Futásra éhesen

Harmadik éve készülök, hogy a születésnapomon lefussak egy maratont. Először még aktualitása is volt, mert épp negyvenkettő lettem, ahhoz pontosan passzolt a 42 195 méter, de beütött a pandémia, amely, úgy látszik, azért jött, hogy legyen, és törölték a versenyt tavalyelőtt, aztán törölték tavaly is, és hát elég nagy volt bennem a várakozás, hogy idén, a harmadik évben végre nekirugaszkodhassak a maratoni távnak. Rezgett a léc, de nem törölték. Egy terep­futás, amely a Badacsony lábánál indul, és az országos kéken végigvisz a tanúhegyeken. Kívánhat-é ember többet… Terepfutás a kedvenc pannon tájegységemen. Benevezek, és onnan már nincs visszaút. Tanúhegyek Trail. 41,7 kilométer. Futás az évmilliók óta alvó vulkáni kúpokon, amelyeknek nagy része mára szőlőtermő dűlők és kiváló pincészetek hazájává szelídült.

Amúgy is a szigligeti alkotóházban töltök két hetet. Regényt írok. Az is hosszútávfutás. Mint az élet. Végre van időm kicsit foglalkozni a részletekkel. Mind a regényben, mind a futásban. Életemben először tudatosan készülök egy futóversenyre. Új fogalmakkal barátkozom: megfutás, eléhezés. Megfutom a Szent György-hegyet külön, a Csobáncot külön, a Badacsonyt háromszor, fel a Bujdosók lépcsőjén, mind a négyszázhatvannégy lépcsőfokon, majd le. A Gulácsot egyszer. A Tóti-hegy kimarad. Legyen a versenyen meglepetés is. Jó ezeket kipróbálni előre, mit bírok épp. Tanulmányozom az útvonalat. Részletekben megvan, már csak össze kell rakni, és egyben lefutni.