Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
A nem a józan észt követő emberek azt hiszik, hogy ők mindig jobban tudják. Ezért akik nem ők, azok feltétlenül bunkók, műveletlenek, elmaradottak. Ellenzéki politikusok garmadája és őket támogató „entellektüelek” abban lelik örömüket, hogy magától értetődő módon mindig kifejezik, ők feltétlenül szellemi fölényben vannak. Nem a saját teljesítményükre hivatkoznak – bajban is lenne a többségük –, hanem arra a hallgatólagos mércére, amelyet ők alakítottak ki. Nem azt mondják, hogy ők jobb emberek, hanem „okosabbak”, „tanultabbak”, azt sugallva, hogy iskolázottságuk révén morális fölényben vannak. Politikailag azt üzenik, hogy csak primitív emberek szavaznak a jelenlegi kormányra. Persze világszerte ezt sugallják, amikor jobboldali erők nyerik el a kormányzás jogát. Szemükben egyszerű, korlátolt ismeretekkel bíró ember volt Reagan, a Bushok és persze Trump is. Nem konkrét személy, politikus szellemi képességeit minősítik ilyenkor (bár azt is), hanem hogy amit képvisel, az eleve idejétmúlt. Mert ez a kérdés gyökere: lehetsz te a legműveltebb, akkor is bunkó maradsz, ha a „mértékadók” annak nyilvánítanak. Mert a „mértékadók” státusa megkérdőjelezhetetlen.
Ezzel az arroganciával szemben a republikánus Richard Nixon vezette be a csöndes többség fogalmát nevezetes beszédében 1969. november 3-án. Az emberek azon csoportját nevezte csöndes többségnek, amely nem vett részt a vietnámi háborút ellenző tömegtüntetéseken, elkerülte az újbalos ellenkulturális mozgalmat, illetve nem nyilvánított véleményt közvitákban. Mivel a modern demokratikus kommunikációt, a médiát, az akadémiai világot az utóbbi évtizedekben balos emberek foglalták el – ez az egyik örökségük a hatvannyolcasoknak –, a jobboldalnak (Amerikában a republikánusoknak) nem maradt más, mint a csöndes többség tagjává válni és a szavazásokon kifejezni valódi akaratát. Ezért nem meglepő, hogy Reagan és Trump is használta a kifejezést. A modern nyilvánosság kitermelte a maga értelmiségi körét, a „közértelmiséget”, ahogy angolul nevezik. Ennek tagjai – afféle politikai felelősség nélküli társasjátékot játszva, a politika alvilágában bolyongva – politikai célokat szolgálnak, s mert általában diplomás emberek, érveiket igyekeznek egyéb módon szerzett tekintélyük védelme alatt hirdetni. Az emberek többségének ezzel szemben nincs hasznos eszköze, így marad az értelmiségi arroganciát kikerülő csöndes véleménynyilvánítás. Valójában a csöndes többség a demokrácia garanciája. Mindig akkor kerül elő a csöndes többség fogalma, amikor a normalitást radikálisan kikezdik a hangos balos észjogi utópiák, amikor az úgynevezett értelmiségiek eluralják az akadémiát és a közéletet, amikor a közemberek hangját lenéző-megalázó módon elnyomják, a természeti törvényekből levezetett természetes fogalma gúny tárgyává válik. A csöndes többség a józan ész, a morálisan helyeset keresők, a közösségi felelősségvállalás és a kötelességtudás fontosságát hangsúlyozók csoportja.