Nem a legkönnyebb éveit éli Japán: a járványhelyzetet a lakosságot kevéssé lelkesítő olimpiarendezés tetézi, s akkor a gazdasági problémákról és a Kínával való versengésről még nem is beszéltünk.
Ugrósdy Márton írása a Mandiner hetilapban.
Japánt az utóbbi évtizedek nagy gazdasági kihívások elé állították. Az elöregedő népesség és a stagnálás melletti defláció miatt tartós strukturális problémák jelentkeztek, s a 2008-as gazdasági és pénzügyi válság csak súlyosbította őket. Ennek leküzdésére alkotta meg Abe Sinzó kormányfő később Abenomics névre keresztelt gazdaságpolitikáját, aminek lényege a laza monetáris és a szigorú fiskális politika elegye, ötvözve strukturális, piacgazdaságot és versenyt erősítő reformokkal. Ahogyan azt Abe egyik korábbi közeli munkatársa, a Keió Egyetem oktatójaként dolgozó Tanigucsi Tomohiko is kifejtette a Külügyi és Külgazdasági Intézet egyik közelmúltbéli beszélgetésén: ezzel az új megközelítéssel sikerült kimozdulni a holtpontról, és a kedvező globális környezetben a japán gazdaság is növekedésnek indult. Tanigucsi hangsúlyozta: az Abenomics sikerei nemcsak a bruttó hazai össztermék terén voltak érezhetők, hanem a 2019-es csúcsévben olyan mutatók is javultak, mint a fiatalok munkanélküliségi rátája vagy az öngyilkosságok számának csökkenése.
Hosszabb távon a legnagyobb kihívást a szociális kiadások magas szintje jelenti: Japán jelenleg többet költ erre a területre, mint az USA, Kína, Oroszország, India és Szaúd-Arábia összesített védelmi kiadásai, 130 billió jent (340 billió forintot) tesz ki a jóléti költségvetés. Szuga Josihide kormányfőnek szociálpolitikai fordulatot kellene végrehajtania, és az aktív, gyermeket vállaló rétegekre kellene fókuszálnia, ehhez azonban nagy bátorság és politikai tőke szükséges – emelte ki Tanigucsi.
Szugának azonban politikai tőkéből van most a legkevesebb: a koronavírus-járvány miatt a kormány népszerűsége a mélybe zuhant, a május eleji felmérések szerint a lakosság 32,2 százaléka támogatja a miniszterelnököt, és több mint 60 százaléka elégedetlen a kabinet járványügyi intézkedéseivel. A kormányzat csak nehézkesen tudja megszervezni az oltási kampányt – több millió vakcina áll a raktárakban. Szuga ideje pedig fogy, szeptemberben meg kell erősítenie posztját a Liberális Demokrata Párt élén – az elnöki poszton egykori főnöke és mentora, a tavaly távozó Abe ciklusának végét tölti ki –, legkésőbb októberig pedig ki kell írnia a parlamenti választást. Az ország legerősebb politikai formációja szinte biztosan kormányon fog maradni, viszont előfordulhat, hogy Szugát saját párttársai állítják majd félre rossz eredményeit látva. Abe mindenesetre már többször is azt nyilatkozta: támogatja egykori kabinetfőnökét, és nem tervezi, hogy újra versenybe száll a miniszterelnöki pozícióért, ám egyre nyilvánvalóbb jelei vannak az ikonikus exkormányfő újbóli aktivizálódásának.
Japán gazdasági és politikai életét legalább ezer éve meghatározza Kína közelsége. A szigetország számára feloldhatatlannak látszó dilemmát okoz, hogy szoros gazdasági együttműködést alakított ki a Kínai Népköztársasággal, ám az egyre jobban magára talál, nagyhatalomként viselkedik, s katonai és biztonsági kockázatot is jelent Japánnak, ráadásul a két országnak területi vitái is vannak a Kelet-kínai-tengeren. Jellemző adat, hogy 2020-ban Kína lett a szigetország legnagyobb exportpiaca, megelőzve az Egyesült Államokat, de egyben a japán érdekekkel szembeni legnagyobb kihívást is okozza a stratégiai gondolkodásban.
Kína több szempontból is meghatározza Japán külpolitikáját: az Abe által fémjelzett Szabad és nyitott indo-csendes-óceáni térség program részben a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezésre válaszul született, és hasonló, többek között infrastrukturális projektekkel száll ringbe elsősorban a délkelet-ázsiai országok kegyeiért. Japán az Egyesült Államok legfontosabb szövetségese Kelet-Ázsiában, és nemcsak az amerikai flotta több egységének ad otthont Jokoszukában és Okinaván, de együtt igyekeznek fellépni a kínai befolyás növekedése ellen is. A mindenkori japán miniszterelnök az USA elnökének egyik legfontosabb partnere: jellemző, hogy Abe Sinzó már akkor találkozott Donald Trumppal 2016-ban, amikor utóbbit még be sem iktatták, és Szuga Josihide volt az első külföldi kormányfő, aki személyesen tett látogatást Joe Bidennél 2021 tavaszán. Ahogyan arra Ohara Bondzsi, a Sasakawa Peace Foundation vezető kutatója többször felhívta a figyelmet: Japánnak szüksége van az USA támogatására ahhoz, hogy az egyre inkább a japán felségvizeket is érintő kínai magabiztosságot ellenőrzés alatt tudja tartani.
Kína japán gazdaságban betöltött szerepének csökkentése előfeltétele a határozottabb külpolitikai fellépésnek, ám itt ütközik a gazdasági realitás és a politikai szükségszerűség. A tokiói kormány ugyan igyekszik arra ösztökélni a japán nagyvállalatokat, hogy helyezzék át gyártási tevékenységüket Délkelet-Ázsia más országaiba, azonban a kínai belső piachoz való hozzáférés, illetve a gyártási kapacitások még mindig meglévő versenyképessége ezt nem könnyíti meg. Ráadásul – ahogyan azt Tanigucsi is kiemelte – Abe egyik újítása volt a beutazási szabályok könnyítése, az újonnan érkező turisták legnagyobb része pedig épp kínai, s ők Tokió és Kiotó elegáns bevásárlóutcáiban szerzik be azokat a státuszszimbólumokat, amelyekből a japán kereskedők is szépen profitálnak. Megnyílt az út a legális bevándorlás előtt is, főleg a szociális szektorban, ahol az öregedő társadalom miatt nagy szükség van a segítő kezekre.
Kína globális felemelkedése természetesen Japán pozícióira is hatással volt. Tokió igyekezett szövetségeseket találni a kínai befolyás ellensúlyozására és megerősíteni azokat a kapcsolatokat, amelyeket korábban alakított ki a hasonlóan gondolkodó és azonos értékeket valló országokkal és azok közösségeivel, köztük az Európai Unióval is. Így került ismét előtérbe a japán külpolitikai gondolkodásban az olyan regionális csoportok szerepe, mint a Visegrádi Együttműködés.
A V4-re fordított figyelmet mutatja az is, hogy a japán külügy kinevezett egy, a visegrádi országokért és a NyugatBalkánért felelős utazó nagykövetet, akinek fő feladata a japán érdekek érvényesítése, illetve az új üzleti lehetőségek feltárása. A politikai párbeszéd rendszeres és magas szintű: 2018-ban és 2019-ben V4–Japán miniszterelnöki találkozókat tartottak, 2021 májusában pedig V4–Japán külügyminiszteri egyeztetésre került sor Varsóban. A szigetország megújult érdeklődése természetesen nem független a kínaiak által kezdeményezett 17 + 1 együttműködéstől, azonban ez is jelzi, hogy Közép-Európa a legnagyobb ázsiai gazdaságoknak is sok lehetőséget tartogat.
A verseny igenis jelentős: bár Japán számít a V4-es országok egyik legfontosabb kereskedelmi partnerének és befektetőjének, a versenytársai igyekeznek behozni lemaradásukat. Ebben sokáig Korea járt az élen, amely például hazánk esetében 2019-ben a teljes évi külföldi működőtőke-befektetés felét adta 2,5 milliárd dollár értékű projekttel; India szintén sikeresen épített ki befektetői pozíciókat Magyarországon és a többi visegrádi országban. Kína csak az utóbbi néhány évben kezdett felzárkózni. Ma már egyértelműen látszik, hogy Közép-Európa, amely a várakozások szerint a leggyorsabban lábalhat ki a járvány okozta gazdasági sokkból az Európai Unióban, továbbra is vonzó célpontja lehet az ázsiai, így a japán befektetéseknek.
Japán elkötelezettsége Közép-Európa iránt már a rendszerváltoztatás előtt és környékén is megmutatkozott. Ekkor érkeztek meg Magyarországra is az első nagy japán befektetések, közülük talán a mai napig az Esztergomban működő Suzuki a legismertebb. Ma már a japán vállalatok adják a nyolcadik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, száznyolcvan cég több mint harmincezer embernek biztosít munkát. Ázsiából minden évben Japánból érkezik a legtöbb befektetés Magyarországra, és biztató jel, hogy egyre több új projekt a high-tech, a magas hozzáadott értékű szektorban valósul meg.
Az évtizedes kapcsolat és sokszor a helyi jelenlét ellenére azonban a Magyarországhoz hasonló kisebb országoknak számos akadályt kell leküzdeniük egy befektetés elnyeréséhez. Az állami és egyéb támogatásokon kívül talán a legnehezebb azzal megküzdeni, hogy a nagy japán vállalatok vezetői fejében főleg sztereotípiák élnek hazánkról. Amikor e sorok szerzője néhány éve Japán egyik legnagyobb – egyébként Magyarországon is érdekeltségekkel bíró – konglomerátumánál tett látogatást, a beszélgetés úgy indult: „Önök akkor Németország autóipari összeszerelő üzeme, igaz?” Ezt követően persze kiderült, hogy Magyarország földrajzi elhelyezkedése, a munkaerő képzettsége és rendelkezésre állása, valamint a jó infrastruktúra az autóiparon kívül is számos kedvező lehetőséget kínál a befektetőknek, de az előítéleteket az erősen tradicionális japán vállalati vezetők fejében csak kemény munkával lehet lebontani.
A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója.
Nyitóképen: Az olimpiai öt karika a tokiói Odaiba tengeri parkban. Fotó: MTI / EPA / Franck Robichon
Nemcsak az szja- és társasági adó-emelés van terítéken a Tisza Pártnál, hanem a különböző területekre juttatott pénzek megvonása is. A vállalkozások mellett a Tisza új gazdasági agytrösztje, Kármán András a sportra és az egyházakra szánt összegeket is elvenné, szerinte ezekre túl sokat költ az állam.
Talán elkerülhető az eszkaláció.
Óriási bejelentés érkezik pénteken.
Kína után Indiát is elmarhatja magától az Európai Unió elvakult vezetése.
Ez az új dízel.
Az új lengyel elnök Magyarországra készül; a V4 feltámadhat, ha Babišék győznek Csehországban, és mindig van miért küzdeni; Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a Mandinernek!
Ez a mém mutatja meg talán a legjobban, mi is a különbség közte és köztünk.
A fiatal nő, aki büfésként szivárgott be a DPK-gyűlésre, azt is megjegyezte, hogy még a „Bohár Danik és ilyenek” is jófejek és udvariasak voltak vele.
