„Honvédsereg virágra lép”

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

A történetet nagyobb vonalakban mindenki ismeri: a Felvidék déli részének, Észak-Partiumnak és Észak-Erdélynek a visszaszerzése viszonylag békésen sikerült 1938-ban és 1940-ben, Kárpátalja és különösen a Délvidék esetében viszont többször megszólaltak a fegyverek. Közismert a Jugoszláviával kötött örökbarátsági egyezmény, s hogy hazánk alig három hónappal később, 1941. április 11-én csatlakozott a déli irányba vezetett német–olasz támadáshoz; Teleki Pál április 3-ai öngyilkossága és utolsó szavai („Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet”) toposzként rögzültek a magyar közgondolkodásban.

Nemzetközi jogi szempontból kacifántos volt a helyzet. A friss örökbarátsági egyezményt a német orientációjú Dragiša Cvetković-kormánnyal kötötték meg Telekiék – ők hazánk és Románia után, március 25-én csatlakoztak a német–olasz–japán háromhatalmi egyezményhez is. Azonban ez utóbbin a tinta sem száradt még meg, Dušan Simović tábornok és angolbarát köre puccsal leváltotta a kormányt. A német bevonulás ténye körülbelül ebben a percben dőlt el, és az is, hogy Magyarország semlegessége hajszálon függ. Adolf Hitler felszólította Horthy Miklóst, hogy ne csak átvonulásra adjon engedélyt a német csapatoknak, de a honvédség is csatlakozzon a támadáshoz, hiszen Berlin ismeri és elismeri Magyarország területi igényeit. Informálisan az is a magyar kormány tudomására jutott, hogy – a helyi svábokra alapozva – magyar ellenállás esetén német ütközőállamot csinálnak az egész Délvidékből, ráadásul hozzácsatolják Magyarországtól Pécs és Baja környékét is Prinz-Eugen-Gau néven.

Teleki Pál lavírozni próbált: keresztülverte a Legfelső Honvédelmi Tanácson, hogy a németekkel három feltétel egyikének megvalósulásához kötik a támadáshoz való csatlakozást, ami a jugoszláv állam megszűnése, a jugoszláviai magyarok üldöztetése, illetve katonai-politikai vákuum keletkezése. Diplomáciai téren is lefutották a nem túl reményteljes tiszteletkört, üzenet ment Londonnak és Washingtonnak arról, hogy a honvédség csak a délvidéki kisebbség védelmében vonulna be, az örökbaráti szerződés viszont érvényét veszti, ha Jugoszlávia megszűnik. Azonban „senkit nem érdekelt a geopolitikai helyzetünk” – fogalmaz lapunknak Babucs Zoltán hadtörténész, akinek nemrég jelent meg a témában „Vártunk, jöttetek!” címmel képes emlékalbuma.

Hazánk területén keresztül április 6-án német és olasz csapatok indítottak offenzívát Jugoszlávia ellen, közben a horvátok kikiáltották a Független Horvát Államot: az indok készen állt. A közvélemény támogatását nagyban segítette, hogy a jugoszláv légierő, talán elrettentési céllal, magyar városokat bombázott április 7-én és 8-án Pécs és Siklós repülőterét célozva, illetve Szeged vasútállomását rongálva meg, noha a magyar légvédelem zömüket lelőtte. Sajátos diplomáciai lépés volt ezek után a jugoszláv emigráns kormány részéről, amikor május 6-án Jeruzsálemben bejelentette, hogy visszamenőlegesen, április 10-étől hadiállapotban lévőnek tekintik magukat Magyarországgal.