Ha békét akarsz, készülj a háborúra

Michael Walsh elismert komolyzene-kritikus, évtizedek óta ingázik Írország és Connecticut varázslatos tájai között. A jó ízlés (s vele a józan ész) elleni posztmodern kultúrharc egy pontján nem tudta magában tartani politikai álláspontját, s előbb a National Review konzervatív lap rendszeres szerzője lett, később magazint alapított Andrew Breitbart jobboldali újságíróikonnal. Legújabb munkájával végképp távol került eredeti szakmájától – ám egy koreai háborúban edzett veterán fiaként gyökereihez talán most jutott igazán közel. A Last Stands (végső hadállások) arra keresi a választ, mi vette rá a katonákat a történelem legvéresebb ütközeteiben, hogy esélytelenül is a végsőkig küzdjenek a hazájukért. Hogy mi a fér­fiasság zsinórmértéke, s milyen veszélyeket rejt a „mérgező maszkulinitás” divatos bélyege. Az írás – amit Steve Bannon terápiás műnek nevezett – hiánypótló üzenetéről sokat elárul, hogy megjelenésének napján minden példányát elkapkodták az Amazonon.

Szerzőnk tizenhét ismert vagy éppen kevéssé kutatott háborús esemény történetén keresztül mutatja be a hősiesség évezredeken átívelő kultuszát és karakterét. Az i. e. 480-ban zajló thermopülai csatát mindenki, Alamo 1836-os ostromát pedig legalábbis az amerikaiak ismerik. A rómaiak és a germán törzsek közötti teutoburgi ütközet sztorija már ínyencségnek számít, s kiváltképp kellemes meglepetés, hogy a kötet kiemelten – a Szigeti veszedelemből hosszan idézve – foglalkozik az 1566-os szigetvári csatával.

„Tudok én küzdeni remény nélkül is” – írta Deák Ferenc, s e gondolatot Orbán Viktor miniszterelnök is idézte 2018-as strasbourgi beszédekor. A mostani kötetünkben vizsgált esetek idő- és térbeli távolságuk dacára két dologban megegyeznek. Egyrészt mindnél jelentékeny aszimmetriát találunk a szemben álló seregek mérete, fejlettsége, fegyverzete, egyszóval esélyei között. Másrészt az a tény, hogy a gyengébb fél a masszív túlerővel szemben is a harcot választotta, nem csupán befolyásolta, de mindig meg is változtatta a történelmet. Az egy hónapon át zajló szigetvári csatában például az ottománok győztek, de a rettenthetetlen magyar és horvát katonák ellen akkora árat kellett fizetniük (veszteségeik húszezer főre rúgtak), hogy ennek eredményeként tettek le Bécs meghódításáról.

Walsh legfontosabb megállapítása, hogy a hősies magatartás mögötti eltökéltség sosem alapult absztrakt értékválasztáson – például egy politikai rendszer felsőbbrendűségébe vetett hiten. Mozgatórugója a katonák feleségük, gyermekeik, városuk és földtulajdonuk iránti szeretete volt. Mindenekelőtt a nők védelmezése és a gyermekek túlélésének biztosítása – azaz a férfiak természetes ösztöne. „Ez egy férfiassághoz írt testamentum.”