Keleti határhelyzetek – így jönnek a menekültek

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

Az orosz támadás nyomán valóságos népvándorlás indult meg Ukrajnából az ország nyugati határai felé: jelen sorok írásakor már meghaladta a százezret azok száma, akik Magyarországot vagy a Magyarországon átutazást választották. Kijevtől Budapestig követtük az útjukat.

Tudósítónk, Hölvényi Kristóf az ukrán fővárosban azt tapasztalja, hogy a menekülők távozása után özönlenek az önkéntesek, tehát befelé alakulnak ki torlódások, kifelé sima az út. „Mindenki érzi, hogy be fognak jönni az oroszok. Aki akart, az már nagyrészt elment” – foglalja össze lakonikusan a helyzetet. Mindenesetre a sorban állás a szovjet időket idézi, az ostromzaj pedig leginkább a világháborút.

Minket elsősorban a kárpátaljai magyarság sorsa foglalkoztat: noha a magyarok lakta területen nincsenek harci cselekmények, az emberekben erős a félsz. Szerencsére édesanyjával már Magyarországon van az a tizenhárom éves ungvári lány, akivel és akinek behívót váró édesapjával még az első napokban sikerült interjút készítenünk. Az orosz offenzíva másnapján megvolt a támadás első magyar áldozata. A határnál hol az az információ röppent fel, hogy a határőrök magyar útlevéllel hadköteles korú férfiakat is átengednek, hol pedig az, hogy emberrablásszerűen rángatják el a családjuktól őket, és viszik egyből katonának. Az áru- és üzemanyaghiányon valamelyest enyhít a magyar állam folyamatos segélyszállítmánya: a 600 millió forintos csomag jelentős része üzemanyag, a többi elsősorban élelem és tisztálkodószer.

A tiszabecsi befogadóállomásnál, vagyis a helyi iskola tornatermében kollégánk már elsősorban ukrán ajkúakkal találkozik. Záhonyból a MÁV-nak köszönhetően ingyen utazhatnak Magyarország területén, és nemrég a főváros is csatlakozott a kezdeményezéshez. A menekültek zöme a Keleti vagy a Nyugati pályaudvarra érkezik. Két másfél napos különbséggel tett látogatás alapján cáfolni tudjuk azt a közvélekedést, hogy a Keletibe az „ukrán Ukrajnából”, a Nyugatiba a Kárpátaljáról menekülőket szállító vonatok futnak be. A valóság az, hogy a legnyugatibb megyéből már eljöttek a távozni szándékozók, az újabb menekültek Ukrajna belsejéből érkeznek. Külön színfolt a sok vendégdiák: egészen szürreális látni, hogy megjön egy ukrán menekültvonat, és leszáll róla harminc-negyven fekete fiatalember. Nem sokan terveznek itt hosszabb távon: mint egy tolmács lánytól megtudom, a zömük megy tovább Csehország, Lengyelország, de leginkább Németország felé. „Elsősorban anyukák és gyerekek jönnek” – meséli a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik munkatársa, Zsuzsanna. Egyelőre bírja a rohamot a magyar polgárok szolidaritása: három óra alatt másfél tucatnyi jelentkezőt számolok meg a közvetlen közelemben; adományból pedig annyi érkezett, hogy csaknem a plafonig kell pakolniuk a raktárban a Nyugati királyi várótermében dolgozó önkénteseknek, s a pultok is roskadoztak a holmitól. Igaz, meggyűlt a bajuk a helyi erőkkel: sajnos rájárnak az adományra olyanok is, akik nem menekültek – árulja el a Magyar Református Szeretetszolgálatnál önkénteskedő Andrea. Van, aki harmadszor jönne újabb csomagért, nehéz kiszűrni – mondja az asszony. Szemében fáradtság tükröződik; nem csoda, bolti eladóként nyolcórás műszak után dolgozott itt még tízet, és hol az este!