A városépítészet mindenkié

A rendszerváltás előtt a lényegi viták tilalma, a rendszerváltás után pedig a vadkeleti közállapotok miatt nem volt lehetőség közös tereink ügyeinek megvitatására. Amíg munkanélküli az ember, vagy épp nagyon is hajtja a pénzt, nem a hobbi-építészetelmélkedés tölti ki az idejét, ugye. A 2010-ig a fővárost és – az idő nagyobb részében – az országot kormányzó balos–liberális erők egyébként sem erőltették meg magukat az emblematikus építkezésekben. A Demszky-korszak építészeti szimbóluma – a Demszky-karókon kívül – a Lehel téri vásárcsarnok posztmodern őrülete lehetne, és ennyi.

A magyar progresszió provincializmusának egyik tanulságos, ámde alig ismert epizódja volt, amikor 2006-ban Budapestre látogatott Frank O. Gehry, az utóbbi évtizedek egyik legnevesebb nemzetközi sztárépítésze, a bilbaói Guggenheim tervezője. Az Építészfórum korabeli beszámolójában Gehry hazai kísérője, Sólymos Sándor építész meséli: „Indulás a következő dramaturgiailag – hatásvadászatilag – előkészített ponthoz a Lehel Piachoz (Rajk László). […] Amikor kiszálltunk a buszból, és végigmérte Gehry a látványt, azonnal látszott rajta, hogy mindent ért, egy szempillantás alatt felmérte, mire számíthat, és nem érdekelte tovább. Pár dolgot próbáltam elmondani még a csarnokról, Rajkról, a réteges építészetről, a buherakultúráról, de láttam: nincs is értelme belekezdeni. Frank Gehry nem lett dühös, nem volt csalódott, nem lett kíváncsi, nem volt elutasító, egyszerűen nem érdekelte.”

Gehryt, a kortárs építészet nagybetűs sztárját ugyanis más érdekelte: „Az előző napokon Frank Gehry többször kérdezte, hogy hol vannak Budapesten Makovecz-épületek” – áll a beszámolóban. Kimentek hát Piliscsabára: „…mire odaértünk, teljes várakozás uralta a kedélyeket. Azt látni kellett volna… Frank Gehry fényképezett, izgalomba jött, járkált, kereste a jó nézőpontokat.” Végül nagy nehezen még személyes találkozót is összehoztak Makovecz és Gehry között. „A 70 éves Makovecz Imre és a 77 éves Frank O. Gehry mint két diák ropogtatták egymás csontjait. Gyönyörű kép volt. Mert mint már mondtam: az egyik kvalitás ugyanis felismeri a másik kvalitást, és tud örülni pusztán annak, hogy van, még ha egészen más világból erednek is.”