Szinte mindegy, ki szólal meg, az ellenzék egyik fő mondanivalója, hogy elszámoltatás lesz. Elszámoltatás egy olyan országban, ahol a rendszerváltás során komolyan még szóba sem került az elszámoltatás. Biszku Béla az elmaradt elszámoltatás karikatúrája és szimbóluma. Ahogy nem volt semmiféle felelősségre vonás 1956 után az 1956 előtt elkövetett rákosista–sztálinista bűnök miatt, csak leszámolás a forradalmárokkal szemben, ugyanúgy nem volt semmiféle számonkérés 1989 után az 1989 előtt elkövetett bűnökkel szemben. Vagyis a vágy mindig megvolt az elszámoltatásra, sőt a leszámolásra, de sosem következett be. Az eltelt bő harminc évben politikai érzelmek szerint már mindenki kívánta volna az elszámoltatást a „másik” féllel szemben, a radikálisok pedig valójában mindig is leszámolásra gondoltak. Akkor miért nem következett be az elszámoltatás soha? Lehet, hogy az új demokratikus játékszabályok erőtlenek a múlt bűneivel és bűnöseivel szemben?
A válasz igen egyszerű, mivel a rendszerváltás egészen 2010-ig a posztkommunisták elemi érdekei és biztonsága figyelembevételével zajlott. A jelenlegi miniszterelnök eltökéltsége a feladvány pontos ismeretéből táplálkozik, miszerint ha nem sikerül lerombolni a posztkommunista világot, akkor a magyar történelemben 1989 csupán egy döccenő lesz a dicsőséges internacionalista történelmi világfejlődés és globalista egyenlőségeszme útján. A posztkommunisták ugyanúgy keresztülhazudják magukat az igazsághoz, mint a Lukács György-féle kommunisták 1918–19-ben. A mai nyugati liberális rendszerek számára a kommunista tapasztalat csupán egzotikus érdekesség, és nem veszik észre, hogy ugyanabba a hibába esnek, mint a kommunisták: az emberiséget nem lehet világi megváltásígéretekkel megmenteni.
Döntő kérdés a rendszerváltás relatív békés mivoltának a megítélése. Relatív, mert 2006-ban ténylegesen vér folyt Budapest utcáin politikai okokból és számításból. Ha valaki az állami eszközök segítségével leszámolást hajt végre, az maga a diktátor. A Kádár-rendszer ezért semelyik szakaszában nem volt egyéb, mint diktatúra idegen hatalom támogatásával kivitelezve. Kicsiben és lebutítva ugyanez zajlott le 2006-ban: aki a hatalommal szemben demokratikusan fellép, azzal szemben erőszakot alkalmazunk. 2006-ban felsejlett, hogy bizony a békés rendszerváltást csak egy hajszál választja el a polgárháborútól. A főnyereményért ezt a feladványt kell megoldani: békés rendszerváltás a cél, aminek egyik feltétele, hogy a kommunista hatalom gyakorlói nemcsak sértetlenül (elszámoltatás nélkül), de az új hatalomgyakorlás (demokrácia) szabályai szerint versenyezhetnek a kormányzati hatalomért. Azért nem volt sosem elszámoltatás, mert senki nem merte megkockáztatni a polgárháború kitörését.
Hankó Zoltán nem kíván távozni a Gyógyszerészi Kamara elnöke posztjáról, ugyanakkor nyitott az együttműködésre az új vezetéssel.
Kellemetlen meglepetéseket okozhatnak a Tisza-szavazóknak.
Ha az állítás az, hogy eddig csupa farizeus volt kormányon, akkor „rendszerváltás” címén nyilvánvalóan nem tőrőlmetszett farizeus hozzáállással kellene indítani a következő ciklust. Francesca Rivafinoli írása.
Lássuk, mit jelent a rendszerváltás, és miért használja a kifejezést rosszul a Tisza! Illetve csak reméljük, hogy rosszul használja, mert ha jól, akkor a rendszerváltás felvet kérdéseket. Szilvay Gergely írása.
A politológus felhívta arra a figyelmet, hogy „Magyarország a rendszerváltások hazája”, és egyik vagyont a másikba áttenni igencsak költséges.
Állítása szerint teljesítik a „rendszerváltás egyik legfontosabb ígéretét”.
Majd legközelebb – üzente az ügyvéd Magyar Péternek.
Megvan, kit kell legyőzni az éremért.
