1986 óta nem szerepelt nemzeti együttesünk a világ legnagyobb futballeseményén. De miért is vártuk, hogy most majd sikerül? Mert a két egymást követő Európa-bajnoki részvétel után úgy tűnt, lehet esélyünk? Vagy Marco Rossi edzői karizmája hitette el velünk? Helyzetértékelésünk.
Edvi László és Vámos Tamás írása a Mandiner hetilapban.
Álltam a zsúfolásig megtelt Népstadionban végzős egyetemistaként az utolsó vb-selejtezőn. És nem értettem a dolgot. Kikapni egy ilyen gyenge csapattól, amelyet idegenben simán vertek a fiúk? Hozzám hasonlóan több tízezren álltak értetlenül a dolog előtt, és hangos füttykoncert közepette menekült az öltözőbe a magyar válogatott. Pedig annak a találkozónak nem volt tétje, az eredménytől függetlenül kijutott a gárda a következő évi világbajnokságra. De kikapni hazai pályán egy Hollandiától?!
Múlt pénteken ültem a Puskás Arénában az utolsó vb-selejtezőn, amely szintén tét nélküli volt, hiszen az eredménytől függetlenül válogatottunk nem jutott ki a következő évi világbajnokságra. Miközben a meccs után a lelkes szurkolók (talán az 1985-ben fütyülők, tüntetők gyerekei) éltették a világ leggyengébb válogatottja ellen győzelmet arató játékosainkat, erre a régi jelenetre gondoltam. A hely ugyanaz, a lobogók is, hasonló a nemzeti tizenegyünk meze is (a címer nem!), de milyen messze van labdarúgásunk teljesítménye az akkoritól!
A játékosnak, a szakembernek, a drukkernek az a dolga, hogy bizakodjon. Ám nem szabad elrugaszkodni a realitástól. Mert most sincsenek jobb labdarúgóink, mint az elmúlt harmincöt évben bármikor, a bajnokságunk sem jobb, és ráadásul 1986 óta a vetélytársak száma is jócskán nőtt. A mexikói világbajnokságra Európának a selejtezők után járó 13 helyéért – a címvédő, Olaszország automatikusan indulhatott a vb-n, 14.-ként – 32 ország szállt harcba. Most ugyanezért a 13 helyért 55. És nem San Marino, Liechtenstein vagy Gibraltár szintjén lévő országok kerültek be helyettünk, hanem például két jugoszláv utódállam, Horvátország és Szerbia, továbbá esélyes még Észak-Macedónia, valamint Oroszország, Csehország, s nem teljesített a mieinknél rosszabbul az 1986-ban önálló államként még nem létező Ukrajna, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Szlovénia, Örményország, Szlovákia sem.
Vagyis a kötelező optimizmuson túl semmi nem szólt amellett, hogy kijutunk a vb-re. Csoportelsőként semmi esély nem volt erre, és a második hely sem tűnt realitásnak. Induláskor úgy számoltunk, hogy a nálunk sokkal gyengébb két csapat, San Marino és Andorra ellen muszáj begyűjteni a hat-hat pontot, mert ők csak azért vannak itt, hogy meglegyen a létszám. Továbbá minimum négy pont kellene Albániától, de inkább hat. Ebben az esetben ha pozitívan jövünk ki a lengyelek elleni párharcból, akkor meglesz a második hely. Ez matematika, amiben nagyon megerősödtünk az elmúlt harmincöt évben, ám ez az egzakt tudomány másról is árulkodott.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A 2030-as tornát Spanyolország, Portugália és Marokkó rendezi közösen, míg 2034-ben a Közel-Keleten lesz a világ szeme.
Százharminc vádpontot fogalmaztak meg a Manchester City ellen az utóbbi idők egyik legnagyobb sportperében, most mégis rangadót játszik a Bajnokok Ligájában.
Nem a két csapat játéka láttán zokogott a 49 éves Alessandro Giallatini, akit alig tudtak megvigasztalni.
Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője csapata hibáinak felsorolásával töltötte a Girona elleni keddi Bajnokok Ligája meccs utáni sajtótájékoztatót.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Ideje elfelejteni az Oroszország feldarabolásáról szőtt hagymázas terveket.
Az Oroszországot sújtó szankciók miatt az orosz repterek bezártak az európai légitársaságok előtt, így az Európa és Kína közötti légi forgalom a kínaiak kezébe került.
