Megérkeztek az első részvételi adatok a németországi választásokról: így változtak az arányok 2021-hez képest

Türingiában közel kétszer annyian mentek el szavazni délelőtt, mint legutóbb.

Szeptember végén szövetségi választásokat tartanak Németországban, amivel a Merkel-korszak hivatalosan ugyan lezárul, de egyáltalán nem biztos, hogy a CDU–CSU politikai önmeghatározását tekintve is új korszak kezdődik. Angela Merkel a 2005 óta kormányzó pártszövetséget a politikai közép baloldalára navigálta, és ma már egyre kevesebb jelét látni annak, hogy a polkorrekt fősodornak való kényszeres megfelelésen túl lenne valódi szándékuk arra, hogy újradefiniálják magukat. Egy választási vereség kijózanító lehet, míg egy újabb győzelem csak elodázhatja a kereszténység nélküli keresztény néppártiság megújítását.
Nagyobb szellemi erőfeszítést az utóbbi időben talán csak Andreas Rödder, a Mainzi Johannes Gutenberg Egyetem professzora tett erre, amikor 2019-ben megfogalmazta saját javaslatcsomagját Konzervatív 21.0. A polgári Németország programja címmel. A CDU-tag történész alapos eszmetörténeti áttekintés után állapítja meg, hogy a pártszövetségnek a brit konzervatív hagyományokhoz illeszkedő liberális konzervatív hang megtalálása lenne a leginkább járható út, mivel az a szükségszerű változásokat kellő szkepticizmussal, az emberek által elviselhetővé alakítva képes kezelni. Márpedig a Németország és Európa előtt álló kihívásokra pusztán a közvélemény-kutatási eredmények és a sajtó bűvöletében élve nehéz hosszú távon működőképes válaszokat adni, akár a bevándorlásról, akár a kontinens államai közötti együttműködésről van szó.