Az ország esik szét, a miniszterelnök meg sehol – kiakadt a brit lap
Keir Starmer szerintük a nemzetközi politika kaszása.
Közép-Európa és kiemelten a V4 számára a brexit utáni időszak új lehetőséget jelenthet.
Nagy-Britannia nagyjából Tony Blair lemondása óta permanens politikai válságban van: az utóbbi években Boris Johnson az első miniszterelnök, aki valóban azt teszi, amit a választói elvárnak tőle. A várakozásokkal ellentétben tényleg kivezette hazáját az Európai Unióból, de ezzel sok konfliktust vállalt az országon belül és kívül is, ezért néha már az Egyesült Királyság sem tűnik annyira egységesnek. A miniszterelnök azonban tartja magát, ezt mutatják a májusi helyhatósági választás eredményei is, és úgy tűnik, a gyors oltási kampány is a konzervatív kormány segítségére lehet a kilábalásban és az ország újraindításában.
Az utóbbi évek londoni bizonytalanságai, tetézve a brexit okozta politikai változásokkal kikezdték az ország egységét: a kozmopolitább London és Dél-Anglia egyre inkább elszakad a Midlandstől és Észak-Angliától, miközben Skócia ismét a függetlenséggel kacérkodik, Észak-Írország pedig egy korábban nem látott jogi csűrcsavar értelmében úgy lépett ki az EU-ból, hogy közben mégis a része maradt: az uniós szabályok ugyanis az Ír-szigeten továbbra is érvényben vannak, ráadásul a korábbi erőszakos szembenállás is újra felsejlik a köztársaságpárti és az unionista közösségek között.
A belső problémák miatt azt gondolnánk, Johnsonnak semmi ideje nincs a külvilággal foglalkozni, de ennek pont az ellenkezője igaz: az Egyesült Királyságnak a brexit után önálló, szuverén középhatalomként éppen most kell újrafogalmaznia magát, erre tesz kísérletet egy márciusban megjelent kormányzati irat. Ennek értelmében London sajátos keleti és déli nyitásba kezd, felmelegítve kapcsolatait az egykori gyarmatbirodalom és a Nemzetközösség országaival. A figyelem így elsősorban Kelet- és Délkelet-Ázsiára, valamint Kelet-Afrikára irányul; viszont nagy kérdés, hogy a középhatalomnak számító ország miként tudja majd jelenlétét és befolyását fenntartani, illetve adott esetben újra megteremteni ezekben a térségekben. Kínát azonban a brit diplomácia sem tudja megfejteni: egyszerre tekinti Pekinget rendszerszintű kihívásnak és stratégiai lehetőségnek; viszont arra a kérdésre, hogy egy ellenfélnek számító, helyenként igen határozottan viselkedő felemelkedő nagyhatalommal hogyan lehet egyszerre jövedelmezően kereskedni és értékalapon konfrontálódni, a britek sem tudják még a választ.