Háttérből a frontvonalba

Szalai Laura és Konopás Noémi írása a Mandiner hetilapban.

„Vannak, akik azt üzenik, hogy a nők és a férfiak nemcsak egyenlők, hanem egyformák is, ám el kell fogadnunk, hogy sok szempontból különbözünk. Ehhez hozzátartozik az, hogy a nők gyakrabban választanak gondoskodó szakmát” – mondja a Mandinernek Novák Katalin, a Nők Magyarországért Klub (NMK) alapító elnöke, a családokért felelős miniszter. Az egyesület a Nők Magyarországért díjjal azokat a hölgyeket szeretné reflektorfénybe állítani, akik egészségügyi, szociális, oktatási vagy bármilyen más területen azért dolgoztak a pandémia idején, hogy másoknak élhetőbbek legyenek a mindennapok.

A miniszter hangsúlyozza, az érintett területeken nemcsak Magyar­országon, hanem a világ minden részén többségben vannak a hölgyek. „Tetszik, nem tetszik, ettől még tény: bennük inkább megvan a hajlam arra, hogy valamilyen segítő szakmát válasszanak, vagy akár anyagi ellentételezés nélkül segítsenek a környezetükben élőknek. Mi azt tehetjük, hogy morálisan és anyagilag elismerjük a teljesítményüket” – fogalmaz Novák Katalin.

Valóban: a koronavírus-járvány idején nagyon sokan helytálltak nemcsak a frontvonalban, hanem a háttérben is, ráadásul a harmadik hullám idején megfáradva kellett nap mint nap teljesíteniük. Ilyen hétköznapi hős lehet egy bölcsődei dadus, a járvány alatt három műszakban dolgozó ápoló, a csomagokat kiszállító postás, a boltos és az édesanya, aki főállású anyaként vagy a munkája mellett összetartotta a családot, és beállt a pedagógusok mellé tanítani a gyermekeit.

Az NMK először 2020-ban hirdette meg a Nők Magyarországért díjat, amellyel azokat a nőket ismeri el, akik életükkel, munkájukkal példát mutatnak. Tavaly a Pécsi Tudományegyetem egyik kutatócsoportjának férfi tagjai jelölték a csapat hölgy tagjait, akik el is nyerték az elismerést. Volt olyan idősotthon, ahol a lakók fogtak össze, hogy az intézmény vezetőjét felterjesszék a díjra. Érkezett jelölés olyan pedagógusra, akit a szülők javasoltak a gyerekekkel való kommunikációban alkalmazott innovatív megoldásaiért. Egy az ápolásban vezető szerepet betöltő hölgyet a felettesei jelöltek. Volt, aki a járvány elején maszkok készítésével saját költségén segítette a közösséget, más ingatlanosként egészségügyi dolgozóknak keresett és ajánlott szállást.

„Az, hogy intenzív osztályos orvost jelöltek különdíjra, a szakmám elismerése volt. Egészen mostanáig a háttérben dolgoztunk, az emberek nem tudták, mit csinálunk, mennyire súlyos betegeket és milyen nagy leterheltséggel látunk el” – mondja lapunknak Bobek Ilona Magdolna, az egyik díjazott. A Dél-pesti Centrumkórház aneszteziológiai és intenzív beteg­ellátó osztályának osztályvezető főorvosa számára különösen megtisztelő volt, hogy két férfi kollégája terjesztette fel a kitüntetésre.

A főorvos és csapata kemény másfél évet tudhat maga mögött. A megszokottnál kétszer, két és félszer több beteget láttak el, ami fizikailag és lelkileg nagyon megterhelő volt. „Minden ügyelet nehéz, kiszívja az ember fizikai tartalékait, de korábban nem szembesültünk ekkora hajtással” – mutat rá. A helyzetet nehezítette, hogy teljesen új feladatban kellett helytállni, az intenzíves orvosok még nem vettek részt hasonló ellátásban, hiszen Magyarországon szerencsére ritkán van tömegkatasztrófa. „Erre nem lehet felkészülni, ehhez alkalmazkodni kell” – fogalmaz. Neki mégsem az ismeretlennel való szélmalomharc és a súlyos fizikai leterheltség volt a legnehezebb, hanem a szembesülés azzal, hogy fiatalok légzési elégtelenségük utolsó pillanatában kerültek kórházba. „A legsúlyosabb állapotba kerülő korona­vírusos betegek között jóval magasabb a halálozási arány, mint általában az intenzív osztályos betegek között. Ez nemcsak idehaza volt így, hanem szerte a világon. Mindez pszichésen is erősen megviselte az intenzív osztály csapatát.”