Pegazus

Mérhetetlenül felháborít az ügy, ugyanakkor el is gondolkodtat.

Miért éppen Pegazus? Hogy kerül ide a görög mitológia szárnyas paripája? Különben nem is tudom, hogy paripa-e. A paripa szó ugyanis jelenti a büszke tartású, szép járású, nemes és drága lovat, de jelenti a herélt mént is. Mindegy! Hagyjuk most a tenyésztés bonyolult fineszeit, összpontosítsunk a lényegre: kicsoda-micsoda is Pegazus?

Tekintsük át gyorsan. Pégaszosz a tengeristen, Poszeidón és a kígyóhajú, pikkelyes testű, disznóagyaras Medusza gyermeke. (Hú, tulajdonképpen ez már elég is lehetne, miért kellene nekem minden mocskos részletről tudnom?) A féktelen természetű táltost Sziszüphosz unokája, a hős Bellerophontész szelídítette meg a Pallasz Athénétől kapott arany kötőfékkel, majd együtt lemészárolták a szerencsétlen vad hegylakókat, aztán legyilkolták a jobb sorsra érdemes szkíta amazonokat, utána elpusztították Khimairát is, az elátkozott, borzalmas nőstény szörnyeteget, akinek oroszlánfeje volt, a hátából egy gonosz tekintetű kecskefej nőtt ki, és ha ez nem volna elég, megverték szegényt egy állandóan ocsmányul sziszegő kígyófarokkal is…

Szerintem ebből ennyi elég is. Rövidítsünk. Pégaszosz, a csodálatos paripa (legyen mindegy, hogy csődör, vagy kanca) végül a gazdájával is végzett, ledobta a hátáról, bele a sűrű és tövises bozótba, ahonnan Bellerophontész csurom véresen és vakon kecmergett elő, és attól fogva tébolyult, szánalmas koldusként tengette életét. Pégaszosz viszont felköltözött az Olüm­posz hegyére. És ami nekem a legfontosabb, állítólag a szárnyas csődör patanyomából fakad a Helikon hegységben az a forrás, melyből ha nyomorult halandó kortyol, nyomban tehetséges poétává lesz.