A politikai stabilitást segíti elő a választási rendszer

Gömbicz Nándor írása a Mandiner különszámában.

Bár a nemzetközi és a hazai baloldal kritikái szerint a Fidesz–KDNP pusztán hatalomtechnikai szempontoktól vezérelve alkotott új választási rendszert, 2010 után valójában nem lehetett elkerülni a mandátumkiosztás szabályainak megváltoztatását. A képviselők száma 199 főre csökkent – ez a Fidesz–KDNP egyik fontos választási ígérete volt –, a kisebb létszám sokkal inkább illeszkedik Magyarország területéhez és lakosságszámához, mint a 386 fős testület. Az új rendszert 2011 decemberében fogadta el az Országgyűlés, így a 2014-es választáson induló pártoknak több mint két évük volt alkalmazkodni az új rendelkezésekhez.

Átalakult a listás rendszer

Az új választási berendezkedés alapjellegét tekintve hű maradt az 1989–90-es hagyományokhoz, hiszen a 2010-ig alkalmazott rendhez hasonlóan 2014 után is vegyes választási rendszer alapján osztják ki a mandátumokat. Ez két elemből tevődik össze: a politikai stabilitást és a kormányozhatóságot elősegítő többségi (egyéni választókerületi) rendszerből, valamint a valós társadalmi támogatottságú pártoknak mandátumszerzést garantáló arányos (listás) rendszerből. 2014 előtt látszólag az arányos elem dominált: a 386 mandátumból 210-et területi (megyei, fővárosi) listák és az országos lista útján osztottak ki, és csak 176 képviselőt választottak egyéni választókerületben.

Az új szabályok több ponton felszámolták a korábbi választási rendszer súlyos belső aránytalanságait. A legfontosabb változás a választókerületi rendszer arányosítása volt a 2014-re alaposan megváltozott területi lélekszámokhoz igazodva; a sokszor aránytalan lélekszámarányokat lekövető területi listás rendszert szintén átalakították. A 2014-es választással tehát a stabilitást előmozdító elemek kerültek előtérbe: 106 képviselő jut parlamenti mandátumhoz egyéni választó­kerületekből és 93 listáról. Az új rendszerben  46-ról 53 százalékra nőtt a többségi ágon választott képviselők aránya. Ebből az is következik, hogy a mindenkori kormányzat mögött nagyobb eséllyel jöhet létre stabil parlamenti többség, ami – a felelősségi viszonyok egyértelműsítése mellett – a döntés- és cselekvőképes kormányzás alapjául is szolgálhat. Utóbbi a korábbi évek európai válságjelenségeinek (gazdasági világválság, bevándorlási krízis, koronavírus-járvány) kezelése során kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen a stabil parlamenti többséggel rendelkező kormány gyorsan tudott reagálni.

Szintén a stabil parlamenti többséget és a kormányozhatóságot segíti elő a töredékszavazat-számlálás új rendszere. Ennek lényege, hogy már nemcsak a vesztes, de egyébként listás mandátumszerzésre jogosult pártlistákhoz tartozó jelöltek, hanem a győztes választókerületi jelöltek után is működik töredékszavazat-visszaszámlálás.

Kettő helyett egy forduló

Ugyancsak jelentős változás, hogy egyfordulóssá vált a választás, ezáltal módosult a mandátumszerzés feltétele az egyéni választókerületekben. Mivel a szavazás után mindenképpen végeredményt kell hirdetni mind a 106 egyéni választókerületben, a relatív többségi elv jön szóba. Ennek lényege, hogy az egyéni választókerületekben minden esetben az a jelölt jut mandátumhoz, aki a legtöbb szavazatot kapja. Az egyfordulós választás amellett, hogy kisebb költséggel jár, egyértelmű viszonyokat teremt: az önállóan választást nyerni képtelen pártokat már a voksolás előtt együttműködésre készteti, így a választópolgárok előre tudhatják, hogy mely pártok koalícióképesek egymással.

A jelöltállítás könnyebb lett 2014-től: korábban legalább 750 ajánlószelvény összegyűjtése után lehetett valakiből egyéni képviselőjelölt, és egy választópolgár csak egy személyt jelölhetett, az új rendszerben ajánlóív aláírásával lehet jelölni, és egy személy akár több jelöltet is támogathat. A képviselő-jelöltséghez 500 ajánlás szükséges. Az egyszerűsített jelöltállítás elsősorban a kisebb pártok jelöltjeinek és a függetlenként indulóknak kedvez.

A választási rendszer arányos részével kapcsolatban is fontos változások léptek életbe 2014-ben. Addig területi és kompenzációs jellegű – töredékszavazat-visszaszámlálás céljából bevezetett – országos lista is létezett, ebből csak az országos lista maradt meg, arra lehet voksolni, de a korábbi rendszerhez hasonlóan a többségi (egyéni választó­kerületi) ágról átkerülő töredékszavazatok is itt hasznosulnak. Ahogy korábban, jelenleg is 5 százalékos parlamenti küszöb van érvényben, vagyis csak az a párt szerezhet listás mandátumokat, amelyik a részt vevő választópolgárok legalább 5 százalékának támogatását bírja. A küszöb a pártok közös indulása esetén sem változott: 2014 után is csak akkor szerezhet mandátumot közös pártlista, ha az összes érvényes szavazat legalább 10 százalékát, kettőnél több párt által állított közös lista esetében legalább 15 százalékát elérték.

Az egyéni választókerületekben való jelölt­állítás könnyebbé, az országos pártlistához való jogosultság megszerzése nemrég nehezebbé vált. A 2010 előtti szabályozás szerint az a párt állíthatott országos listát, amely legalább hét területi listával rendelkezett, a területi lista állításának feltétele az volt, hogy az adott terület választókerületeinek negyedében, de legalább két választókerületben jelöltet kellett állítani. Később ez a szabályozás úgy módosult, hogy pártlistát az a formáció állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban legalább huszonhét választókerületben önállóan jelöltet állított – azaz nagyjából a választókerületek negyedében. Jelenleg az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény értelmében „pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább tizennégy megyében és a fővárosban – legalább hetvenegy egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított”, tehát a választókerületek kétharmadában. Így elsősorban olyan politikai erők tudnak megfelelni a szigorúbb követelményeknek, amelyek országosan is rendelkeznek bizonyos fokú szervezettséggel és társadalmi támogatottsággal.

A 2014-től hatályos választási rendszer új, jogkiterjesztő elemeket is tartalmazott. Egyrészt – számos más ország hasonló joggyakorlatát követve – a külföldön lakóhellyel rendelkező, ott élő magyar állampolgároknak biztosít szavazati jogot. A hazai lakóhellyel nem rendelkező magyaroknak csak egy szavazatuk van, egyéni választókerületi jelöltre nem voksolhatnak, csak pártlistára – választási regisztráció után, akár levélszavazat formájában. Tekintve, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok lélekszáma jóval elmarad a Magyarországon élő választópolgárokétól, érdemben csak nagyon szoros eredmény esetén befolyásolják a végkimenetelt.

Mindemellett a 2010-ben megalakuló alkotmányozó többség a nemzetiségek parlamenti képviseletének kérdését is rendezte: döntés született a nemzetiségi listaállítás lehetőségéről. Legutóbb egyedül a német közösség nemzetiségi listája tudott teljes jogú képviselő útján mandátumot szerezni, a többi nemzetiség szószólót küldött.

Aránytalanabb eredmények más országokban

A politikai stabilitás mint cél éppolyan demokratikus érték, mint a valós társadalmi támogatással bíró pártok mandátumszerzésének előmozdítása. A stabilitásra törekvés ráadásul nem csak az olyan többségi választási rendszerű országokban jellemző, ahol a berendezkedés sokszor aránytalanabb eredményt is hozhat a magyarnál – ilyen az Egyesült Királyság, Franciaország vagy az Egyesült Államok (utóbbi 2016-os elnökválasztásán Donald Trumpra közel 2,9 millióval kevesebben voksoltak, mégis több elektori szavazatot gyűjtött, mint Hillary Clinton). A jelenség egyes arányos választási rendszerű országokban is megfigyelhető, például számos esetben a nyugati országokban elvileg legmagasabb, 5 százalékos listás mandátumszerzési küszöböt alkalmazzák a stabilitás előmozdítása érdekében. Olykor a szavazatok jelentős része egyszerűen kiesik a rendszerből, például a legutóbbi szlovákiai választáson a voksok nagyjából 28,5 százaléka lényegében a „küszöb alatt maradt”.

Az említett példákhoz képest tehát a magyar rendszer – a német modellhez hasonló logikával – igyekszik minden típusú kilengést megelőzni a többségi és arányos elemek vegyítésével. Tény, hogy a német modell valójában arányosabb mandátumelosztási elvet jelent, a magyar megoldás viszont kiemeltebb értékként tekint a politikai stabilitásra. Ezzel együtt a valós társadalmi támogatottsággal bíró politikai formációk sem maradnak parlamenti képviselet nélkül.

A szerző politológus.

***

Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila