Ki veszi be a házat? – Hét körzet, ahol minden eldőlhet

Kereki Gergő írása a Mandiner különszámában.

Április 3-ához közeledve egyre többet hallunk az országos politikai erőviszonyok mellett az egyéni választókerületek fontosságáról. Ez a magyar választási berendezkedés többségi része, méghozzá kettős értelemben. Egyrészt ez domborítja ki a rendszer relatív többségi elemét, amely – az arányosságot korrigálva – nagy eséllyel biztosítja a kormányzóképes többség létrejöttét, másrészt az egyéni választókerületekből kikerülő képviselők száma 106, amivel a parlament 199 fős létszámának nagyobb hányadát adják. 
A korábbi választási rendszerben is meghatározó szerepük volt az egyéni körzeteknek, az új választási törvény alkalmazása óta pedig elsöprő a jelentőségük.

Az egyéni körzetek jelentőségét az is felértékeli, hogy a kutatások szerint nem zárható ki, hogy a Fidesz és a baloldali össze­fogás az összes pártlistás szavazat akár 95 százalékát megszerzi. Ha pedig listás eredményeik szorosak lesznek, legalább 40 választókerületet mindkét oldal elhódíthat – 2018-ban a mai baloldal jelöltjei csak 15 választókerületben győzedelmeskedtek. A választókerületi győzelmek közel azonos száma és az összes választókerület első és második helyezettje közötti különbség zsugorodása azt eredményezné, hogy a két oldal pártlistás szavazataihoz közel azonos számú töredékvoks adódik hozzá. A két oldal összesített listás szavazatainak 200-300 ezres különbsége ellenére is könnyen előfordulhat, hogy a két lista ugyanannyi vagy közel ugyanannyi mandátumot szerez. Erről elsősorban a matematikai képletek fognak dönteni.