Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Szalai Zoltán írása a 100. Mandiner hetilapban.
Száz lapszám egy hetilap életében közel két évet jelent, ami más korokban egyáltalán nem számítana jelentős időnek. Ma, amikor egyre inkább az interneten és a közösségi médiából tájékozódunk, és pár óra wifimentességtől úgy érezzük, lemaradtunk a világtól, mást jelent a két év. Húsz éve még a napilapoknak, hetilapoknak indult hírportáljuk. A Mandiner a magyar közéleti média első olyan szereplője, mely előbb volt hírportál; ha tetszik: nálunk a hírportálnak van hetilapja.
Akárhogy is, a Mandinernél egyszerre nézhetjük a valóságot kétféle fókusszal. A Mandiner.hu a napi hírekre és gyors reakciókra közelít rá, a hetilap pedig a nagy látószögű objektív, mely elemez és értelmez.
Mióta internet van, azóta a hetilapok hátrányának tekintik, hogy kézzel fogható, fizikai létezők. Ám ez előny is lehet. Hiszen nem kell hozzá wifi, eleje és vége van. Ha elolvastuk, átfogó képet kapunk a világról, szemben a végtelen hírfolyamaival frusztráló nettel.
Miként egyre többen térnek vissza a bakelitlemezekhez olyanok, akik egyébként az autóban és kocogás közben Spotifyról hallgatják kedvenc zenéiket, úgy értékelődik fel a nyomtatott hetilapok nyújtotta élmény is. A kanadai szerző, David Sax nyomán lehetne mindezt akár az analóg bosszújának hívni, de a magunk részéről szeretnénk inkább a reflexióra és az esztétikumra éhes olvasó válaszának tekinteni. Csütörtökönként megveszi kedvenc lapját, egy kávé mellett átfutja, elidőzik egy-egy fontosabb írásnál, aztán hétvégén ismét fellapozza.
Az induló szám főszerkesztői üzenetét így zártam: „A Mandiner mértékadó hetilap kíván lenni, megfontoltsággal, nyitottsággal és némi szemtelenséggel. Polgári karakterrel.” Úgy gondolom, a küldetést teljesítettük; a hétről hétre megjelenő cikkek, interjúk, publicisztikák az önmagunk és a külvilág megértésének mélyen gyökerező igényével készülnek. Polgári karakterrel.
Igyekszünk bemutatni a korszellemet meghatározó globális politikai és kulturális jelenségeket, emellett továbbra is szándékunk, hogy hazánk helyzetét is a világban zajló történések fényében értelmezzük. Mindezt nem hazátlan kozmopolitaként, hanem világlátott hazafiként, sajátos magyar nézőpontunkat megtartva. És persze nem minden a politika: a magyar identitást a kultúrán, a sporton, az életmódon keresztül is láttatjuk.
Arra is törekszünk, hogy teret nyissunk a konstruktív vitáknak, a Mandinernél rendszeresen egy asztalhoz ültetjük azokat, akik másként gondolkodnak világunkról. Azonban mi magunk sem vagyunk kívülállók: nem tudunk, nem is akarunk függetlenek lenni saját hazánktól, korunktól és értékeinktől. Ezért a vitákhoz jóhiszeműen és érvek mentén – olykor szenvedélytől sem mentesen – mi is hozzászólunk. Hangvételünk mérsékelt, de álláspontunk határozott. Nemzetünk és nyugati kultúránk sorsa a mi sorsunk is, a hűvös kívülállás nemcsak lehetetlen, de értelmetlen is. Szándékunk, hogy munícióval lássuk el olvasóinkat a Nyugat lelkéért folyó harcban.
Az első száz lapszámba mindent beletettünk, amiért szerintünk érdemes ma konzervatív hetilapot készíteni. Ez a következő száz szám esetében is így lesz. Bízom benne, hogy olvasóink továbbra is velünk tartanak!