Egyre több jel mutat arra, hogy az extraprofit húzza az elszabaduló inflációt

Oláh Dániel írása a Mandiner hetilapban.

Milyen betegségtől szenved a felhevült, lázas állapotú világ­gazdaság? Egyre valószínűbb, hogy a nyugati világban kialakult monopolkapitalizmus rendszerhibája az elszabaduló infláció. Servaas Storm, a Delfti Műszaki Egyetem munkatársa is úgy nyilatkozott az Ineteconomics.org portálnak, hogy nem a bérnövekedés áll az infláció mögött, hiszen „a szakszervezetek az Egyesült Államokban összeomlottak, és többé nem jelentenek olyan erőt, amely a bérköltség­növelő infláció irányába hatna”. Véleménye szerint azt kellene megnézni, hogy az egyes iparágakban a cégek hogyan növelték meg a haszonkulcsukat, ami felhajtja az árakat. Storm úgy véli, nem a bérnövekedés, hanem a profitemelés húzza felfelé az inflációt.

Mesterséges hiány

Matt Stoller amerikai trösztellenes közgazdász mutatta be azt az öt mechanizmust, amelyet a túlerőhöz jutó cégek előszeretettel alkalmaznak, hogy erejüket extraprofitra váltsák.

Az első vállalati trükk lényege, hogy a monopóliumok képesek meghatározni az árakat és csökkenteni a kínálatot, hiszen rajtuk kívül nincs más a piacon. A Fehér Ház például kiemelte, hogy a marhahús 2019 novembere óta látott 20 százalékos áremelkedése mögött az áll, hogy az ágazat oligopoljellegű, a termelés 80 százalékát négy vállalat irányítja. Az elnök mellett működő Nemzeti Gazdasági Tanács igazgatója szerint a hústermelők bruttó profitja több mint 120 százalékkal nőtt a járvány kezdete óta, nettó jövedelmük 500 százalékkal emelkedett.

A második mechanizmus az átjárhatósági probléma: a piaci erő kihasználása érdekében szándékosan előállított mesterséges szűk keresztmetszetek. Ahol egyetlen típusú csomagolóanyag vagy alkatrész is beválna, ott a vállalatok szándékosan többfélét hoznak létre – például mintha a cégek mind a saját típusú kávéfőzőjüket gyártanák, és nem engednék, hogy a kávékapszuláik kompatibilisek legyenek egymás gépeivel. A nagyvállalatok nemegyszer a jog eszközeit is bevetik, hogy levédessenek egy-egy terméket azért, hogy senki más ne állíthassa elő – és persze ők sem fogják a kellő mennyiségben.

Hasonló mechanizmus a javításhoz való jog: ebben az esetben a nagyvállalatok megakadályozzák a cégeket és a felhasználókat abban, hogy a megvásárolt terméket saját maguk meg tudják javítani. A McDonald’s és az élelmiszeripari berendezésekkel foglalkozó Middleby konglomerátum például megtiltja a franchise-tulajdonosoknak – vagyis az éttermek üzemeltetőinek –, hogy saját maguk javítsák meg a berendezéseiket. Érdekesség, hogy az új iPhone-szériák megjelenése előtt elkezdenek lassulni a korábbi verziók – az Apple már bírságot is kapott azért, mert a régebbi telefonokat szándékosan lelassítja, hogy újat kelljen vásárolni. Ezt persze szoftveres frissítésnek illik nevezni, amely automatikusan letöltődik a felhasználó telefonjára. Az Apple-nél tartva megjegyezzük, hogy történelmi lépésre kényszerült a cég: novemberben kiderült, lehetővé teszi a fogyasztóknak, hogy egyes javításokat maguk végezzenek el. A vállalat évek óta ágált ez ellen. Most azért kényszerült változtatásra, mert a kormányzat és a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) jelezte, hogy kiemelten fontosnak tartják a javításhoz való jogot. A lehetőséggel csak Amerikában élhetnek a fogyasztók, ami jelzi, hogy a cég csak ott enged, ahol nem marad más választása.

A negyedik áremelési eszközt az infrastruktúra-monopóliumok jelentik. Az egyik legproblémásabb monopólium a tajvani TSMC félvezetőgyártó vállalat, amely hosszas küzdelmekkel és dömpingárazással elérte, hogy amerikai versenytársai csődbe menjenek, és kiszoruljanak a piacról. A telefonoktól kezdve az autókig mindenben használt csúcskategóriás csipek gyártója szinte egyeduralkodóvá vált a világgazdaságban. A félvezetők, akárcsak az olaj vagy az energia, szintén infrastruktúrát jelentenek, és a termékek széles körében szükségesek. És nemcsak fontos alapanyagokról lehet szó, hanem arról is, hogy ha például szabályozatlan környezetben külföldi magánbefektető kezébe kerül egy energiacég, annak az lehet a vége, hogy a kontinens legmagasabb energiaárát fizetik a háztartások – mint hazánkban 2010-ben.

Az ötödik mechanizmus a gazdasági diszkrimináció, mert a piaci erő azt is lehetővé teszi, hogy egy nagyvállalat különböző ügyfeleknek és csoportoknak eltérő áron adjon egy-egy terméket vagy szolgáltatást. Ezt az árdiszkriminációt arra használják a nagyok, hogy a piac kis szereplőit kiszorítsák a piacról. Ha a kisebb vállalkozások drágábban jutnak egy-egy termékhez vagy szolgáltatáshoz, és csődbe mennek, a verseny csökken. Ez azért is nyereség a nagyoknak, mert ezek a cégek gyakran vidéki vásárlókat vagy hiányszakmákban felmerülő, speciális igényeket szolgálnak ki.

Szárnyaló amerikai cégek

Nemcsak egy-egy eset, de a statisztikák is arról árulkodnak, hogy a vállalatok a megemelkedett infláció idején növelik a profitjukat. Ezt egyébként a The Wall Street Journal állapította meg, kiemelve, hogy a legnagyobb tőzsdén jegyzett amerikai társaságok nagyjából kétharmada nagyobb haszonról számolt be 2021-ben, mint 2019 azonos időszakában. Közülük közel százan legalább 50 százalékkal jobban teljesítettek idén, mint 2019-ben, azaz míg a közvélemény az áremelkedéstől vagy az újabb járványhullámoktól tart, a legnagyobbaknak rég volt jobb éve a mögöttünk hagyott esztendőnél.

Robert Reich az Egyesült Államok volt munkaügyi minisztere szerint gazdasági koncentráció zajlik, ami azt jelenti, hogy az amerikai gazdaság viszonylag kevés, az áremeléshez szükséges eszközökkel és piaci erővel bíró vállalat kezében összpontosul. „A cégek az infláció ürügyén emelik az árakat, hogy még nagyobb profitra tegyenek szert” – fogalmazott Bill Clinton minisztere. Az amerikai iparágak az utóbbi évtizedekben drámaian koncentrálódtak, ami csökkentette a versenytársak számát, és növelte a társaságok erejét a neoliberális vadkapitalizmusban – véli Reich. Szerinte az 1980-as évektől a kormányzat szinte teljesen felhagyott a trösztellenes szabályok betartatásával, mivel a gazdaságpolitikusok abban a hitben éltek, hogy a monopolizálódás előnyös, hatékonyság- és jólétnövelő folyamat.

Számos nemzetközi nagyvállalat adatai igazolják mindezt. A Procter & Gamble a nyersanyagárak és a szállítási költségek növekedésével indokolta áremelését áprilisban, de aztán érdekes módon a harmadik negyedév végére 24,7 százalékos profitról számolt be. Maradt ezenfelül 3 milliárd dollárja arra is, hogy saját részvényeit vásárolja vissza, ami a részvény árának manipulációs eszköze, nem termékeny, spekulatív költekezés. Pelenkát Amerikában két óriáscég gyárt, a P&G és a Kimberly-Clark. Nem véletlen, hogy utóbbi is hasonló időzítéssel és mértékben jelentett be áremeléseket. Reich felhívja a figyelmet a másik duopóliumra: a Coca-Cola és a PepsiCo szintén árat emelt a növekvő költségekre hivatkozva, és végül olyan jól sikerült az emelés, hogy a PepsiCónál 3 milliárd dolláros működési profitot is sikerült elérni. A Coca-Cola hasonló mértékben és időben emelt árat, ami 28,9 százalékos profitrátát eredményezett.

Az energiapiacon is korlátozott a verseny, részben ezért nem növelték a cégek kellően gyorsan a kitermelést. Az iparági szakértők szerint az olaj- és gázipari vállalatok a nagyobb nyereség lehetőségét látják abban, ha hagyják, hogy az árak magasabbra emelkedjenek, mielőtt a kínálatot növelnék. Jellemző, hogy miközben az Exxon profitja nagyot ugrik, a cég az inflációnál alacsonyabb béremelést tervez.

Egy jelentés szerint az energiaválság közepette huszonnégy vezető amerikai olaj- és gázipari társaság 174 milliárd dollár profitot ért el, az Exxon 2017 óta nem látott nyereségre tett szert tavaly a harmadik negyedévben. Az Accountable.US szervezet meg is vádolta e cégeket azzal, hogy nyerészkednek a magas árakon, és nem növelik a kitermelést. Közben az alacsony jövedelmű emberek helyzete egyre romlik, és a kormányzatnak a stratégiai tartalékokhoz kellett nyúlnia. A nagy olaj- és gázvállalatok közül tizenegy 36,5 milliárd dolláros összeget fizetett ki a részvényeseknek, egy tucat pedig 8 milliárd dollár értékben vásárolta vissza saját részvényeit. A pénzügyi mutatók ily módon való felpumpálása ellenérzést váltott ki még az energiaügyi miniszterből is, véleménye szerint a cégek gyorsabban is reagálhatnának a növekvő keresletre. „Nem a kormány tiltja meg nekik, hogy többet fúrjanak – fogalmazott Pavel Molchanov, a Raymond James elemzője a CNN-nek –, hanem a részvényeseik felől érkező nyomás.”

Van egy másik iparág is, amely ráadásul látszólag a csiphiány legnagyobb elszenvedője. Az autóipar a The Wall Street Journal szerint igazán jó évet zárt – ami nem mondható el a beszállítókról. Idézhetnénk a KPMG friss felmérését is, amely szerint az autóipari vezetők többsége igazán szép, növekedés jellemezte éveket lát maga előtt még a globális csiphiány közepette is. A megkérdezett üzleti vezetők 53 százaléka magabiztosan állította, hogy az ágazat profitábilis jövő előtt áll, és csak 38 százaléka mondta azt, hogy aggódik.

A Nissan novemberben megtriplázta profit-előrejelzését, és bár a vártnál kevesebb autót értékesít idén, mint fogalmaznak, az eladások „minősége” – azaz ára – minden piacon javul, ami az egyes eladott kocsikra jutó nagyobb nyereséget eredményez. A Toyota szintén javította profitvárakozását novemberben. A BMW és a Daimler pedig a Financial Times szerint eldöntötte, magasan tartja az árat a csipválság után is. A globális autóipar maga is oligopólium, hiszen csupán tizennégy nagy társaság áll az összes fő márka mögött. A Daimler pénzügyi vezetője bevallotta a lapnak, hogy a cég tudatosan fog kevesebbet termelni a keresletnél, ezzel kényszerítve a fogyasztókat, hogy várniuk kelljen az autóikra, ami tovább növeli az ügyfélélményt.

Az Autonews portál pedig arról ír, hogy a gépkocsi-­kereskedők a csiphiány okozta helyzetben még extra mértékben is tudják növelni az árakat, persze arra hivatkozva, hogy valamiből nekik is meg kell élniük. Amerikában a használt autók ára egyébként 45 százalékkal nőtt egy év alatt, a kereskedők rekordnyereséget könyvelhetnek el a lapok szerint.

Az árazási erőért bolondulnak a befektetők

A National Association for Business Economics (NABE) korábbi felmérése már 2021 nyarán azt mutatta, hogy a cégek sikeresen áthárítják a költségeket a vásárlókra, és arra számítanak, hogy ez így folytatódik, s a növekvő nyereségű társaságok aránya is rekordokat dönt. Az összes amerikai vállalat nyereségének a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 2021 második negyedévében a második legmagasabb volt 1960 óta. A Bloomberg elemzése is rámutatott, hogy 1950 óta nem értek el a cégek olyan magas profitokat, mint mostanában. Vállalatvezetők szerint az utóbbi bő egy évtized legkedvezőbb árképzési környezete alakult ki. Az Ametek műszergyártó vállalat vezére szerint például árazásuk több mint ellensúlyozza az inflációt. A Corteva agrárvegyszer- és vetőmaggyártó cég is úgy nyilatkozott, hogy a költségek növelését bőven kompenzálja az áremelés.

A Business Insider ausztrál kiadása is rámutatott, hogy a nagyvállalatok hajlamosak kihasználni a inflációs időszakokat, hogy növeljék haszonkulcsukat. A cikk szerint nem kell aggódnunk az óriáscégekért, mert a profitok gyorsabban nőnek, mint a pénzromlás mértéke. Az elemzés úgy véli, egyre több nagy társaság henceg azzal a befektetőinek, hogy viszonylag büntetlenül emelheti az árakat. A nagyok kihasználják a helyzetet, sokszor áthárítják extraprofit­igényüket a függő helyzetben lévő beszállítókra, ők pedig a fogyasztókra próbálják terhelni a növekményt.

A Makronóm áttekintette a gazdasági tanácsadó cégek befektetőknek szóló elemzéseit. A BNP Paribas, a Schroders, a Capital Group és a McKinsey elemzései szinte egyeznek abban, hogy úgy vélik, a befektetőknek most a nagy árazási erővel bíró cégeket – lényegében a monopolkapitalizmus bajnokait – érdemes keresniük. A sztárbefektető Warren Buffett is úgy jellemezte az árazási erőt, mint a legfontosabb, lényegében egyetlen szempontot egy társaság értékelésénél, hiszen a vállalati válságállóság fő kérdése, hogy amikor nőnek a költségek, a cég meghúzza a nadrágszíjat, vagy másokat kényszerít erre. Mint a tanácsadócégek fogalmaznak, az árazási hatalom segít az inflációs idő­szakok nyertesévé válni, mert ezzel átháríthatók a költségek a fogyasztókra. A McKinsey még a profithányad növelésének lehetőségét is felvetette.

Manapság a cégek szívesen fitogtatják ármeghatározó hatalmukat. „Akár minden nap minden másodpercében átárazhatjuk a termékünket” – mondta Christopher Nassetta, a Hilton Worldwide szállodaüzemeltető főnöke 2021 végén a befektetőknek. „Úgy gondoljuk, az árképzési erőnk valóban jobb, mint szinte bárkinek az iparágban” – büszkélkedett októberben John Hartung, a Chipotle étteremlánc pénzügyi igazgatója. Olyan cégek, mint a Starbucks, a Levi Strauss és a GlaxoSmithKline, is hasonlóan nyilatkoznak. „Mi luxusvállalat vagyunk, ezért megvan az árképzési erőnk” – dicsekedett november 2-án Tracey Travis, az Estée Lauder kozmetikai cég pénzügyi igazgatója.

A Duke Egyetem, valamint a jegybank richmondi és atlantai intézménye által az amerikai pénzügyi vezetők körében nemrégiben végzett felmérés szerint a nagyvállalatok 85 százaléka számolt be arról, hogy a költségnövekedést áthárítja a vásárlókra, szemben a kis cégek 72 százalékával. 

Kutatók szerint rég beszéltek annyit a társaságok vezetői az inflációról, mint 2021-ben. Savita Subramanian és Ohsung Kwon, a Bank of America munkatársai szerint pedig az ár és az árképzés szavakat a harmadik negyed­évben 79 százalékkal többször emlegették, mint egy évvel korábban.

Röviden megjegyzem

*** 

Nyitókép: MTI / EPA / Rungrodzs Jongrit