A felkelés, amely hazahozta Sopront

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

Virágeső helyett puskaropogás fogadta az osztrák csendőröket a Soprontól kissé nyugatra eső Ágfalvánál. A hivatalosan felszabadítani érkezők annyira bíztak az egyébként zömmel német többségű települések lakóinak szimpátiájában, hogy még rezesbandát – és vörös zászlós civileket – is vittek magukkal az ünnepélyes bemasírozáshoz. Annál nagyobb meglepetésként érte őket, amikor a Rongyos Gárda csapatai rajtuk ütöttek, a lőporfüsttel együtt pedig szertefoszlott a Nyugat-Magyarország akadálytalan megszerzéséről szőtt álmuk is.

Márpedig ezek az álmok – mint Sarkady Sándor történész lapunknak fogalmaz – nem csupán a „duplán: Saint-Germain­ben és Trianonban is eladott” nyugati határszéli mintegy 4300 négyzetkilométerre vonatkoztak. Kevéssé ismert tény, de az osztrákok egy jóval szélesebb sávot szerettek volna megkaparintani Mosonmagyaróvártól Szombathelyen át Szentgotthárdig az egyébként nem is osztrák, hanem bajor–sváb hospesek leszármazottainak német ajkú voltára hivatkozva. Ausztria jutalmul kapta volna a területet azért, mert lemondott a Németországgal való egyesülésről, emellett azzal lehetett – olasz támogatással – kiütni a szláv korridorra vonatkozó aspirációkat, ha egyszerűen odaadják hazánk nyugati határsávját az osztrákoknak.