„2020-at 2010-től nem kizárólag a devizahitelezés kivezetése vagy a személyi jövedelemadózásban részt vevők körének bővítése különbözteti meg, hanem a kormányzóképesség régi-új mértékegysége is: az évtized.”
A fenti mondatban foglaltuk össze az Alapjogokért Központ napokban megjelenő könyvének egyik fő következtetését a fülszövegben. Mindezzel csak azt igyekeztük kifejezni, hogy nem kizárólag egy-egy sikeres szakpolitikai intézkedéssorozattal, de a kormányzás összteljesítményével kapcsolatban is létezik egy olyan társadalmi „összbenyomás”, amely merőben különbözik az 1990 óta működő magyar kormányokról alkotott összképtől.
Ha még egyszerűbben akarjuk összefoglalni a kérdést, azt is mondhatjuk, hogy létezik 2010 előtti kormányzás és 2010 utáni, s utóbbit legalább a választók minimum fele pozitívan értékeli, előbbit viszont még sokan azok közül is szégyellik – és legalábbis szavakban meghaladnák –, akik tanácsadóként vagy döntéshozóként a folyamatok alakítói voltak. Annak is nyomós okai vannak, hogy az unióban szinte egyedüli kivételként a jelenlegi magyar kormánypártok támogatottsága a válságidőszak végére sem erodálódott. Ahhoz, hogy ez a magas társadalmi támogatottság egy bő évtized után is fennálljon, nemcsak a 2010 előtti világ baloldalon látható továbbélése kellett, hanem jelentős kormányzati teljesítmény is.
Az Alapjogokért Központ Újra naggyá teszik Magyarországot, 2010–2020 – Őszinteség, bátorság, büszkeség című kötetének szerzői a mű alapjául szolgáló kutatásaik kezdetén arra jutottak, hogy a nemzeti kormányzás lényege nem annyira szakpolitikák aprólékos vizsgálatával, mint inkább bizonyos gondolati vezérfonalak mentén azonosítható. Innen a három alapkifejezés, amelyek bizonyos értelemben időben szétválaszthatatlanul egybefonódnak, mégis egyfajta időrendiséget mutatnak.
Az őszinteség 2010-ben és a kormányváltástól fogva több szempontból is kulcskifejezés volt. Szükség volt rá ahhoz, hogy Magyarország végre szembenézzen a szocializmus nyomorúságos hagyatékával olyan kulcsterületeken, mint a népesedéspolitika, az államadósság kérdése vagy éppen a nemzeti kultúra védelme. Ahhoz is nagy adag őszinteségre volt szükség, hogy a rendszerváltás két évtizedének több szempontból sikertelen összteljesítményét meghaladjuk. Végül, de nem utolsósorban praktikus-politikai okokból is egyenes szavakat kellett használni, mert a teljes magyar közélet hitelessége kapott jókora tőrdöfést 2006 őszén. Egész egyszerűen már az önmagában nagy megtartóerőt jelentett a kormánypártoknak, ha a mégoly nehéz döntésekkel kapcsolatban nem az őszödi típusú találkozásokra, hanem a demokratikus szembenézésre építenek.
A történelem megértéséhez meg kell fejtenünk a nagy kognitív átmenetek titkát; a társadalmak a tudásszerzés, a termelés és a hatalomgyakorlás hármas metszetében léteznek, a nagy változások előidézője pedig minden esetben a hitrendszerek átalakulása – vélte Ernest Gellner, a „filozófiai antropológia” mestere.
A férfi tiltakozásként elégetett egy Koránt a nagykövetség előtt – ezt követően késsel támadtak rá.
A felsőoktatási intézmények előszeretettel gondolnak magukra a haladás zászlóvivőiként, ám saját megújulásukkal szemben többnyire radikálisan konzervatívok. Vízió, idő és a kisszerűség levetkezése is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a képesek legyenek megőrizni relevanciájukat, és felkészüljenek a jövőre.
Péntek este hatkor élő adásban Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője, Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője és Lentulai Krisztián, a Mandiner szerkesztő-műsorvezetője beszélget.
Mondatai a pitiánerség ellentétei: hétköznapiak, de valódiak. Mit akarnak ezek a mondatok? Egy másik életet, ami nem hazugságban telik.
Egészen pontosan így vélekedik a publicista: „Az a személy, aki a pedofília hajlamának infernális terhével él le egy teljes életet úgy, hogy egyetlen gyermeket nem ront meg, és soha nem használ fel gyermekpornográfiát, a szememben egy hős.”
Az államtitkár elárulta, milyen élelmiszerekre vonatkozik az újfajta támogatás.
