Éjszaka havazott, de azonnal olvadni kezdett, mint mostanában szinte mindig. Minek esik, ha úgyis azonnal elolvad? – kérdezi a kisebbik fiam, és nehéz lenne értelmes választ adnom erre a kérdésre. Babits jut eszembe, aki az Esti kérdésben végül is ugyanerről beszél: „miért nő a fü, hogyha majd leszárad? / miért szárad le, hogyha újra nő?” Egy szülőnek nehéz azt válaszolnia, hogy nem tudom, legalábbis nem erre lettünk kondicionálva. Olyan válasz nincs, hogy nem tudom. Hányszor hallottam ezt általános iskolában Marika nénitől és Gizi nénitől! Nem is tudom, honnan vették ezt az ostobaságot. Annyit mindenesetre elértek vele, hogy az amúgy is meglévő szorongásomat sikerült elmélyíteniük.
Mostanában tényleg szinte azonnal elolvad a frissen leesett hó. Legfeljebb a közeli Magas-Börzsönyben marad meg, nagyjából hétszáz méter felett. Ott fent még meg lehet nézni, milyen az, amikor igazi tél van. De már ott sem állandó az igazi tél. Lassan megszokhatjuk, hogy a tél eltűnik az életünkből. A legendás gyerekkori telek, úgy látszik, örökre elmúltak. Persze ez, hogy örökre, erősen viszonylagos. Mert lehetséges, hogy néhány száz vagy ezer év múlva ismét kemény telek lesznek errefelé. De nekünk az úgyis olyan, mint az örökkévalóság, nem tudunk mit kezdeni ilyen időtávlatokkal. És ez még hagyján, mert ott van például az égbolt. Mostanában igen filozofikus beszélgetéseket folytatunk fent említett kisebbik fiammal az égboltról. Magyaráztam neki, hogy az égboltot tulajdonképpen soha nem látjuk az „aktuális” állapotában, mert a csillagok fénye évszázadok vagy évezredek alatt ér el hozzánk, ezért aztán azt látjuk, hogy milyen szépen fénylettek a múltban. Ha felnézünk az égre, a múltat látjuk, ami nekünk éppen a jelen. Az égbolt jelen ideje a múlt idő, valahogy így fejeztem ki magam. Mindez sehogy sem ment a fejébe, amit nem csodálok. Én sem tudom felfogni. Hosszas morfondírozás után valami olyasmit mondott, hogy ezek szerint a világűrben másféle idő van, nem olyan, mint a földön. Ebben maradtunk, mert végül is igaza volt, és nekem sem kellett jobban belebonyolódnom a témába.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Hiába, Jakab Péter nem tanult elődje hibájából: Vona Gábor „elvette”, ő eladta a párt lelkét. Knopf Alexandra írása.
Kétéves kutatómunka, huszonhárom tájegység szándékosan szubjektív bemutatása, kézzel készített térképek és illusztrációk: a Magyarország – Az útikönyv című grandiózus kötet a hazaszeretet és a hiányérzet találkozásából született.
A férfisport az férfisport, a női sport pedig a nőké – mondja az úszósportot is fenyegető transzgenderjelenségekről Egerszegi Krisztina. Az ötszörös olimpiai bajnokot 2022 júniusában kérdeztük anyaságról, nagyköveti szerepvállalásáról, de elmondta lapunknak azt is, mit gondol a szomszédban dúló háborúról. Interjúnk.
Szép pályaív, jobbnál jobb színházi és filmes szerepek, szerető férj, népes család, díjak, elismerések, tervek és nem szűnő lendület – így fest 76 évesen Piros Ildikó mérlege. Az idei Magyar mozgókép fesztivál életműdíjasával haladtunk végig élete legfontosabb állomásain.
Minden nap délután kettőkor és ötkor nyitják meg a vásárlási lehetőséget.
Az EB Magyarországi Képviselete azt írta, az uniós bíróság ítéletének tartalmával a magyar sajtóban és közéletben számos félreértés és tévhit terjedt el.
