Talán már el is felejtették: Magyarországon járt a pápa. Az azóta eltelt néhány hét elegendő távlatot kínál arra, hogy mélyebben elgondolkodjunk arról, mi is történt. Az egyházfői vizitet belpolitikai szempontok mentén kritizálók leginkább a látogatással kapcsolatos kormányzati részvétel és kommunikáció mikéntjét bírálták. Ez a támadási felület nem új keletű. Valójában az egész modernitást, és tegyük hozzá, a modernitás félresiklását meghatározó nagy hasításból ered: az állam és az egyház szétválasztásának dogmájából.
Ez az alapelv persze olyannyira magától értetődik még a hívő embernek is, hogy úgy tűnhet, szót sem érdemes vesztegetni rá. Pont ez a reflektálatlan hozzáállás okozza azt a mérgező csapdahelyzetet, amelyben az értékőrző gondolkodás hánykolódik, a neoliberálisok nagy (kár)örömére. Az állam és a vallásosság (illetve az egyház) viszonyában ugyanis nem a kettő elválasztásának a problémája a lényeges kérdés. Az ezzel való foglalkozás csak eltereli a figyelmet a valódi problémáról, és a neoliberálisok malmára hajtja vizet.
Paradox módon számos gondolkodó a nagy egyházatyára, Szent Ágostonra vezeti vissza az állam és az egyház szétválasztásának gondolatát. A hippói püspök az Isten városáról szóló nagyszabású művét úgy olvassák, mintha a benne megjelenített két város, az égi és a földi az egyházra, illetve az államra vonatkozna. A kettő szembeállításával az egyháztanító volna a szellemi előfutára a vallási és a szekuláris „köztér” merev szétválasztásának. A fő gond ezzel az, hogy ez a gondolat ilyenformán nem szerepel a huszonkét könyvből álló műben. Ezt beleolvasni Szent Ágoston tanaiba nem más, mint koncepciózus olvasói félreértelmezés, wishful thinking. A helyzet ezzel szemben az, hogy a két civitas inkább metafora, nem politikai formációkra, hanem emberi csoportokra vonatkozik. Az égi város lakóit Isten keresése és az igazság fűzi egy közösségbe, a földi városba tartozókat pedig a talmi értékek hajszolása és a meddő hiúság. Ez a választóvonal nem esik egybe a laikusokat és hívőket, avagy az államot és az egyházat elkülönítő határral.
A Notre-Dame új oltára, a miseruhák és a Notre-Dame-mal párhuzamosan felújított berlini Szent Hedvig-katedrális esete az egyházi minimalizmus újabb kudarca. Szilvay Gergely írása.
Alsó-Ausztria a sarkára áll: kereszteket a falra, szentek ünnepeit az óvodákba! Francesca Rivafinoli írása.
Kulturálisan mindegy, hogy Télapó vagy Szent Miklós; az üdvösséghez viszont nem az. Ungváry Zsolt írása.
Ez egy jogi intézmény (is), amelynek célja a nemzedékek rendjének biztosítása, és amely minden kultúrában és minden időben megtalálható.
Ő ma is, ebben a lelkileg kiégett, megcsömörlött és értékrendjében felbillent 21. században, az előttünk álló adventben is az ajtónk előtt áll és zörget.
Mit jelent a „könnyek adománya”? Miben különbözik a hétköznapi sírástól? Mi haszna van belőle a hívő embernek? Interjúnk Laki Zoltánnal, a Sursum Kiadó vezetőjével.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
