Ha nem tudjuk megőrizni a családokat, a világ elveszett – Dan Schneider a Mandinernek

2021. október 09. 17:01

Európában a konzervatív ügy valóságos vezető ereje Magyarország lett – mondja az American Conservative Union igazgatója, akit a hazánkba érkező legnagyobb konzervatív konferencia apropóján kérdeztünk.

2021. október 09. 17:01
null

Maráczi Tamás interjúja a Mandiner hetilapban.

A Conservative Political Action Confe­rence (CPAC) az amerikai konzervatívok nagy politikai eseménye, néhány évvel ezelőtt azonban más országokban is megrendezték: Ausztráliában, Brazíliában, Japánban. Miért vitték ki külföldre?
Azért, mert egyre több nemzetből látogattak el a rendezvényünkre. Egy japán barátunk megkeresett azzal az ötlettel, hogy hazájában hasonló konzervatív seregszemlét szeretne szervezni. Ez 2017-ben meg is valósult, az volt az első külföldön megtartott CPAC. Később további országok kerestek meg bennünket, így szerveztünk hasonlót Ausztráliában, Brazíliában, Dél-­Koreában. Voltak kisebb konferenciáink Izraelben, és szerettünk volna egyet Hongkongban is, de ez végül – po­litikai okok miatt – elmaradt.

Magyarország sorban az ötödik, egyúttal az első európai állam, ahol megjelenik a CPAC. Miért választottak éppen minket és az Alapjogokért Központot?
Európát nem egyszerű egy amerikai­nak megérteni, a kontinens jelenleg viaskodik önmagával. Egy megbízható partnert kerestünk, amely jól repre­zen­tálja Európát. Magyarország ma Európa egyik vezető állama.

Milyen értelemben?
Magyarország próbálja megértetni a többi európai állammal, miért fontos a nemzeti szuverenitás, mi a jelentősége annak, hogy egy állam választópolgárai döntsék el, milyen törvények alapján akarják berendezni a saját életüket. Sajnos az Európai Unióban a nemzeti önrendelkezés mára csupán nyomokban maradt meg. A jogszabályok többségét Brüsszelből diktálják. Onnan is csak egy szűk politikai elit instrukciói döntenek mindenről, az európaiak életét az Európai Bizottság előírásai határozzák meg. A jogszabályok jelentős részébe a magyarok nem tudnak beleszólni – ez a rendszer hosszú távon nem tartható fenn. A magyaroknak kell dönteniük arról, hogy miként alakítják életük jogi feltételrendszerét.

A magyar kormány ilyen irányú erőfeszítése miatt nőtt meg az amerikai konzervatívok érdeklődése hazánk iránt?
Európában a konzervatív ügy valóságos vezető ereje Magyar­ország lett. Persze más nemzetek is beletartoznak ebbe a táborba, de Magyarország a vezető erő. Ezért örömmel léptünk kapcsolatba az Alapjogokért Központtal – az egyetlen magyar konzervatív agytröszttel, amely a jogrendszerrel foglalkozik.

Egyre több fenyegetés éri a szabadságot, a képviseleti demokráciát és az önrendelkezés eszméjét”

Azzal, hogy a magyar kormány vezető szerepet játszik az európai politikai-ideológiai harcban, illetve hogy több cikluson keresztül hatalmon tudott maradni, akár új impulzust is adhat az ellenzékben lévő amerikai konzervatívoknak?
Az egész világon veszélyes folyamatok indultak meg: egyre több fenyegetés éri a szabadságot, a képviseleti demokráciát és az önrendelkezés eszméjét. A radikális baloldal egyforma, és ugyanazt akarja mindenhol. Amiért Orbán Viktor harcol, az nagyban hasonlít azokhoz a célokhoz, amelyeket az amerikai konzervatívok szeretnének megvalósítani az Egyesült Államokban. A két országban megegyezik a radikális baloldal azon törekvése, hogy elpusztítson minden nemzeti jellegű kulturális intézményt, hagyományt, vagyis azokat az alapokat, amelyek évtizedeken keresztül a nemzetállamok intézményi bázisát alkották.

Dan Schneider a IV. Budapesti demográfiai csúcs egyik panelbeszélgetésén szeptember 24-én. <br> Fotó: Mátrai Dávid
Dan Schneider a IV. Budapesti demográfiai csúcs egyik panelbeszélgetésén szeptember 24-én.
Fotó: Mátrai Dávid

Ilyen például a család intézménye – a Budapesti demográfiai csúcsot éppen e témában rendezték meg. Miért fontos a család intézménye, illetve a család szerepének megerősítése a társadalmakban?
Tíz vagy húsz évvel ezelőtt a kérdése abszurdnak hatott volna. Körülbelül az ezredfordulóig mindenkinek egyértelmű volt, hogy egy ország addig tud fejlődni, amíg a társadalmát alkotó családok boldogulni tudnak. Csak az utóbbi egy-két évtizedben vált vitatottá és került a család intézménye a támadások kereszttüzébe. Számos országban a család intézménye negatív felhangot kapott – ez egészen megdöbbentő folyamat. Ha ugyanis nem tudjuk megőrizni a családokat, a világ elveszett. Mégsem teljesen új ez a jelenség: a korábbi évszázadokban időről időre történtek kísérletek a család alapjainak aláásására, például a szovjet tömbben vagy Kíná­ban a kulturális forradalom idején marxista–maoista talajon. De még ezekben az országokban is belátták végül a kommunista vezetők, hogy a család szétzilálására tett kísérletek kudarcot vallottak. Az az elmélet, miszerint egy gyermeket az állam vagy egy szervezet jobban fel tud nevelni, mint a saját szülei, teljességgel abszurd.

A demográfiai csúcson itt járt Mike Pence volt amerikai alelnök és külföldi kormányfők is. Lesznek hasonló nagy nevek, emblematikus politikai figurák a jövő évi budapesti konferenciájukon?
Minden külföldi konferencia alkalmával meghívtunk vezető amerikai politikusokat, médiaszemélyiségeket, elemzőket. Budapestre is nagyszerű embereket tervezünk hozni. Három nagy név is személyesen jelezte nekem, hogy szívesen jönne – hamarabb, mint hogy mi megkereshettük volna formálisan.

Kik ezek?
Egyelőre mindhárom személlyel egyeztetünk, ezért nem szeretnék neveket mondani.

Mi a Conservative Political Action Conference jelentősége az amerikai politikai életben?
1974-ben rendezték meg az első CPAC-et, azóta hagyománnyá vált. Politikai vezetők és agytrösztök, döntéshozók, civil szervezetek jönnek össze, és arról tanácskoznak, hogy miként tudjuk megőrizni a képviseleti demokrácia intézményét. 
A konferencia egyre nagyobb eseménnyé szélesedett, aktivisták is csatlakoztak. Mára a CPAC a társadalom minden szegmenséből érkező amerikaiak politikai fórumává vált, s arra hivatott, hogy stratégiát alkosson az amerikai értékek megőrzésére. 

A rendezvény politikai haszna is számottevő, hiszen óriási médiaérdeklődés övezi.
A CPAC a világ legnagyobb konzervatív politikai konferenciája. A legutóbbi rendezvényünket 29 millió néző követte figyelemmel az Egyesült Államokban. Az amerikai politikai események közül ez váltja ki az egyik legnagyobb médiaérdeklődést. A konferenciával szeretnénk segíteni magyar barátainknak, hogy hasonló társadalmi figyelmet kapjanak.

Az, hogy a rendezvényt vélhetőleg éppen a magyar parlamenti választás előtt tartják, vajon megfelelő időzítés?
Eredetileg egy korábbi időpontot szerettünk volna, de a járványhelyzet nem tette lehetővé. Majdnem egy évvel csúszik már a szervezés, szeretnénk, ha mihamarabb tető alá hozhatnánk; a választáshoz közeli időpont nem szándékos.

Orbán Viktor miniszterelnök és Dan Schneider megbeszélése a Karmelita kolostorban szeptember 23-án a Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen. <br> Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán
Orbán Viktor miniszterelnök és Dan Schneider megbeszélése a Karmelita kolostorban szeptember 23-án a Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen.
Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Mi a konferenciát szervező American Conservative Union pozíciója az amerikai konzervatív szervezetek körében?
Az American Conservative Uniont 1964-ben alapították, de csak jóval később jutott kiemelkedő szerephez: amikor a konzervatívok Ronald Reagant akarták megválasztani az Egyesült Államok elnökének. Ez meg is valósult. Ronald Reagan tizenháromszor szólalt fel a szervezet rendezvényein, Donald Trump tíz alkalommal, Mike Pence pedig tizenötször tartott beszédet a CPAC-en. Ez egy olyan esemény, amelyen a konzervatív vezetők és a Republikánus Párt tagjai megoszthatják egymással a politikai irányra vonatkozó gondolataikat.

Ön szerint mi jelenleg a legfontosabb politikai-ideológiai kihívás az amerikai konzervatívok számára?
A jelenkor legjelentősebb kihívása a nemzeti identitás ellen zajló támadás. A kérdés már nem az, hogy egy szupranacionális szervezet – mint amilyen az Európai Unió – túlzott befolyást szerez egy nemzet fölött, ezen már túl vagyunk. Másik szinten zajlik a folyamat: a közösségi média felületein fokozatosan épül fel az a valóság, amelyben a felhasználók nem egy hagyományos állam, hanem a Facebook állampolgárai. Ez szabadságot ígér, ám veszélyes ez a szabadság. Ha ugyanis valaki nem kedveli a kormányt, vagy nem ért egyet egy új jogszabállyal, akkor a következő választáson leválthatja a hatalmat, de ha egy nagyvállalat kontrollálja az életünket, az ellen nem tehetünk semmit: a céget nem válthatjuk le. A folyamatok ez utóbbi esetben megállíthatatlanok. Az életünket olyan társaságok irányítják, amelyek vezetőinek megválasztására nincs ráhatásunk, és amelyek döntései ellen nincsenek jogi eszkö­zeink – ez visszafordíthatatlan helyzetet teremthet.

Az életünket olyan társaságok irányítják, amelyek vezetőinek megválasztására nincs ráhatásunk, és amelyek döntései ellen nincsenek jogi eszközeink”

Önök az alt-right embereit nem engedik be a CPAC-re, 2017-ben távol tartották Richard Spencert. Akkor a beszédében ön úgy fogalmazott: az alt-right „megvet mindent, amiben a konzervatívok hisznek”. Milyen értékeket vetnek meg?
Az alt-right szerintem gyűlöletcsoport. A fő baj az, hogy a tagjai semmibe veszik a képviseleti demokrácia intézményét, nem tisztelik az alkotmányt, nem hisznek az ember törvény előtti egyenlőségében, és nem kedvelik a szabadpiacot sem. Ehelyett gyűlölködést táplálnak. Ezért is nem engedjük be őket a rendezvényeinkre. Hasonló módon a radikális baloldaliakhoz, ők is tudatosan ássák alá az amerikai köztársaságot, rá akarják kényszeríteni a nézeteiket másokra. Sajnos a radikális bal képviselői egyre sikeresebbek ebben, a Demokrata Pártban jelentős befolyásra tettek szert. És sikeresek más országokban is: ezek a radikálisok térítik el a hagyományos baloldali pártok irányvonalát, és a hatásukra alakult ki a woke-kultúra és egyéb jelenségek is.

Donald Trump nem állt útjába az alt-right mozgalomnak, és a szavazataira is számított, nem így van?
Nem hiszem, hogy Trump együttműködött velük. Az biztos, hogy sok alt-right szimpatizáns kedvelte Trumpot, és megpróbáltak kapcsolatba kerülni vele, de együttműködés nem alakult ki közöttük.

A Republikánus Párt jelenleg ellenzékben van, Trump nem tudott ismételni, mégis ott van a közéletben. Ő lesz a konzervatív jelölt a következő elnökválasztáson?
Nos, ebben hasonlít a politika az amerikaifutballhoz vagy a kosárlabdához. Meccs közben senki nem tudja, ki fog győzni. A Republikánus Pártban sokan várják, hogy a volt elnök újra induljon, a jelek szerint maga Trump is erre készül. Ám fogalmam sincs, hogy ő lesz-e a konzervatívok következő elnökjelöltje. Meglátjuk.

Dan Schneider
Az American Conservative Union ügyvezető igazgatója. A Colum­bia Egyetem jogi karán végzett, majd a Kansasi Egyetemen közgazdasági diplomát szerzett, első aktív éveiben jogászként dolgozott New Yorkban. Politikai pályáját Washingtonban, Jim Ryun kansasi képviselő kabinetfőnökeként kezdte, majd George W. Bush elnöksége idején a Fehér Házban, illetve a munkaügyi, majd az egészségügyi minisztériumban látott el tanácsadói feladatokat. A szenátusban az Obama-években a kongresszusi bizottságok republikánus tagjainak kiválasztásában segédkezett.

Az American Conservative Union ügyvezető igazgatója. A Colum­bia Egyetem jogi karán végzett, majd a Kansasi Egyetemen közgazdasági diplomát szerzett, első aktív éveiben jogászként dolgozott New Yorkban. Politikai pályáját Washingtonban, Jim Ryun kansasi képviselő kabinetfőnökeként kezdte, majd George W. Bush elnöksége idején a Fehér Házban, illetve a munkaügyi, majd az egészségügyi minisztériumban látott el tanácsadói feladatokat. A szenátusban az Obama-években a kongresszusi bizottságok republikánus tagjainak kiválasztásában segédkezett.

Nyitókép: Mátrai Dávid

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sincero
2021. október 10. 02:33
Finomítanék (a címen)... Ha nem tudjuk megőrizni a családokat, akkor a KERESZTÉNY világ (= kultúrkör) elveszett. Mert a másik rendületlenül virágzik.
Bell & Sebastian
2021. október 09. 18:47
Eddig úgy volt, hogy az állam is meg az egyház is ugyanabból a téglából épült, ez a család. Az állam kicsit engedékenyebb, mert kénytelen használni törött vagy girbegurba építőanyagot is. Addig értem, hogy ez nem jó, valami más kell helyette, mert állam sem kell, egyház meg végleg. Nevezzék meg, miből áll majd az új világrend. Egyénekből, akiket nem anya szült és egyetlen életcéljuk az erőforrásaik felajánlása az új világrendet irányító régi Shylocknak? Szóval, híg fosból terveznek felhőkarcolót. Megfagyasztva egy hétig csak bírni fogja.
brekker
2021. október 09. 17:54
A rendszer kész, csak emberek kellenek, akik működtetik. Ha a haszonélvezői lecserélik mindenféle hiúságból, akkor hát úgy lesz.
brekker
2021. október 09. 17:48
Ami közös a fenti két szereplőben, hogy mindkettő véleményformáló állami pénzekből élt, él és élni fog. A szabad munkaerőpiac más. Vargát nem különösebben szívelem, de valahogy az egyensúlyokat sikerül megtalálnia. Nagyjából most el van találva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!