Póla Gergely írása a Mandiner hetilapban.
Đoković, Djokovic, Dokovic, Djoković, Doković, Gyokovics, Gyokovity, Djokovics: a fél tucatot is meghaladja a világelső szerb teniszező nevének magyar sajtóban fellelhető írásmódja. Persze tudunk említeni olyan személyt, akinek pont négyszer ennyi neve volt – belőle azért ne legyen példakép –,de a nyolc is jóval több az indokoltnál.
Sokan mintha nem tudnák eldönteni, hogy latin vagy cirill ábécésnek tekintsék a szerb nyelvet. Pedig néhány perces böngészéssel is kideríthető, hogy az illetékes intézet, az egyébként Pesten alapított Matica srpska a helyesírási szabályzatban egyértelműen leszögezi: a szerb kétábécés nyelv.
Tény azonban, hogy Jugoszlávia szétesése idején Belgrád a keleti ábécét erőltette, és az állami szerveknek előírta a használatát a hivatalos kommunikációban. Ám még a miloševići nyelvtörvény is előírta bizonyos esetekben a latin írás használatát, a kétábécés jelleget kimondó helyesírási szabályzat pedig ennek hatálybalépése után született. A cirill tehát sosem vált Jugoszlávia vagy utódállamai kizárólagos ábécéjévé, manapság pedig a latin legalább annyira jelen van.
A magyar helyesírási szabályzat vonatkozó szabálypontja csak ennyit ír: „A nem latin betűs írású nyelvek közszavait és tulajdonneveit általában a magyar ábécé betűivel, lehetőleg a forrásnyelvből írjuk át.” Talán felesleges volna fogalmi vitát kezdeni arról, hogy „nem latin betűs írású nyelvnek” tekintendő-e az, amely a latin mellett egy másik ábécét is használ. A szabályzat ugyanis nem követeli meg a latin ábécé kizárólagosságát ahhoz, hogy egy nyelvet latin betűsnek tekintsünk.