Alapjogok Utópiában – veszélyes javaslat született az uniós charta bővítésére

Joób Kristóf írása a Mandiner hetilapban.

Új európai alapjogokat követel Ferdinand von Schirach német jogász és közíró nemrég közzétett Jeder Mensch (minden ember) című manifesztumában. A felhívás értelmében a jogász hat új alapjoggal egészítené ki az Európai Unió alapjogi chartájának ötvennégy cikkét. Ezek között alapvető emberi jogként szerepel az egészséges környezet, a digitális önrendelkezés vagy éppen a fair módon előállított termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférés.

Újabb történelmi fordulópont?
Von Schirach érvelése szerint ez azért szükséges, mert a charta kidolgozásakor olyan alapjogokat gyűjtöttek egybe, amelyek az addigi európai alkotmányozás hagyományból eredtek, az azóta eltelt évtizedek azonban rengeteg változást hoztak. „A régi európai alkotmányok anyái és atyái még nem ismerték az internetet és a közösségi médiát, nem tudtak semmit a globalizációról, az algoritmusok hatalmáról, a mesterséges intelligenciáról és a klímaváltozásról. Még csak sejteni sem lehetett előre azokat a veszélyeket, amelyeknek ma ki vagyunk téve. […] Ma ismét el kell döntenünk, kik akarunk lenni.” Ahhoz képest azonban, hogy a Jeder Mensch mindenki számára elérhető online petícióként működik, Von Schirach egy helyen arra figyelmeztet, hogy „egy direkt, abszolút demokrácia rettentő veszélyes lenne”. A jelenlegi helyzet kapcsán már-már olyan történelmi fordulópontot vizionál, amilyet 1776-ban az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata, illetve 1789-ben Franciaországban az Emberi és polgári jogok nyilatkozata jelentett.

A Profil osztrák lap szerint úgy tűnik, mintha „Ferdinand von Schirach kötelességének érezné a jövő jobbá alakítását”. Erre akár két szempontból is ösztönözhetik a családi hagyományok, ugyanis híres és hírhedt felmenőkkel egyaránt rendelkezik. Dédnagy­anyja családja révén rokonságban áll az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatát 1776-ban aláíró egyik alapító atyával, Arthur Middle­tonnal. Apai nagyapja pedig nem más, mint a nürnbergi perben elítélt nemzetiszocialista politikus, Baldur von Schirach, aki Bécs birodal­mi helytartójaként rendelte el a zsidó lakosság deportálását.

Egészséges környezet és abszolút igazság
A hat pontban szereplő szubjektív jogok teljesülését különösen érdekes elképzelni, például megpróbálni egyezséget teremteni tíz, húsz, száz vagy még több ember között abban a kérdésben, hogy ki mit tart egészséges és védett környezetnek.

A 4. cikk követelése arra vonatkozóan, hogy az állami vezetők és politikusok mindig „az igazságnak megfelelően” nyilatkozzanak, meglehetősen izgalmas. Különösen, ha belegondolunk, hogy mi lenne, ha ezt a politikusokon kívül minden reklám- és marketinganyagra, hétköznapi üzleti tárgyalási fogásra, sőt akár a főnök és beosztott közötti információs aszimmetriára is kiterjesztenénk. Vagy ha egy pillanatra elképzeljük, hogy az igazmondás számonkérése nem csupán belföldön, de mondjuk magyar–portugál vagy éppen észt–német vonalon is működne a polgárok és az állami tisztségviselők között. A nyugati gondolkodásban az egyetlen „igazság” fogalma ismeretelméletileg igencsak problematikus. Azok a kísérletek, amelyek korábban e hagyománnyal szakítva hatalmi szóval próbálták meg eldönteni, hogy mi az egyetlen igazság, rendszerint totalitarizmushoz vezettek.

A felvetések jogi érvényesítéséről szóló 6. pont szintén nagyon érdekes kérdéseket vet fel. „Joga van pert indítani azok kikényszerítése érdekében az európai bíróságok előtt.” Ez azt jelenti, hogy minden ember minden tagállamot beperelhet az európai bíróságok előtt, vagy éppen magát az EU-t, mert valamelyik tagállamában a charta valamelyik cikkét megsértették? De ki sértette meg? Vagy akár konkrét érintettség hiányában is pert indíthat valaki?

Alapjogok véget nem érő sora
A kezdeményezés jól illeszkedik abba a tendenciába, amelyet több neves jogtudós is az alapvető emberi jogok utóbbi évtizedekben megfigyelhető devalválódásaként ír le. Aaron Rhodes The Debasement of Human Rights: How Politics Sabo­tage the Ideal of Freedom (az emberi jogok leértékelése – hogyan szabotálja a politika a szabadság eszméjét) című könyvében például kifejti, e tekintetben a második világháború után az ENSZ által 1948-ban elfogadott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával lényegi változás következett be. Szerinte az emberi jogok területén a természetes jogok és a pozitív jog közötti különbségtételt az 1948-as nyilatkozat alkotói figyelmen kívül hagyták. A klasszikus szabadságjogok mellett ugyanis a nyilatkozat gazdasági és szociális jogokat is rögzít. Összemosták az olyan természetes jogokat, mint az emberi méltósághoz való jog vagy a szólásszabadság és az olyan pozitív, állam által alkotott jogokat, mint a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, a hasznos és jövedelmező munkához vagy a jó oktatáshoz való jog. Ezzel megfosztották az emberi jogokat a tradicionális, természetjogi alapoktól. Ennek elsősorban politikai okai voltak: a hidegháborús rivalizálás következtében az emberi jogok egyetemességének gondolatát csakis a Szovjetunió, illetve a keleti blokk országainak legitimálása tudta garantálni, ezért a Nyugat a jóléti – gazdasági és társadalmi – intézkedéseket emberi jogi szintre emelte. Ők a kommunista gondolkodásban nagyobb hangsúllyal bíró gazdasági és szociális pozitív jogokat kívánták beemelni a nemzetközi jogrendszerbe, az otthoni társadalmi feszültségektől tartó nyugati hatalmak pedig asszisztáltak ehhez.

Hasonlóan értékeli a fejlődési folyamatot Hurst Hannum, a Tufts University nemzetközi jogi professzora: szerinte is le kell szűkíteni, hogy mivel foglalkozzanak az emberi jogok, és univerzálisabb megközelítést kellene alkalmazni. Azokra az alapvető jogokra kell koncentrálni, amelyekért a kormányok önmaguk is felelősek, vagyis el kell különíteni a jogi kötőerővel bíró emberi jogokat azoktól az „új típusú” jogoktól, amelyek minden társadalmi problémát emberjogi szempontból próbálnak megközelíteni. Hannum úgy látja, az ENSZ a gazdasági és szociális jogok képviseletének megszállottja, amellyel jelenleg is dominálja a nemzetközi emberjogi diskurzust és gyakorlati politikát.

Roger Pilon libertárius jogfilozófus pedig azt a kérdést teszi fel, hogy a modern szociális és gazdasági jogok valójában nem természetjogok. Ezek jogalkotás révén jöttek létre, így a szabadsághoz fűződő természetjogokkal ellentétben nem egyetemesek. Utóbbiakat nem hagyományos módon, jogalkotók hozták létre, és nem is vallási meggyőződések, hanem az univerzális emberi észszerűségen nyugszanak John Locke és a legtöbb amerikai alapító atya meggyőződése szerint.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mekkora tényleges visszhangot válthat ki Von Schirach kezdeményezése. Lapzártánkig száznyolcvanezren írták alá a petíciót, főként Németországból, de még egy sokkal nagyobb szám sem kötelez senkit semmilyen jogszabályi változtatásra uniós szinten. Még akkor sem, ha a projekt több prominens értelmiségi és politikai támogatót is maga mögött tudhat, többek között Katarina Barley német szociáldemokrata politikust, az Európai Parlament alelnökét. A kérdés sokkal inkább az, hogy a benne rejlő, szinte már utópisztikus töltet mennyiben járulhat hozzá az alapvető emberi jogok jó ideje már amúgy is tartó átpolitizálódásához és parttalan kiszélesítéséhez. 

Nyitóképen: Ambrosius Holbein: Csupatűz Rafael mesél Morus Tamásnak Utópia szigetéről (Morus Tamás Utópia című könyvének illusztrációja, 1518) Fotó: Wikipédia