Narcizmus, az amerikai világszabadalom

E hasábokon több alkalommal is felidéztem már olyan könyveket, amelyek bár évtizedekkel ezelőtt születtek, a 2020-as években aktuálisabbak, mint valaha. Idetartozik Kenneth Clark angol művészettörténész és a Nézeteim a civilizációról, Ivan Illich horvát származású teológus és a Tools for Conviviality (kedélyes technológiák) vagy legutóbb a The Case Against the Global Economy (a globális gazdaság elleni ügy) című lokalista szöveggyűjtemény. Most egy újabb klasszikusra hívom fel az olvasó figyelmét, amelyet olvasni vagy újra­olvasni roppant időszerű.

Bár Christopher Lasch az észak-­amerikai vadon szívében, Nebraska államban született, predesztinálva volt a baloldaliságra. Apja Pulitzer-díjas pacifista újságíró, édesanyja szociális munkás – aligha véletlen, hogy 1932-ben született fiuk neomarxistaként kezdte a pályát. Történészi megközelítése azonban élete második felére – az amerikai társadalomban zajló átalakulások hatására – drámaian megváltozott. Lasch az elsők között vette észre, hogy a második világháború utáni eufória lassú, de egyértelmű romláshoz vezetett a közösségekben, és a család helyett az individuum vált nemzeti alapegységgé. 1978-as könyvében, Az önimádat társadalmában nem elégedett meg a tudományos óvatoskodással. Azt állította, hogy a fogyasztói társadalom és a proletarizálódás együttese olyan személyiségtípust tett általánossá, amely – a freudi pszichoanalízis kategóriái szerint – megfelel a kóros narcizmus klinikai meghatározásának. Ezzel Lasch volt az első, aki nem csupán értékválságról, de patológiai szintű üzemzavarról beszélt a bolygó legmodernebb társadalmában. A tüneteket pedig elsősorban a korszak szélsőséges politikai és spirituális mozgalmaiban azonosította. Ez negyvenöt éve volt. Ugye, ismerős?