A rettenetes üres, fehér papír

Győrffy Ákos írása a Mandiner hetilapban.

„Ha volt s marad ködlovagja a hetvenes­nyolcvanas években kibontakozó irodalmunknak, Hajnóczy Péter mindannyiunk közül az élen fog maradni” – többek között ezekkel a szavakkal búcsúztatta Mészöly Miklós a negyven évvel ezelőtt, tragikusan korán elhunyt írót, Hajnóczy Pétert. Mészöly nem volt a hatásvadász kijelentések embere, és ezúttal sem túlzott. Hajnóczy „köd­lovagsága” valóban erőteljesen rányomta a bélyegét egész pályafutására. Ha csak az életrajzát nézzük, máris világossá válik, honnan is ered mindez. „Körülbelül egyéves koromig lelencházban éltem, onnan vittek el nevelőszüleim, harmincéves voltam, amikor megismertem az anyámat. Esti tagozaton érettségiztem, voltam ládázó, kabinos, szentképügynök, modell, kazánfűtő, dolgoztam kőművesek mellett, voltam betűszedő inas, szénlehordó, dolgoztam dinamittal, nyersanyagkutatásnál stb.” – írja első kötetének, az 1975-ben megjelent, A fűtő című elbeszélésgyűjteménynek a fülszövegében.

Hajnóczy törvénytelen gyerekként született, s ez a sehová nem tartozás mindvégig írásainak alapmotívuma maradt. A világban elveszetten bolyongó, szorongásokkal küzdő ember drámai lélekrajzait alkotta meg. Korán elhatalmasodó alkoholizmusával – és a járulékos tüneteivel – küzdött mindvégig. Ennek a pokoljárásnak egyedülálló irodalmi remeke