Miről szól valójában a lengyel alkotmánybíróság ítélete?

Palkó Attila írása a Mandiner hetilapban.

Nagy port kavart a lengyel Alkotmánybíróság (TK) múlt heti ítélete, amely alkotmányellenesnek minősítette az Európai Unió Bíróságának (EUB) korábbi döntését. Az EUB döntése értelmében Lengyelországnak fel kellene függesztenie a bírák fegyelmi felelősségre vonásával kapcsolatos szabályozást. A lengyel testület azonban kimondta, az alkotmány értelmében a közhivatalnokok kinevezése nemzeti hatáskör. Tetézve a helyzetet, az EUB a TK-­ítélettel egy napon hirdette ki ideiglenes döntését helybenhagyó, a lengyel szabályozás visszavonását előíró végleges határozatát.

Igazságszolgáltatási reform
A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt 2016-ban indította el igazság­szolgáltatási reformját, mondván, a rendszer elavult és terhes a posztkommunista örökségtől. A reform számos változást hozott, legnagyobb részük technikai jellegű újítás. Változtak a levelezési szabályok, az illetékes bíróság kijelölésénél figyelembe kell venni az érintettek lakhelyét, illetve székhelyét. Egyes esetekben maximálták a tárgyalási napok számát, és nőtt a perelő­készítő tárgyalások jelentősége. Persze a kényes kérdések nem a technikai jellegű változásokat érintik.

A reform értelmében változott a bírák kinevezésének módja. A bírákat Lengyelországban a köztársasági elnök nevezi ki a Nemzeti Bírói Tanács javaslata alapján. A tanácsnak 25 tagja van, 15 szakmabeli bíró, a maradék 10 hely pedig megoszlik a felső- és alsóház képviselői, az igazságügyi miniszter és a köztársasági elnök küldöttei között. 2018 előtt a testület 15 bíróját különféle bírói testületek választották, azóta ez a jog már a Szejmet illeti meg, s háromötödös többség kell egy-egy tag megválasztásához. A hazai és külföldi kritikusok aggályai épp erre a körülményre vonatkoznak. A bíróknak továbbra is jelentős szakmai múlttal és tapasztalattal kell rendelkezniük, ráadásul számos országban erősebb politikai kontroll van a bírák megválasztása felett. A lengyel rendszer leginkább a spanyol megoldásra hasonlít, ahol szintén egy bírói tanács joga javaslatot tenni a bírák személyére, s e tanács 20 tagjából 12 a parlament háromötödös döntése értelmében nyeri el hivatalát.

A múlt heti döntésben érintett, az EUB által korábban elmarasztalt jogszabály csak részterülete a teljes reformnak. Az új bírói rendszerben létrejött egy testület, a Legfelsőbb Bíróság alá tartozó Fegyelmi Kamara. A kamara feladata, hogy rossz szakmai teljesítmény esetén először pénzbüntetéssel, majd fizetéscsökkentéssel, végső esetben felmentéssel szankcionálja a bírákat. A hivatalos indoklás szerint erre azért volt szükség, mert eddig semmilyen eszköz nem állt rendelkezésre arra, hogy vizsgálják a megalapozatlan, nem kellő szakmai felkészültséggel megfogalmazott ítéleteket. A kritikusok azonban felvetik: a rendszer lehetőséget teremt arra, hogy az ítéletek tartalma alapján bírákat szankcionáljanak. Ráadásul a kamarát létrehozó jogszabály korlátozza annak lehetőségét, hogy a bírák előzetes döntéshozatali eljárás keretében az épp az ügyben érintett Európai Unió Bíróságához forduljanak.

A lapunknak nyilatkozó Tymoteusz Zych, az Ordo Iuris nevű jogi intézet alelnöke szerint a Fegyelmi Kamara felállítása mögött a bíróságokkal szembeni társadalmi elégedetlenség áll. A testület szankcionált már okirat-­hamisításon ért, valamint a perrendtartást figyelmen kívül hagyó bírát is. A szakember hangsúlyozza, a kamara szakmai munkát végez, hiszen a Legfelsőbb Bíróság tagjaiból áll, a testület elnökének vezetése mellett. Az előzetes döntéshozatali eljárással kapcsolatban Zych azt mondja, az eljárások tilalma kifejezetten a nemzeti hatáskörben lévő területekre, jellemzően az alkotmány szabályaival összefüggő ügyekre vonatkozik.

Tatárt fogott a kozák, de mások is megtették már
A szóban forgó szabályozásról az EUB  2020 elején mondta ki, hogy össze­egyeztethetetlen az Európai Unió jogával, s ezért ítéletében a felfüggesztésére kötelezte Lengyelországot. A varsói kormány szerint azonban a terület nem tartozik az EUB hatáskörébe. Ezután fordult a TK-hoz, hogy állapítsa meg, kinek van joga ítéletet mondani a jogszabályról. Múlt héten a testület alkotmányellenesnek minősítette az EUB vonatkozó döntését, és kimondta: az alaptörvény értelmében a bírákat kizárólag az alaptörvényből következően lehet kinevezni, alkotmányos kérdéseket pedig csak az Alkotmánybíróság vizsgálhat. Fontos megjegyezni, hogy a TK nem általánosságban, az uniós jog egészére nézve mondta ki a nemzeti jog elsőbbségét, pusztán a konkrét ügy, a bíróválasztás jogával összefüggésben.

Hasonló ítéletekre akad példa. Németország Szövetségi Alkotmánybírósága tavaly májusban az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programja kapcsán a lengyel „kollégákéhoz” hasonló kihívást intézett az EUB-hoz. Akkor a német grémium is az Európai Unió Bíróságának hatásköri túllépését mondta ki. S bár a karlsruhei testület utólag visszakozott, az Európai Bizottság kötelezettségi eljárást kezdeményezett Németországgal szemben. Persze az ügy lassan halad előre, s az ítélettől számított egy év után indult csak meg az eljárás. Még markánsabb példa a spanyol Legfelsőbb Bíróság esete: a testület a hatályos EUB-végzés ellenére megtagadta a katalán szeparatista Oriol Junqueras európai parlamenti képviselőtől a mentelmi jogát. A német és a spanyol esetek közel sem váltottak ki akkora megrökönyödést, mint a renitens Lengyelország ügye.

Quo vadis, Europa?
A fenti példák is mutatják, a nemzeti és az uniós jog viszonya konfliktusokkal terhelt terület. A lapunknak nyilatkozó Tóth Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Jogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense szerint ugyanis az Európai Unióról szóló és az Európai Unió működéséről szóló szerződések nem szabályozzák elég részletesen a kérdést, így az értelmezési vita szinte elkerülhetetlen. A szakértő szerint az EU-s szervek közül is leginkább integrációbarát EUB hajlamos az uniós jogra mint a tagállami alkotmányok feletti kvázi alkotmányra, magára pedig egyfajta EU-s alkotmánybíróságra tekinteni. A tagállamok viszont igyekeznek korlátokat szabni az uniós jog elsőbbségének. Ez különösen igaz Lengyel­országra, az ottani alkotmánybíróság még 2011-ben – tehát még a PiS nagy ellenfelének számító Donald Tusk kormányzása alatt – kimondta: fenntartja magának a jogot, hogy minden nemzetközi szerződést az alkotmányra tekintettel vizsgáljon, s annak szövegét kötelező erővel érvényesítse.

Az sem mellékes, hogy az uniós jog elsőbbségének elvét épp maga az Európai Unió Bírósága mondta ki 1964-ben, azaz a testület magát ruházta fel kiemelt szereppel. Tette ezt annak ellenére, hogy az akkor hatályos, 1957-es római szerződésben nem szerepelt az uniós jog elsőbbségére vonatkozó kitétel. A lengyel alkotmánybírósági döntés ennek a közel hatvanéves döntésnek intézett kihívás. Ebben az ügyben végső soron bírói testületek döntései állnak szemben egymással.

Az ilyen konfliktusok tehát bele vannak kódolva az Európai Unió működésébe. Persze minden fél érdekelt abban, hogy ne élezze ki ezeket a konfliktusokat, de a lengyel példa is mutatja, nem lehet mindig így tenni. Tóth Norbert szerint több forgatókönyv is elképzelhető. Vagy az Európai Unió Bírósága ismeri el, hogy alkotmányos identitásra hivatkozva ki lehet mondani a nemzeti jog elsőbbségét, vagy Lengyelország módosítja alkotmányát. Mindkét lépés jelentős politikai arcvesztést jelentene a felek egyikének. Ha folytatódik az eljárás, annak előbb jelentős pénzbüntetés, extrém esetben pedig lengyel kilépés is lehet a vége. Ez persze semelyik félnek nem érdeke. Lengyelország elveszítené hozzáférését a hatalmas uniós piachoz, és elbukná az EU-s forrásokat, de a közösség sem mondhat le könnyen egy ekkora gazdaságról és egy geopolitikailag fontos pozícióban lévő országról.

Nyitóképen: A lengyel alkotmánybíróság ítéletet hirdet egy korábbi ügyben. Fotó: Reuters / Kacper Pempel