Magyarország Európa mintalaborja lehet

Éles ellenzéki médiavisszhang kísérte a nemrég hazánkban rendezett demográfiai csúcsot. A hala­dár sajtó meglehetősen cinikus tónusban számolt be a nemzetközi találkozóról, amelynek fókuszában a magyar jövő, tágabban az európai jövő állt. E lapok mintha nem tudnák, vagy – rosszabb esetben – nem is akarnák felfogni a tanácskozás lényegét.

Bár a politikai haszonszerzés kicsinyességével lehet kritizálni a fellépők személyét, élcelődni konzervatív megközelítésükön, a csúcstalálkozó alapkérdését bagatellizálni több mint bűn. Az végzetes szűklátókörűség. Tagadhatatlan tény ugyanis, hogy a demográfiai trendek évtizedek óta rajzolnak barázdákat öreg kontinensünkre. Drasztikusan visszaesett a születések száma, csökken a házasságkötéseké, illetve a felerősödő migráció következtében jelentősen változik a népességszerkezet.

E tendencia nem csupán abból a jóléti elkényelmesedettségből fakad, amely a gyermekvállalási és -nevelési kedv csökkenését is eredményezi, hanem abból az apátiából, amellyel saját jövője felé fordul a Nyugat. A demográfiai visszaeséssel párhuzamosan ugyanis mintha az önfeladás szomorú végjátéka is zajlana: Európa a civilizációs és kulturális identitásvesztés lassú spiráljába kerül, s közben a félreértelmezett tolerancia jegyében önáltató – és kelet felé kioktató – magyarázatokba menekül. Sőt, eljutottunk oda, hogy egyáltalán a témakör elemzése, a vészjelzések megfogalmazása a sokszínűség eszméje és vélt érzékenységek okán nemkívánatossá vált. E jelenségekről márpedig, ha felelősséget érzünk az utánunk jövő nemzedékek sorsa iránt, bizony beszélnünk kell. A gazdasági, demog­ráfiai, közbiztonsági és kulturális önazonosságunkat érintő vetületekről éppúgy, mint arról, hogy milyen működőképes modellekre támaszkodhatunk e válságos időkben.