Hazaárulás szerb segédlettel

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

A Magyar Királyság kétéves agóniája során számos tiszavirág-életű államocska vagy bábállamocska alakult különféle célokkal. Egy részük a magyar fennhatóság fenntartását próbálta elérni kevert lakosságú vidékeken, adott esetben jelentős nemzetiségi támogatással, ilyen volt a német–magyar dominanciájú Bánsági Köztársaság, amelynek a jugoszláv hadsereg bevonulása vetett véget, vagy az őrvidéki Lajtabánság, amelynek Sopron és környéke megmaradása köszönhető. Más részük az erősödő nemzetiségi követelések nyomán jött létre a magyar állammal szemben, mint a Hucul Köztársaság Kárpátalján. Még érdekesebb a Vendvidéki Köztársaság esete, ahol egy helyi kalandor politikus teremtette meg a jugoszláv megszállás alapjait, noha a területet a békediktátum eredetileg nem is ítélte oda Belgrádnak.

A Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság kereteit a szerb–francia megszállás teremtette meg 1918 őszétől. Mint lapunknak a térség 1918 és 1921 közötti eseményeit kutató történész, Csarnai Márk elmondja, voltak bőven magyarellenes atrocitások Délvidék számos településén: zaklatták a magyar kereskedőket, kirúgták a magyar hivatalnokokat, hogy sokszor képzetlen szerbeknek csináljanak helyet, Torzsán és Zomborban civilekkel is összecsaptak, aminek huszonöt halálos áldozata és negyven sebesültje volt. A lakosság próbálta túlélni a helyzetet. Mint a történész fogalmaz, intenzíven folyt Baranya kirablása, az úri magánvagyonokat eltulajdonították, az erdőket letarolták, a szénbányákat szerb állami tulajdonnak nyilvánították, és gyors kitermelésre állították át; az egész térségben leálltak a malmok, liszthiány ütötte fel a fejét, és általános hanyatlás kezdődött. Belgrád erőteljesen lobbizott a terület megszerzéséért, a hazánk jelenlegi területének déli, Pécstől Újszegedig húzódó sávjáról azonban az antant már 1919 nyarán döntött: eszerint Baranya vármegye nagyobb része a durván megcsonkított Magyarország része maradhatott. A szerbek persze vonakodtak kivonulni egészen addig, amíg az antant maga nem kezdte egyre erőteljesebben sürgetni ezt a lépést, mert pontot akart tenni a magyar ügy végére.