Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Ezt az írást most ketten írjuk, a Buci meg én. Vendégszövegek lesznek. Az alkalom jeles. Megjelent ugyanis Kása Béla (barátainak és tisztelőinek Buci) első könyve, albuma, az Erdélyi zenészek. Régi adósság lett törlesztve, azt hiszem, ezt is szokták mondani. A Buci tehát életében először dedikált, amitől könny szökött a szemébe. Tette mindezt a Kőfeszten nemrég, amely a nyugalom fesztiválja, nem az idegeskedésé. A Kőfeszt megálmodója és kivitelezője Csúri Ákos, és ő adta ki a Béla könyvét is. Idézek a műhöz írt előszavának utóiratából: „Kása Béla Tímár Viktor Trifánnal Kővágóörsön találkozott először. Az erdélyi népzenészekről szóló nagyszabású kiállítása, kötete a kővágóörsi központú Kőfeszt keretében jelenik meg. Kővágóörsön élt az elmúlt évtizedek (Halmos Bélával közösen) egyik legkomolyabb táncház-dokumentátora, az idén tavasszal minket itt hagyó Szomjas György, aki filmmel tette azt, amit Kása Béla fotóval. A Kőfeszt az életéből három évtizedet Kővágóörsön leélő Cseh Tamás halálának tizedik évfordulója apropóján jött létre. Mert mi a ma oly divatos eltörlés (cancel culture) helyett a megőrzés kultúrájában hiszünk.”
Komoly összefüggésrendszer ez. A Szomjas Gyurival többször beszélgettünk arról, hogy kellene ide valami szelíd kis feszkó, ebbe a tájba bele, ahol élünk. Nagy különbség a beszélgetés és a tett között, hogy a Csúri Ákos meg is csinálta. Mentem hát oda idén is, és az első, akibe belebotlok, a Kása Béla. Belebotlani a Bélába, ez jó. Sosem felejtem az első találkozásunkat. Tordason, az Éri Pityuéknál, Ménes Áginál. Aztán egyszer csak némiképp odébb megjelent a házunk előtt egy cirkuszkocsi vagy micsoda. Abban volt a Buci, családostul. Az egyik gyermekét Bíborkának hívták. Miként az enyémet is. Sütő András unokája még. Mondom, ez megy mindig, összefüggések és bevonzások. Jungtól Neil Youngig. Mert a Buciban az is jó, hogy áramlik benne a szeretet és a tudás a népi arcoktól a rock and rollig. És vissza. Ezt csak azért mondom, mert egyszer a Henics Tamásék mecséri házában (ott meg ő csinál fesztivált, Ladikosat, ámde maga is bőszen fotózza Erdélyt, szabadidejében meg kutatóorvos Bécsben), amikor hajnaltájt nagyon elfáradtunk a buzaiak után (három Tina Turner egyszerre), és ledőltünk itt-ott, azt játszottuk, hogy egy zenés televíziós csatornán ki ismer fel hamarabb egy dalt félálomban. És akkor a Béla egy ihletett pillanatban a galériáról, egy negyedakkord után bemondta: Patti Smith. Persze, tudtam én is, de lehetetlen volt megelőzni. Gyors reagálású hadtest.