Győrffy Ákos
Bodor Ádámmal életemben egyszer találkoztam. Egy irodalmi díjat kaptunk meg mindketten, az átadón pedig egymás mellett ültünk, és zavartan hallgattuk a méltatásokat. A köszönésen túl nem nagyon szóltunk egymáshoz. Egyrészt azért nem, mert tudtam róla, hogy szűkszavú ember, másrészt pedig azért, mert én is szűkszavú ember vagyok. Olyan, aki – ha nem muszáj – nem kérdezget semmit senkitől. Valószínűleg ő is így van ezzel. Ültünk ott ketten, két szűkszavú, feszengő ember, akik nem nagyon tudnak mit kezdeni egy ilyen helyzettel. Bodor nagy hallgató, novelláiban és regényeiben a hallgatásnak legalább akkora szerepe van, mint a szavaknak. Az író a csendekkel is dolgozik, legalábbis ha igyekszik komolyan venni azt, amivel foglalkozik. Bodor csendjei emlékezetes csendek, és mesteri módon épülnek be a szövegeibe. Ehhez képest első pillantásra talán meglepő lehet, hogy nemrég interjúkötete jelent meg. Jé, ennyit nyilatkozott volna életében? Ki hitte volna róla? Az értelmezés útvesztői című könyvben nagyjából az utóbbi két évtizedben készült beszélgetések olvashatók. Köztük az is, amit jómagam készítettem vele egy évvel ezelőtt. Amikor először írtam neki ezzel kapcsolatban, egy székelyföldi menedékházból válaszolt. A Kárpátokban időzött valahol. Mint novelláinak hősei általában. Bodor interjúiban az a legcsodálatosabb, hogy maga is olyannak tűnik bennük, mintha a saját szövegeiből lépett volna elő. Mindez azonban egyáltalán nem póz nála, egyszerűen az alkatából, a személyiségéből következik. Néhány évvel ezelőtt jelent meg A börtön szaga című kötet, amely egy utólag feszesre húzott életútinterjút tartalmazott. Ahhoz a – szintén nagyszerű – íráshoz képest is sok új árnyalatot és részletet találunk ebben az új munkában. Bodor soha nem ismétli önmagát, még akkor sem, amikor nagyon hasonló kérdésekre kell válaszolnia. Egy nagy író világképe, életének egyfajta summája ragyog ki ebből a könyvből. Élvezetesen, takarékosan, szűkszavúan, minden sallangtól mentesen.
(Bodor Ádám: Az értelmezés útvesztői. Magvető Kiadó, 2021)
Leimeiszter Barnabás
A tehetség megléte, meg nem léte nem olyan egyértelmű dolog, mint hinnénk. Jane Birkin maga is elmondta, hogy nem indult kiemelkedő képességekkel sem az énekesi, sem a színészi pályán. Mégis megvolt benne az a tehetségnél is markánsabb valami, amitől önmagán túlmutató jelenség lett belőle. Nem is annyira jelenség, mint jelenlét, ami attól annyira magával ragadó, hogy közben teljesen üres. Nézzük Birkin korabeli fotóit, belenézünk ennek a szinte elidegenítő szépségű lánynak a szemébe: úgy van ott, hogy közben nincs sehol. Persze kellett Serge Gainsbourg is, hogy megragadja, dalokba örökítse ezt a misztikus női fenomént. Megírta neki például a csodálatos Jane B.-t, amiben Birkin vékonyka – de ettől lolitásan drámai – hangján énekli Chopin 4. prelűdjének dallamára azt a rendőrifelhívás-szöveget, amelyben önnön eltűnését és erőszakos halálát tudatja a világgal. Szerelmük túl minden szentimentális klisén olyan esemény volt, ami csak a „nagy” művészet szintjén értelmezhető. A festői ambícióit valóra váltani képtelen Gainsbourg rendületlenül hitt ebben a nagyságban, még ha saját életművét elintézte is annyival, hogy szimpla hülyéskedés, a dalszerzés pedig eleve alacsonyabb rendű műfaj. Jane Birkin „megalkotása” azonban nyugodtan sorolható a huszadik századi művészet nagy tényei közé.
A Gainsbourg–Birkin-féle eseményt sem szakításuk, sem a dalszerző halála nem tudta bevégezni, Birkin megható ragaszkodással látja el az özvegy múzsa szerepét: az elmúlt évtizedekben kiadott lemezei java részén Gainsbourg-dalokat dolgozott újra különféle körítésekben. Legutóbbi albumán az Étienne Dahóval és Jean-Louis Piérot-val alkotott új szerzeményeket mutatja be, az eklektikus hangzásvilág és a cinikus-fájdalmas dalszövegek azonban persze Gainsbourg szellemére vallanak, nem is beszélve arról, hogy több darab őt szólítja meg. A hetvenöt éves Birkin hangját megkoptatta az idő, de ez pluszerőt ad az olyan daloknak, mint a groteszk Cigarettes, amiben első házasságából született lánya, Kate tisztázatlan körülmények között történt halálát idézi fel.
(Jane Birkin: Oh ! Pardon, tu dormais… Barclay, 2020)
Kéri Gáspár
Az ajtó határozott berúgásával ért fel az Iparterv-csoport első, 1968-ban megrendezett kiállítása az állami tervezőiroda budapesti székházának aulájában. A tárlat bizonyos értelemben tornádóerejű változásokat hozott a magyar képzőművészeti élet nem hivatalos közegében. A neoavantgárd művészet magyarországi nyitányaként is emlegetett kiállítás művészei – Bak Imrétől Keserü Ilonáig, Lakner Lászlótól Tót Endréig – nem egy esetben az aczéli kultúrpolitika célkeresztjébe is bekerültek. Az alkotók között találjuk az osztályidegen és autodidakta Frey Krisztiánt (1929–1997), aki a keleti kalligráfia és az automatikus írás eszköztárát integrálta egyedi hangú, absztrakt expresszionista gesztusfestészetébe. Amikor a prágai tavasz leverése után a keleti blokkban lekapcsolták a villanyt, Frey nem várta meg a Cseh–Bereményi-dalokban oly sokszor megénekelt szürke és nyúlós hetvenes éveket, 1970-ben Svájcba emigrált. S bár sosem vált a rendkívül zárt svájci művészeti élet ünnepelt figurájává – sokáig sofőrként dolgozott –, művészete a szabad világban kiteljesedett. Sőt, a nemzetközi computer art egyik úttörőjeként az elsők között foglalkozott kódok és algoritmusok generálta képek készítésével. A Ludwig Múzeum nagyszabású életmű-kiállítással emlékezik Frey Krisztiánra, amelyen a korai munkáktól a jól ismert alkotásokig több mint kétszáz művet láthatunk. Köztük azt az 1966-ban készült 3180 (Kombiné) című asszamblázst, amely csak a rendszerváltozás környékén kerülhetett ki a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállítására. A szövegekkel körülírt túlméretes női alsónemű látványában nagy valószínűséggel nem az érzékisége fogja meg a szemlélőt, sokkal inkább az a szándék, ahogy egy hétköznapi használati tárgy műalkotássá transzformálva a diktatúra szűrt levegőjének diszkomfortérzetét idézi meg.
({SCRIPT:ABSTRACT} – Frey úr ír. Az életmű-kiállítás március 20-áig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban)
A Gutenberg-galaxisnak nincs vége, sőt éppen a tiktokozó tizen- és huszonévesek adhatnak neki új lendületet. A Z generáció olvasási és kultúrafogyasztási szokásairól Kiss-Kozma Georginát, az MCC Ifjúságkutató Intézet igazgatóhelyettesét, a Szociológia Műhely kutatótanárát kérdeztük.
A többi irreleváns.
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek a 16. kerületben vannak ingatlanai.
Tárik Meszár közel-kelet szakértő új könyvében hét közkeletű sztereotípiát vesz górcső alá az arab világról. És árnyaltabb, tényekre alapozott képet fest a Közel-Keletről, mint amit a nyugati híradások és a közbeszéd sugallnak.
A Könyvmolyképző Kiadó arra kéri könyvkereskedő partnereiket, hogy a jövő héttől hagyjanak fel a fóliázás gyakorlatával.
Orbán Viktor körüli hercehurcáról és politikafüggő magyar sportról is beszélt.
Pócs János YouTube-csatornáján kedden egy exkluzív interjú jelenik meg a témában.
