Régiónk az európai termelés kulcsszereplőjévé válhat

Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban.

Az utóbbi évtizedekben a globális ellátási láncok felemelkedésének, a termelés és a szolgáltatások külföldi, sok esetben tengeren túli kiszervezésének lehettünk tanúi. Milyen következményekkel jár ez az üzleti világra nézve?
A globális ellátási láncok az utóbbi ötven évben egyre jelentősebb mértékben támaszkodtak alacsony költségű tengeren túli forrásokra. Ennek legnagyobbrészt az az oka, hogy a termékeket a lehető legalacsonyabb áron akarják megvásárolni és előállítani. A termelés kiszervezése gyakran jelenti azt, hogy a vállalatok Kínában, Indiában, Thaiföldön, Vietnámban és más hasonló helyszíneken központi gyártóegységeket létesítenek, és kihasználják a nagy volumenű termelésből fakadó előnyöket. Mindezt alapvetően a fogyasztók alakították így, akik a saját pénzükkel „szavaznak”, és a legalacsonyabb árat, illetve a nagy márkákat, kereskedőket részesítik előnyben.

Mik a hátulütői az alacsony költségre épülő globális ellátási láncoknak?
Először is megszűnik a közvetlen ellenőrzés lehetősége az üzleti működés egésze felett. Ennek következtében nagyobb valószínűséggel jelentkeznek minőségi gondok, valamint visszaélések a munkavállalók helyzetével, amelyek súlyosabb esetekben akár a rabszolgaság modern kori formáját is ölthetik. Másfelől a szállítások legnagyobb része óceánokon keresztül zajlik, az átfutási idők ezért egyre hosszabbá válnak, s az árukat egyre nagyobb méretű hajókon szállítják. A globális ellátási láncok továbbá olyan jelenségeknek vannak kitéve, mint a brexit vagy az amerikai–kínai kereskedelmi és vámháború, amelyek akadályozzák a zavartalan és folyamatos működést. Ám az ez idáig figyelmen kívül hagyott legnagyobb kockázatot az exporttilalom és az ellátás leállításából fakadó áruhiány okozza az olyan kulcsjelentőségű területeken, mint például az egészségügyi kellékek. Mindez teljesen nyilvánvalóvá vált 2020 első időszakában.

Beszélhetünk a globális ellátási láncokkal összefüggésben a globális kontra lokális dilemmáról?
A dilemmát a kritikus ágazatok és termékek gyártásának kiszervezése jelenti. Ha példaként a félvezetőket vesszük, akkor látjuk, hogy nemcsak az elektronikai, hanem az autó-, a repülőgép- és a fegyveriparban is felhasználják őket. A félvezetők előállítását legnagyobbrészt Tajvanba szerveztük ki. Az elektronikai ipar vállalatainak vezetői gyakran említik, hogy szinte mindennap rémálmok gyötrik őket attól való félelmükben, hogy Tajvant földrengés sújtja. A gyártáshoz szükséges félvezetők többségét ugyanis egyetlen vállalat, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company szállítja. Ha ez a társaság valamilyen oknál fogva leállásra kényszerül, akkor szinte valamennyi iparág ellátási láncolata vele együtt áll le. Mindezek mellett bizonyos értelemben kulcsfontosságú szaktudások kopnak meg vagy tűnnek el. Már alig termelünk valamit az Egyesült Államokban. A védelemért felelős tárca amiatt aggódik, hogy olyan termékek gyártása terén is gyakran teljes mértékben Kínára támaszkodunk, amelyekre a saját védelmünk érdekében lenne szükség.

A közelmúlt válságai rámutattak, hogy számos tényező növeli az ellátási láncok működési zavarainak valószínűségét. Milyen tanulságok fakadnak ebből?
A legfontosabb tanulság, hogy a világméretű ellátási láncok leállítása és újraindítása rendkívül nehezen megy. A koronavírus-járvány alatt éppen ez történt, ugyanis a legtöbb ellátási lánc leállt. Egy ellátási láncot nem lehet csak úgy, egy csapásra újraindítani. Nem úgy működik, mint egy autó, hogy amikor a gázra lépünk, akkor gyorsul. Mikor a gázra lépünk, még el kell telnie néhány hónapnak, mire mozgásba lendülhetünk. Ez az úgynevezett indítási időszak. Mikor pedig a Szuezi-csatorna baleset miatt elzáródik, akkor az általa kiszolgált hajózási üzletág leáll, és ez további fennakadásokat okoz. Rendkívül törékeny ellátási láncokat alkottunk azzal, hogy egyre alacsonyabb költségeket hajszoltunk.