A fenti mondatban foglaltuk össze az Alapjogokért Központ napokban megjelenő könyvének egyik fő következtetését a fülszövegben. Mindezzel csak azt igyekeztük kifejezni, hogy nem kizárólag egy-egy sikeres szakpolitikai intézkedéssorozattal, de a kormányzás összteljesítményével kapcsolatban is létezik egy olyan társadalmi „összbenyomás”, amely merőben különbözik az 1990 óta működő magyar kormányokról alkotott összképtől.
Magyarország mindig akkor volt erős, amikor nem az volt a szempont, hogy a külföldnek jó-e, amit a világról gondolunk”
Ha még egyszerűbben akarjuk összefoglalni a kérdést, azt is mondhatjuk, hogy létezik 2010 előtti kormányzás és 2010 utáni, s utóbbit legalább a választók minimum fele pozitívan értékeli, előbbit viszont még sokan azok közül is szégyellik – és legalábbis szavakban meghaladnák –, akik tanácsadóként vagy döntéshozóként a folyamatok alakítói voltak. Annak is nyomós okai vannak, hogy az unióban szinte egyedüli kivételként a jelenlegi magyar kormánypártok támogatottsága a válságidőszak végére sem erodálódott. Ahhoz, hogy ez a magas társadalmi támogatottság egy bő évtized után is fennálljon, nemcsak a 2010 előtti világ baloldalon látható továbbélése kellett, hanem jelentős kormányzati teljesítmény is.