Messze túlteljesítettük a célkitűzést – Csányi Sándor a Mandinernek

Csisztu Zsuzsa interjúja a Mandiner hetilapban.

Azt kapta a Wembley-ben rendezett döntőtől, amit várt?
Budapest mellett Londonban lehetett leginkább érezni az Európa-bajnokság fesztiválhangulatát. Nekem a római nyitómérkőzéstől kezdve magabiztosnak és egységesnek tűntek az olaszok. Roberto Mancini szakított az ismert olasz hagyományokkal: nemcsak rutinos játékosokkal és a védekezést minden más elé helyezve futballoztak, hanem sok fiatal tehetséggel a soraikban kimondottan élvezetesen játszottak. Győzelmük azért is jelentős eredmény, mert hazai pályán az angolok lényegesen több támogatást kaptak.

A feszült büntetőpárbajt hozó döntő után tekintsünk kicsit vissza az időben a tavaszi, egészen más jellegű izgalmaink­ra. A Magyar Labdarúgó Szövetség már április elején azt kommunikálta, hogy rendező városként százszázalékos nézőszámú meccsekre készül. Mikor fogalmazódott meg önben, hogy a Puskás Aréna telt házas mérkőzései nagyobb sikert tartogatnak, mint amekkora rizikót hordoznak?
A szövetség nyilván az egészségügyi biztonságot tartotta a legfontosabb szempontnak az előkészületek időszakában. Amikor már dinamikusan növekedett az oltások száma, magam is úgy éreztem, hogy a védettségi igazolvánnyal és a külföldiek esetében friss pcr-teszttel beengedhetők a nézők a lelátókra. Természetesen nem az én véleményem volt a meghatározó a kérdésben, hanem az egészségügyi szakembereké és a kormányé. Nekem egy percig sem volt kérdéses, hogy a Puskás Arénában telt ház esetén a szurkolók fantasztikus atmoszférát fognak teremteni.

A Puskás Aréna adottságairól, a gyep minőségéről már a tavalyi UEFA-szuperkupa-döntőt és az idei Bajnokok Ligája-mérkőzéseket követően is elismerően nyilatkozott Pep Guardiola, a Manchester City edzője, Jürgen Klopp, a Liverpool BL-győztes menedzsere és több neves játékos. Az Eb-üzemmód, a telt házas terhelés, a kontinens és a világ legjobb válogatottjainak érkezése azonban új helyzetet teremtett. Milyen benyomása volt más, világszínvonalú stadionokhoz képest?
Úgy gondolom, a döntésünk, a hangulat nagymértékben hozzájárult azokhoz az elismerő szavakhoz, amelyeket a helyszínen tartózkodók vagy akár a mérkőzéseinket tévénézőként követő ismerőseim megfogalmaztak nekem. Ezek alapján kijelenthető, hogy a Puskás Aréna ott van Európa legkedveltebb stadionjai között, de talán azt sem túlzás mondani, hogy az Eb legkedveltebb létesítménye volt. Ez nyilván előnyt jelenthet nekünk más rangos nemzetközi szervezések megpályázásakor, s ami ennél is fontosabb, a telt háznak, a jó hangulatnak, úgy érzem, jelentős hozzáadott értéke volt a magyar csapat szereplésében is. Meggyőződésem, hogy az Izland elleni tavaly novemberi pótselejtező is korábban eldőlt volna a javunkra, ha nézők előtt tudtuk volna megrendezni. Valamennyi Budapesten megforduló UEFA-vezető elismerően nyilatkozott a szervezésről, a vendéglátás színvonaláról. A kihívásokat megoldva nemzetközi színvonalú eseménynek adott otthont Magyarország. Nemcsak az aréna fizikai adottságait dicsérték egyébként, hanem az infrastruktúrát, a közlekedést, az esemény lebonyolítását, ami kivívta a kritikusabb szakértők elismerését is. Többször szóba került a kiemelkedő gyepminőség, az egyedi atmoszféra, a hangosítás színvonala, a játéktér beláthatósága. Ezek a részletek mind bizakodásra adnak okot a későbbi rendezések kapcsán is.

A szurkolók jelenléte valóban óriási hozzáadott értékkel bírt, a játékosok és a szövetségi kapitány sem fukarkodott a köszönetnyilvánítással. Mi a helyzet a szakmai szempontokkal? Összevetve a két egymást követő Európa-bajnokságra kijutó magyar csapatot, hogyan értékeli a Rossi-gárda szereplését?
A sorsolás pillanatában azzal kellett szembesülnünk, hogy nagyon erős csoportba került a válogatottunk. A legutóbbi Eb- és NL-győztes Portugália, a legutóbbi vb-nyertes Franciaország és a négyszeres világbajnok Németország mellé. Ez a négyes azonnal meghatározta az elvárást is: becsületes helytállást vártunk el a csapattól. Ezt a célkitűzést a válogatott messze túlteljesítette. Szervezettségben, fizikálisan, csapategység terén, mentalitásával és taktikailag is felnőtt a csoportban szereplő válogatottak mellé. Külön ki kell emelni, hogy mind a három csoportmérkőzésen az elsőtől az utolsó pillanatig magabiztos, küzdő, egy az egy elleni játékot is vállaló csapatot láttunk magyar mezben. Bízom benne, hogy ez az önbizalom a következő időszak mérkőzéseire is megmarad.

Nemcsak a sorsolás pillanatában kaptunk a szívünkhöz, hanem a tavasz folyamán sajnos többször is, amikor meghatározó játékosokról kellett lemondania a kapitánynak tartós vagy hirtelen jött sérülések miatt. Az eredeti Rossi-keretből kimaradó Szoboszlai, Kalmár, Hangya vagy Gazdag helyére kerülő játékosok mekkora erőtartalékait jelenthetik a vb-selejtezőkre készülő válogatottnak?
Nincs irigylésre méltó helyzetben a kapitány, nehéz döntés lesz ezek után bárkit is kihagyni a csapatból. Ha erős a kispadunk, még nagyobb önbizalommal vághatunk neki a következő tétmérkőzéseknek. Mind a négy hiányzó vagy akár mások, akik egyéb okokból maradtak ki, joggal követelhetik a helyüket a kezdő tizenegyben megfelelő forma és állapot esetén.

Hogy értékeli Marco Rossi teljesítményét, azt sem felejtve, hogy 2018 nyarán egy dicstelen periódus után Georges Leekenstől vette át a nemzeti együttest?
Egyértelműen pozitív az Európa-bajnoki szereplés során nyújtott munkája, és ezt még bővíteném a tavalyi eredményekkel, illetve a vb-selejtezőkön mutatott játékkal is. Eljutottunk oda, hogy százszázalékos biztonsággal egyetlen válogatott sem tud ellenünk győzelmi reményekkel pályára lépni. Mindezt úgy érte el, hogy közben jelentősen csökkent a játékosok átlagéletkora, ami külön biztató a jövőre nézve.

Tavasszal hosszabb interjút készíthettem Marco Rossival, akkor a szövetségi kapitány hangsúlyozta, soha senki nem szól bele abba, hogy kit hív be a válogatottba, kit rak a csapatba. Szavaiból egy szuverén személyiség, határozott, a döntéseiért felelősséget vállaló vezető képe rajzolódik ki. Ön szerint mi Rossi igazi erénye a korábbi szakvezetőkhöz képest?
A leghitelesebb a labdarúgók véleménye lenne, ám az biztosan látszik, hogy a csapat tagjainak megvan a bizalmuk a szövetségi kapitány iránt. Követik az utasításait, amit úgy tud elérni, ha egyértelműen és őszintén beszél a játékosaival. Taktikai húzásait, válogatási szempontjait igazolják az eredmények. Nemcsak a válogatott játéka, hanem az ő nyílt kommunikációja is hozzájárult ahhoz, hogy a szurkolók egyként támogatják a csapatot. Márpedig a válogatott fejlődése és játéka szempontjából a folytatásban is nagy jelentősége van a szurkolók bizalmának.

Ez utóbbi nem kérdéses, ám nem mehetünk el szó nélkül az újabb – még nem jogerős – UEFA-büntetés mellett. Az Európai Labdarúgó-szövetség néhány nappal ezelőtt diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt három zárt kapus mérkőzésre, továbbá százezer euróra büntette a magyar szövetséget. A vizsgálódás és az ez alapján meghozott döntés hátterében a Magyarország–­Franciaország csoportmérkőzésen elhangzó magyar szurkolói huhogások és rasszista bekiabálások, valamint a Németország–Magyarország mérkőzésen homofób dalok éneklése áll. Arányosnak érzi-e a büntetéseket különösen annak fényében, ami a magyar–francia mérkőzésen történt: videófelvételek tanúsága szerint francia szurkolók vizespalackkal dobálták meg Gulácsi Pétert. Nincs-e olyan optikája, hogy a leckéztetések az MLSZ-en keresztül Magyar­országnak szólnak?
Az MLSZ még részletes indoklást vár a döntés kapcsán, az ügy általunk megismert részleteit nyilvánosságra hoztuk. Rendkívül igazságtalan, hogy néhány ember tette, viselkedése miatt több tízezer, a futballért rajongó szurkoló kényszerül a stadionon kívülre. Természetesen fellebbezünk a döntés ellen, és mindent próbálunk megtenni, hogy akiket felelősség terhel, polgárjogi eljárásban feleljenek tettükért, ideértve akár az összeg peres úton való behajtását is. Ebben segítenek bennünket a birtokunkban lévő, lényegesen jobb minőségű kamerafelvételek. Remélem, végül minden szurkoló megérti, hogy akár egyetlen sportszerűtlen néző tette is szigorú következményekkel jár diszkrimináció vagy rasszizmus esetén. A jövőben egységes, a szurkolókkal közös fellépésre van szükség az ilyen esetek megelőzésére.

Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy a korábban a mindenfajta politikai megnyilvánulástól elzárkózó UEFA bizonyos esetekben félrenéz, másokat viszont nagyító alatt vizsgál. Emlékezetesek például a 2019-ben Craiovában történtek. Akkor az Európa-liga-­selejtezőn a játékvezető mellett felrobbanó hanggránát akasztotta meg a mérkőzést. A hirtelen előálló kényszerszünet után aztán kiderült, ha félbeszakítják a találkozót, a román csendőrség nem tudja garantálni a magyar játékosok biztonságát. A megrettent és végül a büntetőpárbajban kieső Honvéd fellebbezését azzal utasította el az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága, hogy szerinte nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét. Ma ezzel szemben azt látjuk, hogy a politika más kontextusban masszívan megjelenik a stadionokon belül, például a szlogenek, üzenetek cseréjével vagy a szivárványzászlók nézőtéri engedélyezésével. Merre halad ez a folyamat, és hol lesz a vége?
Az UEFA azzal, hogy nem engedélyezte Münchenben a stadion szivárványszínű kivilágítását, egyértelműen a politikamentesség mellett foglalt állást. Jelzést adott arra, hogy napi kérdésekre és aktuálpolitikai célokra nem hagyja felhasználni a sportágat. Fontos számomra a tolerancia, az elfogadás, a tisztelet, egyúttal elkötelezett vagyok annak erősítésében, hogy minél kevesebb kísérőjelenség ossza meg a futballszurkolókat a stadionokban.

Térjünk vissza az Eb szakmai hozadékai­hoz. Egy jól teljesítő válogatotthoz nívós bajnokságokban szereplő játékosok kellenek. A magyaron kívül négy olyan válogatott is akadt az Eb-n – a finn, az ukrán, a szlovák és az északmacedón –, amelynek játékosai közül néhányan a magyar élvonalban játszottak az előző szezonban. Lehet-e ez is annak a jele, hogy szintet lépett a magyar labdarúgás?
Az egész magyar labdarúgás, amely a grassrootstól a válogatottig terjed, hosszabb értékelést érdemel. Ami biztos, a magyar klubfutball és a válogatott is előrelépett. Az előbbi azért kiemelten fontos, mert a válogatott szempontjából egyértelműen az határozza meg a jövőt, hogy az NB I.-es klubok milyen sikerrel építik be fiataljaikat a csapatokba. Tisztán látható, nem a kor alapján dől el, hogy helyt tud-e állni egy játékos a felnőttbajnokságokban. Erre jó példa a válogatott egy-egy fiatal labdarúgójának Eb-n mutatott teljesítménye. Persze az is fontos lenne, hogy a mostaninál is több játékosunk szerepeljen rendszeresen topbajnokságokban és a legrangosabb nemzetközi kupákban. A szövetségi kapitány mindig mindenhol hozott anyagból dolgozik. Az ő válogatási elvei hatással vannak a keret összetételére, minőségére, de döntően az utánpótlásmunka, a fiatalok versenyeztetése határozza meg a fejlődés ütemét.

A mostani Eb-szereplés talán kielégítő választ ad a tyúk vagy tojás dilemmára, azaz hogy szükség volt-e az elmúlt évtized nagyarányú infrastrukturális fejlesztéseire. Megfelelő szakmai környezet, jó minőségű pályák és technikai fejlesztések nélkül ugyanis nincsen sikeres utánpótlásmunka sem. Most pedig a hazai bajnoki körben debütál majd a videóbíró-technológia. Mit vár tőle?
A következő bajnoki évadtól az OTP Bank Ligában is alkalmazni fogjuk, a pandémia és Puhl Sándor sajnálatos halála ellenére sikerült beszerezni az eszközöket, kiképezni a szakembereket. A VAR használata még igazságosabbá tudja tenni a játékvezetést, és növeli a lehetőséget arra, hogy magyar játékvezetők is újra bekapcsolódjanak a magas szintű nemzetközi működésbe.

A tavaszi Európai Szuperliga-kísérlet elitista, tőkekoncentrációra törekvő lépése után az UEFA Európa-konferencialiga bevezetése a kisebb csapatok mesterséges leválasztását célozza. Milyen irányban fog elmozdulni kontinensünk labdarúgása?
A klubfutball területén láthatóan ketté- vagy inkább háromfelé szakadt a mezőny. Az európai kupák utolsó fordulóit rendre ugyanaz a néhány csapat játssza. Ebben döntő tényező a rendelkezésre álló pénz mennyisége. Ha nem lenne a Bosman-ügy kapcsán hozott európai törvény, én egyértelműen korlátoznám a külföldről igazolható játékosok számát, nagyobb teret adva az adott országok tehetségeinek. Ettől az európai klubfutball is kiegyensúlyozottabbá válna.

Az Eb-n viszont azt láttuk: sokszor „a kicsik az új nagyok”. Számos jelentéktelenebbnek tűnő válogatott tudott kellemetlen perceket szerezni a magukat más polcra helyező nagyoknak.
A válogatottakkal persze más a helyzet. Az Eb-n is láthattuk, hogy kisebb futballnemzetek is képesek meglepetést szerezni, itt is döntő az utánpótlásban végzett munka, a hazai bajnokság színvonala és az onnét a topligák felé áramló játékosok helyzete, száma. Ezért külön öröm számunkra, hogy a következő idényben a Bundesligában hat magyar játszhat, és remélem, hogy a többi kiemelkedően erős bajnokságban is megjelennek magyar játékosok.

Nyitókép: Szecsődi Balázs