Tótka Sándor az új kajaksprintkirály

Csisztu Zsuzsa írása a Mandiner hetilapban.

A legtöbb élsportoló életét alaposan felborította a koronavírus-járvány, a világsajtót bejárták azok a képek, amelyeken világklasszisok sufnituning felkészüléssel otthon vagy a kertjükben igyekeztek magukat formában tartani. Nem így Tótka Sándor, aki gondolt egy merészet, és feleségével együtt Gyomaendrődre költözött, hogy akkor is vízközelben legyen és kedvére edzhessen, amikor mindenki a kijárási korlátozásokat szenvedte. A két világbajnoki és három Európa-bajnoki arannyal alapozó, huszonhét éves mezőtúri fiatalember élete talán legfókuszáltabb felkészülését gyúrta így egybe Tokióra, ami meg is hozta a remélt eredményt. Tótka Sándor nem csupán a világ leg­gyorsabb embere lett kajakban a kétszáz méteres sprintmezőny letarolásával, de ezzel a győzelmével végre kilépett a fényre, és azok is megtudták, hogy létezik, akik addig a magyar kajak-kenu sikereket tömbösítve ismerték csak. Telefonon, szabadsága alatt értem őt utol, és ezzel a kissé provokatív kérdéssel nyitottam. Válaszában nagyon is helyeselt, szerinte is biztos, hogy ezzel a győzelemmel született csak meg a szurkolók egy részének szemében. „Magyarországon kajak-kenuban nem lehet kitűnni két-három Európa-bajnoki és vébé­arannyal, maximum a szakma jegyzi meg a neved, az is csak egy darabig – kezd bele az indoklásba. – Ott voltam a tűz közelében mindig, de sokáig a szövetségi kapitány, Hüttner Csaba kérésére a négyest helyeztem előtérbe. Aztán történt egy sérülés, ami átírta az addigi elképzeléseket. Ám hiszem, hogy minden okkal történik” – utal arra az incidensre, amikor az ötszáz négyesben sztrókoló csapattársa, Kuli István tavasszal súlyzózás közben mellizomszakadást szenvedett, és hirtelen újra kellett osztani a feladatokat. „A válogatási elvek persze ekkor már le lettek fektetve, de látszott, hogy semmilyen helyettesítéssel nem tudjuk azt a formát hozni ötszáz kajak négyesben, ami elég a sikerhez, ráadásul Pisti visszatérése után sem tudtuk megugrani az Eb-döntőt, s mivel addigra én már megnyertem a kétszáz egyes válogatót, és megvolt a kvótám, minden erőmet erre összpontosítottam. Elképesztően jólesett már a júniusi poznańi Eb-n átérezni az egyedüli szereplés és a teljes felelősség súlyát, és úgy aranyérmet nyerni, hogy senki másra nem számíthatok a hajóban, csak magamra. Na, onnantól az egyes sprintszám lett a prioritás egészen az olimpiai döntőig” – idézi vissza a győzelemig vezető út hepehupáit Hüvös Viktor tanítványa.

Semmiképpen nem villámkarrier az övé, hiszen már a 2010-es ifjúsági olimpiai bajnoki cím óta folyamatosan ott van a legjobbak között. Igazán nagy erénye az alkalmazkodóképesség. „A csapathajós tapasztalataimat az utánpótlás-­korosztályban gyűjtöttem, és mindenkivel jól tudtam menni, ma is akárkihez képes vagyok idomulni, még az egyes teljesítményem rovására is. Ez nagy erény, hiszen a cél érdekében képes vagyok a bennem dübörgő sportolói egót is háttérbe szorítani. Most Tokióban azonban hatalmas inspirációt jelentett, hogy nem kellett senkihez alkalmazkodnom.”