Rögös az út a balkáni országok uniós integrációja felé, de biztatók a jelek.
A 2020. decemberihez képest egy árnyalatnyival élénkebben zárult a múlt év végi Európai Tanácsülés, melyen a tagállamok megerősítették ígéretüket a balkáni országok csatlakozásának támogatása mellett. Emmanuel Macron francia államfő a hazája soros elnökségét megnyitó európai parlamenti beszédében hangsúlyozta: belátható időn belül sort kell keríteni a balkáni államok uniós közösségbe való felvételére. Kijelentésének nyomatékosítására az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat befejeztével a fenti témában vitasorozatot indít.
A tagállamok részéről tett ígéreteket érdemes hideg fejjel kezelni: kormányok jönnek-mennek, korántsem biztos, hogy a hajlandóság néhány év múlva is fennáll majd a témában, felelősséget pedig aligha vállalnak majd az egykori gentlemen’s agreementért. Ahogyan egyelőre nem hozta meg a gyümölcsét Macedónia és Albánia várakozásavárakoztatása sem, hiszen annak ellenére, hogy teljesítették a velük szemben támasztott elvárásokat – bár utóbbi előrelépését hivatalosan Észak-Macedóniáéhoz kötik –, az unió nem kezdte meg velük a csatlakozási tárgyalásokat, ami aligha szolgálja a közösség iránti, már így is megtépázott bizalom erősödését.
Mindemellett jelentős biztonsági kockázat a csatlakozás útjába állni, hiszen a balkáni az egyik legfrekventáltabb útvonal az illegális bevándorlás szempontjából; emellett jelentős gazdasági potenciáltól is megfosztja magát a huszonhetek közössége, minél tovább odázza a balkáni országok felvételét. A kifogások között uniós diplomaták olyan érveket sorakoztatnak fel, mint hogy az EU még nem heverte ki az elhamarkodott 2007-es román és bolgár csatlakozást, valamint a közép- és kelet-európai vendégmunkások elözönlötték Nagy-Britanniát, így egyenes út vezetett a brexithez. Mások szerint a balkáni integrációt sürgető tagállamok megfeledkeztek arról a geopolitikai szükségszerűségről, amelyet elsődlegesnek tartottak a csatlakozáshoz.
Mindehhez pedig feltartott mutatóujjal intenek fegyelemre, és megjegyzik, hogy több pártatlanságot várnak el a bővítésért felelős uniós biztostól. A magyar baloldal egészen odáig ment, hogy petíciót indított Várhelyi Olivér ellen, mert szerinte szeparációs törekvések támogatására utazott decemberben Bosznia-Hercegovinába. Az cseppet sem zavarta őket, hogy állításukat azonnal cáfolták: az Európai Bizottság következetesen visszautasította a fentieket, hangsúlyozva, hogy a biztos éppen az uniós integrációtól eltérítő lépésektől intette óva a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagját, Milorad Dodikot.
Orbánék patrióta győzelme nagy politikai vereség Friedrich Merz német kancellárnak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. Véget ért az EU-csúcs. De mi következik ebből a belpolitikára nézve? Itt a Mesterterv évadzáró adása.
A szombati nap legolvasottabb hírei a Mandineren.
Valójában az fáj a Politicónak, hogy Magyarország is megúszta az európai gigahitelt.
Az ukrán elnök még meg sem kapta a hitelt, de már kilátásba helyezte, hogy nem is fogja azt visszafizetni.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
Hallatlan: az amerikai elnök saját közeli emberit merészelte kinevezni a megüresedő nagyköveti pozíciókba.
Bart De Wever az Orbán Viktor által is emlegetett fekete humorral és szarkazmussal osztotta ki az őt lejáratni akaró Politicót.
A valóságérzékelés teljes hiánya? Miközben Orbán Viktor telt ház előtt, zsúfolásig telt arénában beszélt Szegeden, Magyar Péter rendezvényén csak lézengtek az érdeklődők. A Tisza elnöke mégis azt állította, nála kétszer annyian voltak.
