Miért küzdenek?

8167 méteren a hegymászó szokatlan dolgokról beszél. „Székelyföld, Partium, Felvidék, Kárpátalja és Délvidék, megmaradás és kitartás.” Azok, akiknek a haza az erőszakkal ránk szabott 93 ezer négyzetkilométer, ha egyáltalán jelent ez a szó nekik valamit, gondolhatják azt, hogy ez etnobiznisz.

De nem, a Himalája hetedik legmagasabb csúcsára, a Dhaulagirire a Nagyvárad feliratú magyar zászló nem adó­fizetői pénzből került fel. A nem kis költséget Varga Csaba partiumi hegymászó állta saját zsebéből, meg töredékben néhány lelkes támogató. Annyira fapados mászást, amit Csaba véghez vitt, egy átlagember el sem tud képzelni. Egy nem túl nagy hátizsák, benne pár modern eszköz mellett viseltes ruhák. Ennyi a segítség a Himalája halálzónájában. A költségkeret szinte fillérre ki van számolva, épp elég az élelemre és a Nepálnak fizetendő díjakra. Persze Csabának nem sok egyébre kellett költenie, hiszen minden külső segítség, csapat, teherhordók és oxigén nélkül mászott, teljesen egyedül. Aztán egyedül az övé volt a csúcs is, a hihetetlen, sok száz kilométeres panoráma a felhők felett. Ezt ennél becsületesebben nem lehet csinálni.

Ma ő a legnagyobb magyar hegymászó, de teljesítményét a „progresszív” hírportálok jó része meg sem említette. A teljesítmény nem számít, ha valaki be van rakva egy dobozba. Csabát néhány haladó újságíró betette a „hallgatunk róla” kategóriába. Mi is vele a gond? Hogy kimondja, hogy Romániában bizony nem egyenlő a magyar ember? Hogy Nagyvárad magyar város is? Vagy éppen az, ha szeretné, hogy a magyar kultúra egyik fővárosában ötven év múlva is legyen magyar szó?