Az élet forgószele

Muray Gábor írása a Mandiner hetilapban.

Medsz, kezdem fennhangon az észak-jyllandi félsziget egyik kocsmájában, hogy máris kijavítsanak: Má(l)sz, elnyelt l-lel. Így ejtsd. Szóval ’Má(l)sz Mikkelzn’ Dánia első számú országimázsterméke, hangsúlyozom feltett mutatóujjal dán barátaimnak; még egy kört kérünk, 2013-at írunk, és havazik. Itt mindig havazik. Amúgy a dán fonetika olyan, mintha osztrigával a nyelve alatt próbálna beszélni az ember, ragyogó példa erre a füstölt pisztráng, dánul røget ørred (a magyar fülnek nagyjából óje őe). Aki helyesen kiejti, jó eséllyel nyelvzseni. 

De vissza Má(l)szhoz, vagyis Mads Mikkelsenhez, dániai mélymerülésem idején éppen friss élmény A vadászat, a Születésnappal a köztudatba berobbanó Thomas Vinterberg felkavaró drámája a pedofíliával megrágalmazott óvodapedagógust alakító Mikkelsennel a főszerepben. Mikkelsen az a típusú színész, aki képes rá, hogy némán és mozdulatlanul érzelmek teljes palettáját vigye fel az arcára. Rezzenéstelenül játszik el belső viharokat úgy, hogy a forgószél kitép a moziszékünkből. Ez a szél a hajtóerő most Vinterberg és Mikkelsen legújabb közös filmjének plakátján is: Mikkelsen csukott szemmel pörög a flow-ban, pezsgő fröccsen az arcába, nem árulok zsákbamacskát, a filmfotón a harmadik évezredbeli európai filmművészet egyik legvitálisabb, legmagávalragadóbb zárósnittjét látjuk. Mert a Még egy kört mindenkinek! című feelgood filmről csak szuperlatívuszokban érdemes szólni. Két okból is: az alkoholhoz fűződő ambivalens viszonyunkról még soha senki nem beszélt ilyen elfogulatlanul, ennyire humorosan és hitelesen, másrészt mert azon a szűk mezsgyén, ami az úgynevezett művészfilm és a kommersz mozi között húzódik, csak a legnagyobbaknak sikerül magabiztos lábbal járni. Például Vinterbergnek.