A 2022 első napjaiban kirobbant erőszakos események ráirányították a figyelmet Kazahsztánra: mi a kazah események társadalmi háttere, és mik a jövő lehetséges forgatókönyvei?
Vasa László írása a Mandiner hetilapban.
Kazahsztán csendben, a nemzetközi érdeklődés ingerküszöbét elérő politikai és társadalmi feszültségek nélkül fejlődött és folytatott meglehetősen sikeres külpolitikát az elmúlt harminc évben. A kazah politika és az azt mozgató erők megértéséhez szükséges az ország társadalmi-politikai struktúrájának rövid áttekintése. A kazah politikai rendszer egyetlen vezetőn, az elnökön alapul. Ez voltaképpen progresszívnek számít a klasszikus közép-ázsiai klánrendszer tükrében, viszont megállapítható, hogy a klánokon alapuló rend végül felülkerekedett: maga Nurszultan Nazarbajev elnök is a saját klánja érdekeit figyelembe véve építette a klientúráját. A társadalom ugyanis megőrizte a hagyományos, középkori törzsi kereteit. Egy kazah, legyen bár a legnagyobb vagy a legkisebb törzs tagja, mindig tudni fogja, ki ő, és hol a helye a társadalomban. Érdemes megjegyezni, hogy a klánrendszerrel még a szovjeturalom sem bírt, a szocializmus alatt végig megmaradt, a Szovjetunió felbomlása óta pedig tulajdonképpen a reneszánszát éli – aminek az egyik leglátványosabb jele az államapparátus kazahokkal való, törzsi alapú feltöltése volt.
A kazah politikai döntéshozatalt a három törzs vagy horda (zsüz vagy zsüsz) határozza meg: a nyugati és délnyugati területeket elfoglaló Kicsi (vagy Ifjabb) Zsüz, az északi területen élő Középső Zsüz és a „szállásvidékként” a déli területeket magáénak tudó Nagy (vagy Idősebb) Zsüz. Fontos megjegyezni, hogy e struktúra miatt minden nyilvánosan megjelenő politikai döntéshozatali intézmény díszlet csupán. A zsüzök alapján álló rendszer képes kifinomult egyeztetési, hatalom- és jövedelemmegosztási mechanizmusai segítségével fenntartani a kazah államrendet.
A függetlenség után kialakuló rendben a Nagy és a Középső Zsüz kapott aránytalanul nagy szerepet a hatalmi pozíciók elosztása során, sőt egy-egy fővárost is – mert Nur-Szultan (korábban Asztana) és Almati valójában törzsi központ –, a nyugaton élő Kicsi Zsüz törzs kisemmizettnek érezte magát. És ez vezet el minket annak megértéséhez, miért indult a független Kazahsz-tán harminc évének gyakorlatilag minden erőszakos konfliktusa ebből a régióból (2011, 2014, 2016). Bátran kijelenthető, hogy a Zsanaozenben kezdődő – később Almatiban erőszakos eseményekbe torkolló – tüntetéssorozatot nemcsak az üzemanyagár-emelkedés, illetve a járvány következtében romló gazdasági helyzet és egyre nehezebbé váló megélhetés robbantotta ki, hanem az évtizedek óta tapasztalt társadalmi kirekesztettség érzése is. Tény, hogy ezt a régiót a központi fejlesztések messze elkerülték, pedig az ország jólétének alapjait jórészt itt termelik meg.
Nem csak jobbról kapja a kemény kritikát a TISZA Párt elnöke, a baloldal is elhatárolódik Magyartól, aki saját szimpatizánsait is megveti.
Orosz szövetségesekkel pótolják a hiányt a lengyelek.
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Eltért az elfogadott uniós megfogalmazástól.
Hiába, Jakab Péter nem tanult elődje hibájából: Vona Gábor „elvette”, ő eladta a párt lelkét. Knopf Alexandra írása.
A világ uránexportjának közel fele innen származik, mégsincs atomerőműve Kazahsztánnak – eddig.
A harmadik világháború lenne a következménye.
Nem a Tisza árad, hanem „a közönségesség és a durvaság”.
