Mi forr ma a Vatikánban? – mérlegre tettük a reformokat

Szilvay Gergely írása a Mandiner hetilapban.

Vatikáni reformok – évtizedek óta sulykolt hívószavak, amelyeket mindig üdvözöl a világsajtó, többnyire anélkül, hogy valójában tudná, hogyan épül fel és milyen helyzetben van a törpeállam. Sokan evidensnek veszik, hogy a Vatikánt meg kell reformálni, mivel a progresszív elképzelések szerint megalvadt struktúrák, elavult szabályok foglya, furcsa pénzügyi machinációk helyszíne – egyfajta sötét fellegvár, amilyennek Dan Brown ábrázolja.

Ha valakik vatikáni reformokról beszélnek, akkor általában a világegyház reformját is beleértik: „demokratikusabb”, „emberközelibb” egyházi hierarchiát, női papságot, elváltak áldozását, a homoszexualitás elfogadtatását és teljes teológiai reformot értve alatta. Pedig a valóságban leginkább csak bürokratikus reformok vannak napirenden az egyház központjában.

A pápa apparátusa
Szögezzük tehát le: a Vatikán reformja elsősorban a pápai állam, azaz a szentatya munkáját segíteni hivatott kormányzati apparátus felépítésének és esetleg személyzetének a reformját jelentheti. Kisebb-nagyobb módosításokat pedig szinte minden pápa végrehajtott e struktúrán.

A modern kor legnagyobb reformja a II. vatikáni zsinat kapcsán VI. Pál pápasága idején zajlott, amikor sokat egyszerűsítettek a hivatali rendszeren. II. János Pál is jelentőset igazított a kúrián, nem is beszélve XVI. Benedekről, aki rengeteget tett azért, hogy jobban bekapcsolja államát a nemzetközi pénzügyi rendszerekbe, és csökkentse az olasz függést. Ebben fő segítsége a vatikáni bank élére általa kinevezett Ettore Gotti Tedeschi olasz közgazdász és bankszakember volt, akit azonban kifúrtak a régi érdekkörök. Benedek emellett felkért egy nyugdíjas bíborosokból álló testületet is, hogy készítsen neki jelentést a Vatikánban fellelhető, levendulamaffiaként is emlegetett homoszexuális körökről. Ferenc trónra lépte után Benedek látványosan átadott neki egy vastag dossziét, amelynek a feltételezések szerint része volt az utóbbi jelentés is.

Azok a ma domináns hangok tehát, amelyek Ferencet tartják a nagy vatikáni reformernek, legalábbis tévednek. A pápa azonban valóban a reform folytatásának ígéretével lépett trónra. Azóta tényleg állandó változásban van a Vatikán, ám a reformról szóló átfogó pápai dokumentum, amely felvázolná az elképzelt új struktúrát, és alapja lehetne egy valódi reformnak, immár nyolc éve nem jelent meg. Egyes értesülések szerint nemsokára mégis elkészül, és a Szentszéket a pápa helyett az egész világegyházat segítő szervezetként nevezi majd meg. Ez jól hangozhat, ám egyrészt szinte kivitelezhetetlen, másrészt fennáll a veszélye, hogy valamiféle nemzetközi civil szervezetté alakítja át a Vatikánt.A pápa állama hatalmi központ is, így a kevéssé jó gyomrú híveknek talán elszomorító lehet látni, mi folyik az isteni üzenetet a világban képviselő, hitet és szeretetet, a lelkek üdvösségét szolgáló és hirdető egyház kormányzati centrumában. Ezen nincs mit csodálkozni: a jó szándékok is ütközhetnek egymással, és mindez emberi gyarlósággal is keveredik, elvégre a katolikus egyház a bűnösök és tökéletlenek egyháza. Az előző száz évhez képest azonban valóban szokatlanul felpörgetett hatalmi játék zajlik ma a Vatikánban – ráadásul az egyházfő részéről.

Ha II. János Pál lelkipásztor pápa volt, XVI. Benedek pedig teológus pápa, akkor Ferenc politikus pápa, két szempontból is: egyrészt sokkal meghatározóbbak programjában a – többnyire a baloldal által tematizált – politikai témák, mint a testvériség, a környezetvédelem, a bevándorlás, másrészt kiváló és ravasz hatalomtechnikus. A vatikáni hírek szerint Ferenc csak kifelé mosolygós karakter, és csak kifelé hirdet decentralizációt. Kevés jó szót hallani a pápáról mint emberről a Vatikánon belül, állítólag lekezelően bánik munkatársaival, senkit nem enged magához közel – akit mégis, azt rövidesen lecseréli, emellett pedig vaskézzel irányítja mind a Szentszéket, mind a világegyházat. A püspöki karoknak hivatalosan nagyobb mozgásteret engedő pápa valójában rövid pórázon tartja őket – főleg az olaszt. Ezt támasztja alá az is, hogy szokatlanul hosszú ideje nem hívja össze a tanácsadó testületeként funkcionáló bíborosi kollégiumot, amelyet ő duzzasztott fel 229 fősre, sok távoli, a Vatikánt nem ismerő egyházfit kinevezve tagjai közé. Rossz nyelvek szerint a pápa szerepét a retorika szerint csökkenteni kívánó, a gyakorlatban inkább növelő főpásztor egyszerűen azt akarja elkerülni, hogy a bíborosok találkozzanak egymással.

Fogott emberek
Ferenc pápa trónra lépte után létrehozott egy bíborosi tanácsadó testületet, amely hivatalosan a reformtervek kialakítója és végrehajtásuk segítője, a gyakorlatban azonban a hivatalos apparátust megkerülő kamarillapolitika eszköze. Pietro Parolin bíboros például, aki elvileg bizalmi hivatalt tölt be, példátlan módon gyakorlatilag információs vákuumban tevékenykedik. A tanácsadó testület ma héttagú, vezetője a hondurasi Óscar Rodríguez Maradiaga érsek, akinek egyházmegyéjében finoman szólva nincsenek rendben a dolgok, számos pénzügyi visszaéléssel vádolták meg, amelynek a szálai Londonig érnek, a segédpüspöke pedig kénytelen volt lemondani szeminaristák állítólagos abuzálása miatt.

Ő jó példája Ferenc pápa személyi politikájának: az egy­házfő szívesen tartja emberei között azokat, akik foghatók valamivel – ezt mutatja, hogy Hondurasba maga Ferenc küldött apostoli vizitátort, azaz pápai nyomozót, ám Maradiaga a tanácsadó kollégium élén maradt. Ilyen fogott ember a Szent Márta-ház, a pápai rezidencia homoszexuális vezetője is, akit a liftben kaptak rajta intim helyzetben. Akiket ugyanis fogni lehet, azok feltétlen végrehajtói a vezető akaratának.

Az egyházfő minden jel szerint előszeretettel kreál hatáskörütközéssel és a hierarchikus viszonyok keveredésével járó, kellemetlen helyzeteket is. Például az általa létrehozott, furcsa nevű Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dika­sztériuma migrációs osztályának egyik vezetőjét, Michael Czerny jezsuita szerzetest bíborossá nevezte ki úgy, hogy az főnöke, Peter Turkson bíboros osztályvezetője maradt, osztályvezető társát, Fabio Baggio szkalabriánus atyát pedig meghagyta egyszerű szerzetesnek. Mario Zenari damaszkuszi nunciust úgy nevezte ki bíborossá, hogy főnöke, Paul Gallagher érsek maradt, bíbor nélkül. A világegyház hagyományosan bíborosi kinevezéssel járó pozícióinak egyes betöltői – például a Los Angeles-i és a milánói érsek – sem kapták meg a bíbort.

A pénz útja
A szentatya szándékának megfelelően folytatta elődje pénzügyi reformjait. Benedek ugyanis 2010-től átültette a pénzmosás és a nemzetközi terrorizmus finanszírozása elleni nemzetközi szabályokat a Vatikán jogrendjébe, majd 2011-ben csatlakoztatta a Szentszéket az ENSZ idevágó egyezményeihez, egy évvel később pedig a Moneyvalhoz, vagyis az Európa Tanács pénzmosás elleni bizottságához, és a nemzetközi előírásoknak megfelelően létrejött a Pénzügyi Információs Hatóság is. Ferenc pápa megbízta a vatikáni pénzügyi reformok felügyeletével George Pell ausztrál bíborost, és életre hívta a pénzügybiztonsági bizottságot, amely a Szentszék és a Vatikánvárosi Állam hatóságai közti koordinációt biztosítja a pénzmosás elleni fellépést illetően. 2014-ben pedig felállított három új, tőle függő gazdasági szervezetet, a gazdálkodás és a pénzügyi-gazdasági szervek felügyeletére létrehozott gazdasági tanácsot; a tanács javaslatainak végrehajtásáért, a humán erőforrás és a beszerzések központi megvalósításáért felelős gazdasági titkárságot – ennek feje volt Pell bíboros –; valamint az egész szisztéma számviteli ellenőrzéséért felelős főrevizor hivatalát. George Pell külső könyvvizsgáló céget akart bevonni a rendrakásba, ami akármilyen hasznos is lehetett volna, mégis fura egy szuverén állam esetében.

Ezzel együtt az angolszász szemléletű Pell naiv elefánt volt a talján porcelánboltban, és egyszer csak bíróság előtt találta magát a hazájában pedofilügyek vádlottjaként. Három év hercehurca és börtön után minden vád alól felmentette az ausztrál legfelsőbb bíróság. Egyes híresztelések szerint mindebben benne volt a keze Giovanni Angelo Becciu bíborosnak, az államtitkárság általános részlege fejének is, aki ellenérdekelt körök vezetője volt – mígnem 2020-ban az őt bíborossá tevő Ferenc pápa példátlan módon vissza nem vette tőle a címet. Bonyolult hivatali rendszerek ide vagy oda, a Vatikán majdnem visszajutott oda, ahonnan indult: újra erőteljesen függ az olasz pénzügyi rendszerektől és bíróságoktól.

Mindent összevetve, Ferenc pápa vatikáni reformja egyelőre inkább a hatalompolitika érdekében teremtett permanens káosznak tűnik, mintsem valódi, hosszú távú, a hatékony működést segítő megújulásnak. Az bizonyos, hogy az egyházfő felrázta a Vatikánt, és a felvert nagy por leülepedése – leülepítése – már az utódok idejére esik. Hogy mindezzel mi lehet a Szentlélek szándéka, az ma még sokak előtt titok, majd történelmi távlatból derülhet rá fény.

***

***

Nyitóképen: A Vatikán naplementében. Fotó: Shutterstock