Állam és tehetség

1958-ban Michael Young brit szociológus megjelentetett egy látomást The Rise of the Meritocracy (a meritokrácia felemelkedése) címmel. Fiktív elbeszélésének középpontjában egy olyan világ állt, ahol a politikai és gazdasági vezetőket kizárólag képességeik és szorgalmuk, nem pedig társadalmi hátterük és vagyoni helyzetük alapján választják meg. Young nem idealizálta ezt a világot, épp ellenkezőleg: azt vallotta, hogy ha másnaptól bevezetnék a rendszert, a „szakértők uralma” legkésőbb a 2030-as évek elején szükségszerűen felkeléshez vezetne. A szélsőbaloldaltól a plebejus jobboldalig pontosan ezt látjuk és tapasztaljuk ma – állítja a The Economist szerkesztője.

Adrian Wooldridge hiteles krédóval rendelkező, régi vágású újságíró. Tíz nagy sikerű kötet szerzője, jobboldalisággal épp nem vádolható, ám kíváncsisággal igen – The Right Nation címmel ő jegyezte az amerikai konzervativizmusról valaha született egyik legtartalmasabb könyvet –, s az írásaira mindig érdemes odafigyelni. The Aristocracy of Talent (a tehetség arisztokráciája) című könyvében annak jár utána, mi a tehetség szerepe a 21. századi folyamatokban.

Bár a meritokrácia fogalmát Young ismertette meg az angolszász nyilvánossággal, az ideát a demokráciával szemben erősen gyanakvó Platónig vezethetjük vissza. Ő írt először a filozófus királyok alkotta kormányzó osztályról, s már a császári Kína is vizsgát vezetett be a legtehetségesebbek felkutatására. Később a felvilágosodás Európa-szerte erősítette a meritokratikus gondolatot, a tengerentúlon Thomas Jefferson kifejezetten megkülönböztette a gazdagságon alapuló mesterséges és a tehetségen alapuló természetes arisztokráciát. Wooldridge szerint a világ azóta kiábrándult a meritokráciából, ami a jobboldalon a brexitnépszavazásban vagy Donald Trump megválasztásában, a baloldalon az „előjogok” elleni jakobinus hevületű őrjöngésben érhető tetten. Az ok, hogy a vezetői kiválasztás során a fontos intézmények sosem tudtak felülkerekedni saját vakságukon, és akut egyensúlytalanság alakult ki az arisztokráciát adó tíz–negyven százalék, valamint a többség képviselete között. Az USA harmincnyolc legjobb egyeteme ma több hallgatót vesz föl a társadalom leggazdagabb egy százalékából, mint a maradékból összesen.