Kézlevágás, kövezés, saría – mi vár a hátramaradókra Afganisztánban?

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

Özönlenek a hírek Afganisztánból, miután a tálibok afféle blitzkrieggel bevették az ország döntő részét. Bár az első napokban azt mondták, nem fogják nagyon megnyirbálni például a nők jogait, és amnesztiát hirdettek a korábbi kormány­alkalmazottaknak – sőt hirdetésben kezdtek vadászpilótákat keresni a megszerzett nyugati fegyverarzenál használatához –, nem tagadták, hogy alapvetően a saría szerint fogják kormányozni az országot.

És ahogy kezd szilárdulni a hatalmuk, a helyzet napról napra, hétről hétre rosszabb. Érkeznek jelentések – feltehetőleg – viccei miatt kivégzett humoristáról, levágott kezű tolvajról, az Allahnak nem tetsző köztéri zene betiltásáról, és jött a felszólítás is a nőknek címezve, hogy ne nagyon mászkáljanak az utcán, mert még bajuk talál esni.

Sayfo Omar segítségével igyekeztünk feltérképezni, mi vár a hátramaradókra, a nyugatias értelemben vett szabadságot megszokó nőkre, akik csak folytatni szeretnék hétköznapi életüket. Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan is működik a jogrend, miért milyen büntetés jár.

A kutató felhívja a figyelmet, hogy a helyzet megértéséhez szükség van a kontextus ismeretére. Három fontos tényező van, amelynek metszéspontjában kialakult a tálibok korántsem gránitszilárdságú ideológiája: az Arab-félszigetről hozott, de az évszázadok során számos változáson átmenő iszlámértelmezés, a pastuk – a domináns afgán és pakisztáni törzs – kulturális gyökerei, valamint a helyi, belföldi és nemzetközi reálpolitika. Ez határozza meg a törvénykezést is.

A muszlim jogforrások – a Korán és a prófétai hadíszok – sokszor maguk is ellentmondásos szövegeket tartalmaznak, amelyeket analógiákon keresztül szokás értelmezni és az aktuális ügyekre alkalmazni, így aztán mindenre és annak ellenkezőjére is van utaló szöveg.

Sayfo Omar a tömegpusztító fegyverekkel példálózik: ezek bevetése kapcsán lehet azt mondani, a Korán azt írja, hogy aki ártatlanokat öl, az az egész világot öli meg, tehát nem szabad bevetni ilyen fegyvereket háborúban; de azt is lehet mondani, hogy Mohamed korában a katapult volt a tömegpusztító fegyver, és éppen azzal ostromolták ellenségeiket, tehát be lehet vetni. Egyszóval előbb jön a politika, és aztán a politikai döntés vallási legitimációja. Ez a kiindulópont lényegében minden muszlim állam esetében.

Nincsenek kőbe vésett szabályok

Közép-Ázsiában – Pakisztánban és Afganisztánban is – a liberálisabb hanafita szunnita vallásjogi iskola uralkodik általában, ezzel megy szembe egyfajta reakciós „reformátorként” a tálibok neofundamentalista irányzata. Fundamentalista, mert a szent szövegek szó szerinti értelmezéséhez térnének vissza, viszont elsősorban a banalitások, a mindennapi viselkedés szintjén vannak szabályaik, és nincs átfogó világképük, a nagyobb döntések még inkább a reálpolitika szerint alakulnak – ezért az előtag.

A talibán gyökerei a deobandi mozgalomhoz nyúlnak vissza: egy olyan irányzathoz, amelynek radikalizálódását már születése körülményei is determinálták. India Uttar Pradesh államában hozták létre az 1860-as években, s követői hamar bekapcsolódtak a brit gyarmatosítás elleni mozgalomba. Egyik politikai ága, a Jamiat Ulema-e-Islam (JUI) 1945-ben, Pakisztán különválása előtt jött létre, és a későbbi évtizedekben a mindenkori pakisztáni vezetéssel együttműködve szerveződött. Az afgán–szovjet háború idején a JUI által alapított vallási iskolákban, medreszékben oktatták a menekült pastu gyerekeket Pakisztánban és Afganisztán egyes részein. Ők lettek a diákok, vagyis a tálibok.

Az itt jellemző maszkulin és lebutított iszlámértelmezés tovább maszkulinizálódott és tovább butult az oroszok elleni afganisztáni harcokban, s ez a folyamat teljesedett ki, amikor 1996 és 2001 között a tálibok átvették a hatalmat az országban. Saját gondolati tartalom híján nem véletlenül a szimbólumoknak rontottak neki először, s ez most is látható a női arcképes plakátok lefestése esetében.

Kőbe vésett dogmák persze már akkor sem voltak, mindent a körülmények határoztak meg. Eleinte keményen felléptek Allah nevében a kábítószer-termesztés ellen, aztán amikor az amerikaiak elkezdték kiszorítani őket, sokszor már a – kötelező – 2,5 százalékos muszlim alamizsnát is elfogadták ópiátokból származó bevételekből. „Ha pálinkafőzésből lenne jó jövedelmük, valószínűleg azt is megmagyaráznák valamilyen nyakatekert módon” – fogalmaz a kutató.

S mivel nemcsak dogmák, hanem egységes tálib irányzat sincs, minden helyben érvényes döntést az ottani hagyományok alapján hoznak meg a helyi vezetők és tanácsok. Például azt is, hogy milyen szabályok vonatkoznak a kendőviselésre, elvégre valódi előírás nincs rá, általában a helyi törzsi hagyományok döntenek róla, hogy milyen legyen. A kendőnélküliség elképzelhetetlen, így a hidzsáb általános, a burka viszont nem jellemző mindenhol. A miniszoknyás kabuli nők sokat mutogatott hetvenes évekbeli fotója szemfényvesztés: még a fővárosban sem volt általános ez az öltözködés a tálib uralom előtt, nemhogy a vidéki területeken.

Revans, példastatuálás, elrettentés

A közelmúltban előkerült kézcsonkolós videóról semmit nem tudunk. Kabul eddig sem volt biztonságos – ahogy Afganisztán többi része sem –, de most, hogy eltűnt a hadsereg, a tálibok pedig kevesen vannak, biztosan durva fosztogatási hullám söpör végig az országon. Ennek megfékezésére is nyúlhatnak az elrettentés eszközéhez a tálibok, akár egy egész rablóbanda minden tagjának a kezét is lecsapkodhatják, és bemutathatják a neten, mert a közösségi médiának ott is van hatása. De lehet a történtek mögött revans is, mert a talán lopáson kapott illető korábban kiszolgálta az odaejtőernyőztetett Amerika-barát kinevezettet.

Az ítélkezésnél ugyancsak a helyi megítélés számít, a viszonyok, a konszenzus, nem pedig a vallási dogmák. Nem nagyon léteznek minimális és maximális büntetési tételek. Amire a szent szövegekben található konkrét büntetési tétel, az például a lopás: egy csirke értékéig nincsen büntetés, azaz a megélhetési lopást eltűri a prófétai hagyomány, a fölötti érték esetében alkalmazható a Korán kézcsonkításra vonatkozó passzusa. „Vegyünk egy félig tanulatlan vallástudót egy tálibok uralta faluban. Egészen más körülményeket mérlegel és más ítéletet hoz, mint ha mondjuk a saját unokaöccse fölött kellene ítélkeznie, pláne ha még utálja is a vádlottat” – mutat rá a visszásságokra Sayfo Omar.

Az alkoholfogyasztás is ilyen: van prófétai hadísz arról, hogy az ivókat meg kell botozni, de hogy ez egy korty alkohol elfogyasztóját jelenti vagy a bajkeverő iszákost, nincs leszögezve. Az sem, hogy csak rá kell suhintani a hátára megszégyenítés céljából, vagy addig kell ütni, amíg el nem törik minden csontja. Szintén van szent szöveg a házasságtörésre és a házasság előtti tiltott kapcsolatra, amit paráználkodásnak írnak le. Itt megint sokféle mérlegelendő szempont van, mutat rá a szakértő: kik, miért és hogyan követik el. A házasságtörésért kövezés jár, a paráználkodásért vesszőzés – de a fogalom alatt érthetünk randevút is, nem csak ennél konkrétabb dolgokat.

Középkori, sivatagi térségből eredő vallásként az iszlám nem ír elő például börtönbüntetést, mert nem volt börtön – magyarázza Sayfo. A forrásszövegekben a hadifogságról vannak csak rendelkezések, de a sivatagban eleve biztonságosabb a fogvatartókkal maradni, mint megpróbálni megszökni.

Középkori sivatagi normák

„Jó kérdés, hogy mi lesz a nőkkel” – fogalmaz a kutató. Ha abból indulunk ki, hogy Mohamed felesége, Áisa fogadta a próféta helyett az idegen követeket, akkor akár női politikusok is lehetnek, de lehetséges maszkulin, szélsőségesen korlátozó nézet is, mely szerint ki se léphetnek az utcára. 

Problémát jelent, hogy minden tanúvallomáson alapul – például a nemi erőszak bizonyításához négy tanú szükséges –, és az elfogultsággal nem foglalkoznak. Ha egy nőt a bíró rokona erőszakol meg, esetleg visszalépnek a tanúk, így nemhogy nem ítélik el az elkövetőt, de a nőt vesszőzik meg paráználkodásért, mert csak az van bizonyítva az áldozat vallomása alapján, hogy házasságon kívül szexuális kapcsolata volt.

Mindezek azonban nem a saría előírásai, hanem a jog­értelmezés kérdései. A saría gumitörvényeket ad, amelyeket mindenki úgy hajlít, ahogy éppen az érdekei kívánják. „És éppen a kiszámíthatatlansága az ijesztő” – fogalmaz a szakértő.

Nyitókép: Shutterstock