Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
„Amíg a Bethlen Gábor Kollégium létezik és működik, addig a megye magyarságának is van létjogosultsága” – mondja az intézmény igazgatója. Szőcs Ildikót a szórványlétről, oktatásról és nevelésről is kérdeztük.
Ádám Rebeka Nóra írása a Mandiner hetilapban.
Szőcs Ildikó 1991-ben, friss diplomás álláskeresőként került Nagyenyedre, az idén négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumba. Akkor úgy tervezte, egy évet marad, most már több mint harminc éve lakik a Fehér megyei szórványvárosban. Eleinte diáksegítő pedagógusként dolgozott, majd miután kollégái felfigyeltek rá, 1997-ben igazgatóhelyettesi megbízást kapott. „Ez az időszak éppen egybeesett a családalapítással – emlékezik vissza Ildikó. – Miután megszülettek a gyermekeim, visszatértem tanítani. Nagyon merész vállalkozásba kezdtem, aminek végeredményeként 2005 januárjában átvettem a kollégium vezetését. Azóta vagyok az intézmény igazgatója, első nőként.”
Elmondása szerint kihívásokkal teli, nehéz periódusban került a vezetői székbe, hiszen az időszak éppen egybeesett az épületek visszaszolgáltatásával. „Rettentő nagy útkeresés után voltunk: a kilencvenes években a kollégium visszaigénylés alatt állt, így a román állam nem volt hajlandó felújítani. Végül hosszas huzavona után megtaláltuk a módját annak, hogyan lehet kivergődni ebből a helyzetből. A visszaszolgáltatás után az önkormányzat, az Erdélyi Református Egyházkerület és az iskola sikeres együttműködésbe kezdett, a tulajdonos átadta az épületeket az önkormányzatnak ingyenes használatra, és megvalósulhatott a teljes felújítás” – meséli.