Ha ön szerint ez a kultúra ennyire felszínes lett és elüzletiesedett, van még egyáltalán remény?
A mi műfajunkban akkor marad fenn a hagyomány, ha a néptáncot magát színházi nyelvként használjuk, és értékes gondolatokat közvetítünk általa. A feketetói vásár elkommerszesedése híven mutatja azt, ami manapság jellemzi a művészetet. Optimista ember vagyok, szerintem van remény. Amikor a Fölszállott a pávában rengeteg fiatal táncol a színpadon, az előremutató. Vagy amikor az elsősorban gyerekeknek szóló, Kis magyar táncrajz című rendhagyó néprajzi óránk közben a narrátor, Berecz István elámul azon, hogy a városi gyerekek is tudják, ki a gulyás, akkor úgy gondolom, hogy van remény.
Szellemileg is szeretnénk megmozgatnia nézőket”
Idén hatvanöt éves az együttes. Mivel készülnek a jubileumra?
Belefogtunk egy könyv megírásába. Az együttes fennállásának ötvenötödik évfordulója alkalmából is megjelent már egy kiadvány, most leginkább az azóta eltelt tíz év kerül a fókuszba. Készülünk egy nagyszabású gálaműsorra is május 18-án a Nemzeti Táncszínházban. A hetvenes években Mosóczi István volt a tánckar- és művészeti vezető, a nyolcvanas években Erdélyi Tibor, 1992 és 2007 között pedig Mucsi János. Az ő koreográfiáikból is válogatunk, és korábbi zenészeink is muzsikálnak majd, sok meglepetés lesz, a műsor egy utazó változattal megy tovább. Az évet egy új darab bemutatásával zárjuk A Duna balladái – Táncok és imák a Duna mentén címmel. Az előadás a Duna menti népek kultúrájából merítkezik a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig; Bubnó Tamás és a Szent Efrém Férfikar készíti a zenei gerincét.