Folyamatos mozgásban és változásban van a Vatikán a nagyon is politikusalkatú Ferenc pápa uralkodása alatt. Miről szólnak igazából az intézkedések, és mik a lényegi konfliktusok? Elemzésünk.
Szilvay Gergely írása a Mandiner hetilapban.
Vatikáni reformok – évtizedek óta sulykolt hívószavak, amelyeket mindig üdvözöl a világsajtó, többnyire anélkül, hogy valójában tudná, hogyan épül fel és milyen helyzetben van a törpeállam. Sokan evidensnek veszik, hogy a Vatikánt meg kell reformálni, mivel a progresszív elképzelések szerint megalvadt struktúrák, elavult szabályok foglya, furcsa pénzügyi machinációk helyszíne – egyfajta sötét fellegvár, amilyennek Dan Brown ábrázolja.
Ha valakik vatikáni reformokról beszélnek, akkor általában a világegyház reformját is beleértik: „demokratikusabb”, „emberközelibb” egyházi hierarchiát, női papságot, elváltak áldozását, a homoszexualitás elfogadtatását és teljes teológiai reformot értve alatta. Pedig a valóságban leginkább csak bürokratikus reformok vannak napirenden az egyház központjában.
A pápa apparátusa
Szögezzük tehát le: a Vatikán reformja elsősorban a pápai állam, azaz a szentatya munkáját segíteni hivatott kormányzati apparátus felépítésének és esetleg személyzetének a reformját jelentheti. Kisebb-nagyobb módosításokat pedig szinte minden pápa végrehajtott e struktúrán.
A modern kor legnagyobb reformja a II. vatikáni zsinat kapcsán VI. Pál pápasága idején zajlott, amikor sokat egyszerűsítettek a hivatali rendszeren. II. János Pál is jelentőset igazított a kúrián, nem is beszélve XVI. Benedekről, aki rengeteget tett azért, hogy jobban bekapcsolja államát a nemzetközi pénzügyi rendszerekbe, és csökkentse az olasz függést. Ebben fő segítsége a vatikáni bank élére általa kinevezett Ettore Gotti Tedeschi olasz közgazdász és bankszakember volt, akit azonban kifúrtak a régi érdekkörök. Benedek emellett felkért egy nyugdíjas bíborosokból álló testületet is, hogy készítsen neki jelentést a Vatikánban fellelhető, levendulamaffiaként is emlegetett homoszexuális körökről. Ferenc trónra lépte után Benedek látványosan átadott neki egy vastag dossziét, amelynek a feltételezések szerint része volt az utóbbi jelentés is.
Azok a ma domináns hangok tehát, amelyek Ferencet tartják a nagy vatikáni reformernek, legalábbis tévednek. A pápa azonban valóban a reform folytatásának ígéretével lépett trónra. Azóta tényleg állandó változásban van a Vatikán, ám a reformról szóló átfogó pápai dokumentum, amely felvázolná az elképzelt új struktúrát, és alapja lehetne egy valódi reformnak, immár nyolc éve nem jelent meg. Egyes értesülések szerint nemsokára mégis elkészül, és a Szentszéket a pápa helyett az egész világegyházat segítő szervezetként nevezi majd meg. Ez jól hangozhat, ám egyrészt szinte kivitelezhetetlen, másrészt fennáll a veszélye, hogy valamiféle nemzetközi civil szervezetté alakítja át a Vatikánt.A pápa állama hatalmi központ is, így a kevéssé jó gyomrú híveknek talán elszomorító lehet látni, mi folyik az isteni üzenetet a világban képviselő, hitet és szeretetet, a lelkek üdvösségét szolgáló és hirdető egyház kormányzati centrumában. Ezen nincs mit csodálkozni: a jó szándékok is ütközhetnek egymással, és mindez emberi gyarlósággal is keveredik, elvégre a katolikus egyház a bűnösök és tökéletlenek egyháza. Az előző száz évhez képest azonban valóban szokatlanul felpörgetett hatalmi játék zajlik ma a Vatikánban – ráadásul az egyházfő részéről.
Ha II. János Pál lelkipásztor pápa volt, XVI. Benedek pedig teológus pápa, akkor Ferenc politikus pápa, két szempontból is: egyrészt sokkal meghatározóbbak programjában a – többnyire a baloldal által tematizált – politikai témák, mint a testvériség, a környezetvédelem, a bevándorlás, másrészt kiváló és ravasz hatalomtechnikus. A vatikáni hírek szerint Ferenc csak kifelé mosolygós karakter, és csak kifelé hirdet decentralizációt. Kevés jó szót hallani a pápáról mint emberről a Vatikánon belül, állítólag lekezelően bánik munkatársaival, senkit nem enged magához közel – akit mégis, azt rövidesen lecseréli, emellett pedig vaskézzel irányítja mind a Szentszéket, mind a világegyházat. A püspöki karoknak hivatalosan nagyobb mozgásteret engedő pápa valójában rövid pórázon tartja őket – főleg az olaszt. Ezt támasztja alá az is, hogy szokatlanul hosszú ideje nem hívja össze a tanácsadó testületeként funkcionáló bíborosi kollégiumot, amelyet ő duzzasztott fel 229 fősre, sok távoli, a Vatikánt nem ismerő egyházfit kinevezve tagjai közé. Rossz nyelvek szerint a pápa szerepét a retorika szerint csökkenteni kívánó, a gyakorlatban inkább növelő főpásztor egyszerűen azt akarja elkerülni, hogy a bíborosok találkozzanak egymással.
Fogott emberek
Ferenc pápa trónra lépte után létrehozott egy bíborosi tanácsadó testületet, amely hivatalosan a reformtervek kialakítója és végrehajtásuk segítője, a gyakorlatban azonban a hivatalos apparátust megkerülő kamarillapolitika eszköze. Pietro Parolin bíboros például, aki elvileg bizalmi hivatalt tölt be, példátlan módon gyakorlatilag információs vákuumban tevékenykedik. A tanácsadó testület ma héttagú, vezetője a hondurasi Óscar Rodríguez Maradiaga érsek, akinek egyházmegyéjében finoman szólva nincsenek rendben a dolgok, számos pénzügyi visszaéléssel vádolták meg, amelynek a szálai Londonig érnek, a segédpüspöke pedig kénytelen volt lemondani szeminaristák állítólagos abuzálása miatt.
Ő jó példája Ferenc pápa személyi politikájának: az egyházfő szívesen tartja emberei között azokat, akik foghatók valamivel – ezt mutatja, hogy Hondurasba maga Ferenc küldött apostoli vizitátort, azaz pápai nyomozót, ám Maradiaga a tanácsadó kollégium élén maradt. Ilyen fogott ember a Szent Márta-ház, a pápai rezidencia homoszexuális vezetője is, akit a liftben kaptak rajta intim helyzetben. Akiket ugyanis fogni lehet, azok feltétlen végrehajtói a vezető akaratának.
Az egyházfő minden jel szerint előszeretettel kreál hatáskörütközéssel és a hierarchikus viszonyok keveredésével járó, kellemetlen helyzeteket is. Például az általa létrehozott, furcsa nevű Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma migrációs osztályának egyik vezetőjét, Michael Czerny jezsuita szerzetest bíborossá nevezte ki úgy, hogy az főnöke, Peter Turkson bíboros osztályvezetője maradt, osztályvezető társát, Fabio Baggio szkalabriánus atyát pedig meghagyta egyszerű szerzetesnek. Mario Zenari damaszkuszi nunciust úgy nevezte ki bíborossá, hogy főnöke, Paul Gallagher érsek maradt, bíbor nélkül. A világegyház hagyományosan bíborosi kinevezéssel járó pozícióinak egyes betöltői – például a Los Angeles-i és a milánói érsek – sem kapták meg a bíbort.
A pénz útja
A szentatya szándékának megfelelően folytatta elődje pénzügyi reformjait. Benedek ugyanis 2010-től átültette a pénzmosás és a nemzetközi terrorizmus finanszírozása elleni nemzetközi szabályokat a Vatikán jogrendjébe, majd 2011-ben csatlakoztatta a Szentszéket az ENSZ idevágó egyezményeihez, egy évvel később pedig a Moneyvalhoz, vagyis az Európa Tanács pénzmosás elleni bizottságához, és a nemzetközi előírásoknak megfelelően létrejött a Pénzügyi Információs Hatóság is. Ferenc pápa megbízta a vatikáni pénzügyi reformok felügyeletével George Pell ausztrál bíborost, és életre hívta a pénzügybiztonsági bizottságot, amely a Szentszék és a Vatikánvárosi Állam hatóságai közti koordinációt biztosítja a pénzmosás elleni fellépést illetően. 2014-ben pedig felállított három új, tőle függő gazdasági szervezetet, a gazdálkodás és a pénzügyi-gazdasági szervek felügyeletére létrehozott gazdasági tanácsot; a tanács javaslatainak végrehajtásáért, a humán erőforrás és a beszerzések központi megvalósításáért felelős gazdasági titkárságot – ennek feje volt Pell bíboros –; valamint az egész szisztéma számviteli ellenőrzéséért felelős főrevizor hivatalát. George Pell külső könyvvizsgáló céget akart bevonni a rendrakásba, ami akármilyen hasznos is lehetett volna, mégis fura egy szuverén állam esetében.
Ezzel együtt az angolszász szemléletű Pell naiv elefánt volt a talján porcelánboltban, és egyszer csak bíróság előtt találta magát a hazájában pedofilügyek vádlottjaként. Három év hercehurca és börtön után minden vád alól felmentette az ausztrál legfelsőbb bíróság. Egyes híresztelések szerint mindebben benne volt a keze Giovanni Angelo Becciu bíborosnak, az államtitkárság általános részlege fejének is, aki ellenérdekelt körök vezetője volt – mígnem 2020-ban az őt bíborossá tevő Ferenc pápa példátlan módon vissza nem vette tőle a címet. Bonyolult hivatali rendszerek ide vagy oda, a Vatikán majdnem visszajutott oda, ahonnan indult: újra erőteljesen függ az olasz pénzügyi rendszerektől és bíróságoktól.
Mindent összevetve, Ferenc pápa vatikáni reformja egyelőre inkább a hatalompolitika érdekében teremtett permanens káosznak tűnik, mintsem valódi, hosszú távú, a hatékony működést segítő megújulásnak. Az bizonyos, hogy az egyházfő felrázta a Vatikánt, és a felvert nagy por leülepedése – leülepítése – már az utódok idejére esik. Hogy mindezzel mi lehet a Szentlélek szándéka, az ma még sokak előtt titok, majd történelmi távlatból derülhet rá fény.
A vatikáni kormányzati rendszer
A Szentszékhez – amely a világ egyik legősibb folyamatosan működő hivatali szervezete – ötvenhét nagyobb hivatal tartozik, közte kilenc kongregáció (egyfajta minisztérium), három bíróság, tizenegy pápai tanács, hét pápai bizottság és több pápai akadémia, a pápai egyetemek és a vatikáni alapítványok. Ezek felett a végrehajtó hatalmat az államtitkárság gyakorolja, amelynek vezetője – gyakorlatilag a Római Kúria miniszterelnöke – Pietro Parolin bíboros. Az államtitkárság két részre oszlik, az általános ügyek részlegére és az államközi kapcsolatok részlegére, amely gyakorlatilag a vatikáni külügyminisztérium; a vezetője ma Paul Gallagher érsek.
***
A kiskorúak védelme
Sokan dicsérik Ferenc pápát, amiért létrehozta a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottságát. E testületnek azonban kizárólag javaslattevésre van lehetősége, végrehajtó és igazságszolgáltatási jogkörei nincsenek. XVI. Benedek sokkal többet tett a visszaélések felderítéséért és a megelőzésért is – e bizottságot leszámítva az általa kialakított szisztéma működik máig a világegyházban.
***
Enciklikák Ferenc szellemében
A pápa eddig három enciklikát jelentetett meg: a 2013-as Lumen fideit, a 2015-ös Laudato si’-t és a 2020-as Fratelli tuttit (a Lumen fidei vázlatát állítólag még XVI. Benedek írta meg mint előző két enciklikája folytatását).
A Laudato si’ a pápa „zöldenciklikája”, amelyben a fejlett világot ostorozza a fogyasztói szemlélet és a rövid távú gondolkodás miatt. Az egyházfő szerint a szöveg lényege nem a gazdasági vagy környezetvédelmi aspektus, hanem az a felismerés, hogy az emberiség nem tekinti többé Istent teremtőnek, és ezért a világ az „önkényes emberi uralom” alá került. A fejlett világnak, hangsúlyozza, morális kötelessége a fejlődő világ megsegítése. A pápa a technológiai szemléletet is ostorozza, valamint ellenzi az abortuszt, a népességszabályozást és az embriósejtek felhasználását a kutatásban. Az enciklika a kritikák szerint túlságosan politikai és túlságosan baloldali megoldásokat javasol, egyes konzervatív meglátások – például a First Things amerikai teológiai lap szerkesztője, R. R. Reno véleménye – szerint a 19. századi IX. Piusz Syllabus erroruma óta a leginkább modernitásellenes enciklika.
A Fratelli tutti az emberi testvériségről szól, a szolidaritást hangsúlyozza, elutasítja a háborút, kritizálja a rasszizmust és az idegengyűlöletet. Ez eddig rendben is volna, ám a pápa olyan, legalábbis kérdőjeles mondatokat is leír, hogy ha mindenkinek ugyanolyan emberi méltósága van, akkor „alig számít, hogy a szomszédom a hazámban született vagy máshol”. Ez a kitétel a katolikus teológia szempontjából is kikezdhető, hiszen az egyház a szeretet rendjének hirdetője, miszerint a hozzánk közelebb állókért nagyobb a felelősségünk – magyarán igenis számít, hogy ki tagja a népünknek és ki nem. Emellett a pápa kritizálja a határok koncepcióját és a „populista rezsimeket” a migráció akadályozása miatt, és univerzális testvériségre hív fel, sokak szerint nagyobb politikai hangsúlyt helyezve arra, mint amennyit a katolikus teológia megkövetelne. A baloldali közhelyek mellett a pápa globális kormányzás kialakítására hív fel. A Fratelli tuttit összességében felszínes globalista, baloldali politikai iratnak is lehet nevezni.
Ferenc pápa nemrég Traditiones custodes című rendelkezésével szigorította a tridenti rítusú szentmise bemutatásának lehetőségét, visszautalva annak engedélyezését a plébánosoktól a püspökökhöz. Ezzel elődje, XVI. Benedek intézkedését vonta vissza. Egyes hírek szerint az intézkedés életbelépését a Hittani Kongregáció vezetése igyekezett visszatartani legalább addig, amíg Benedek életben van, valamiért most mégis sürgős lett a kiadása. A sürgősség jele lehet az is, hogy az intézkedés pápáktól szokatlan módon önellentmondásokkal és hibákkal van tele. Mindenesetre Ferenc pápa számára az is indikátor, hogy mely püspökök engedélyezik továbbra is és kik tiltják be a régi rítust egyházmegyéjükben – értesüléseink szerint ki is adta feladatba ennek listázását az államtitkárságnak. Érdekes módon a püspökök túlnyomó többsége – még a liberálisabbak sem – nem tiltotta be a tridenti rítust, azaz az egyházfő tévesen érzékelt problémát. Furcsa fejlemény, hogy nem pusztán a népes konzervatív tábor, hanem Ferenc néhány eddigi feltétlen híve sem szigorít vissza. Az eddig a pápánál is reformkényszeresebb, az ő hívének számító Reinhard Marx bíboros, a német liberalizáció egyik kulcsfigurája a lemondása és Ferenc által a tisztségében való megerősítése után engedélyezte a tridenti misék bemutatását a münchen-freisingi érsekségben,
s így tett a Ferenc által kinevezett Matteo Zuppi bolognai érsek is.
Nyitóképen: A Vatikán naplementében. Fotó: Shutterstock
Zelenszkijtől Babišig Kelet- és Közép-Európa számos országában próbálkozott már a politikai elit leváltásával a gazdasági vagy kulturális elitből érkező vadonatúj szereplő. Kohán Mátyás írása.
Az elmúlt évtizedben a gazdasági integrációt célzó együttműködésből egy a tagállamait ideológiai alapon szankcionáló, saját hatásköreit a végletekig bővíteni kívánó intézményrendszer alakult ki.
A szuverenitásunk, a kultúránk, a nemzetállami hatásköreink megvédése az európai jobboldal pártjainak közös érdeke – mondja Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt európai parlamenti képviselője.
Ebből legfeljebb ellenzékváltás lesz, ha egyáltalán. Kacsoh Dániel írása.
Oroszországnak ki kell vonulnia a megszállt területekről, és mindent meg kell tennünk azért, hogy Ukrajna a nyugati országok családjában maradjon – mondja Mateusz Morawiecki. A volt lengyel kormányfő az orosz–ukrán háború mellett uniós zsarolásról és a júniusi EP-választás tétjéről is beszélt exkluzív interjúnkban.
Macron továbbra is a katonák küldését szajkózza, de szerencsére még vannak európai háborút ellenző hangok.
Nem lesz jó vége, ha a kontinens országai katonákat küldenek Oroszország ellen.
