Milyen az antikapitalista szex?
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
Nem pusztán filantróp milliárdos, hanem politikai szereplő is Soros György. Mit akar valójában?
Soros Györgyöt még a magyar jobboldalon is sokan a kormány kampányszempontok alapján felépített, mondvacsinált ellenségének tartják. Miért lehet ugyanis ilyen fontos egy milliárdos a magyar kabinetnek? Nem csak egy milliárdos a sok közül, aki neki fontos ügyekre költi a pénzét?
Akkor jöttem rá, hogy ez nem igaz, amikor pár éve néhány hónapot New Yorkban töltöttem – kiderült számomra, hogy az amerikai jobboldal hasonlóképp viszonyul Soroshoz, mint a magyar kormány. És különösen nem szeretik egyes vallásos zsidó körök, mert Izrael-kritikus nézeteket vall. Legújabban azzal került be az amerikai hírekbe, hogy a tagállamokban olyan liberális körzetiügyész-jelöltek kampányát támogatja irdatlan összegekkel, akik lazábban értelmezik a jogot, és így fellazítják az ítélkezési gyakorlatot.
Az pedig, hogy Közép-Európának is megvan a maga baja Sorossal, közismert tény – ám nem árt ezzel kapcsolatos ismereteinket elmélyíteni, feleleveníteni és összegezni. Ebben nyújt segítséget a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány legújabb kötete, A nagy terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában Békés Márton szerkesztésében.