baloldali listához képest is alulteljesítettek – miközben jó néhány szóba jöhető, országosan ismert politikust nem vetettek be a füstös szobákban, az előválasztás megtervezett folyamataiban” – fogalmaz.

Nyitókép: Bujákon palóc népviseletben is szavaztak – menő a nemzeti közép és a konzervativizmus. Fotó: MTI/MTVA