Tiszteljük a saját múltunkat

Szilvay Gergely interjúja a Mandiner hetilapban.

Új előadással, Tamási Áron Énekes madár című darabjának átiratával jelentkezett a Magyar Állami Népi Együttes. 
Mi alapján dől el, hogy milyen alaphoz nyúlnak, amikor új vállalkozásba fognak?
Belső indíttatás, érzelmek szükségesek hozzá, és természetesen tervezett folyamat is egyben. Mindig szerettem új utakat keresni. Szükség van arra, hogy a változó világban mindig újrafogalmazzuk a hagyományhoz való viszonyunkat. A művészetnek reflektálnia kell a korra, ennek a reflexiónak pedig a hagyományos kultúra is lehet az eszköze. Szerettük volna, ha a prózai színház felől is közelítünk a tradícióhoz. A paraszti kultúrától nem idegen, hogy megszólal maga a parasztember, mármint szokásrítusokban is: menyasszonykikérő, Luca-napi köszöntők… A szó mágikus ereje segíthet egy-egy szituáció alakításában. Hogy most épp Tamási Áron Énekes madara adta az inspirációt, nem véletlen. Amikor Tamási megírta a darabot a harmincas években, székely népi játéknak nevezte. Tehát Tamásinak viszonya volt a paraszti kultúrához. Az eredeti szüzsén is érződik, mert olyan betéteket, népmesei kiszólásokat, népdalokat írt bele, amelyeket csak akkor ismerhetett, ha megvolt az élő kapcsolat. Persze nem az eredeti Tamási-darabot láthatjuk a színpadon, hanem a táncszínházi adaptációját, amely magán hordozza a szerző szellemiségét, és a jelenünkre reflektál.

Miből áll ma a társulat repertoárja?
Az új darabok mellett műsoron tartjuk az előző évek alkotásait, és időnként felelevenítünk egy-egy régi darabot is a társulat életéből. Hosszú évek óta viszem mindig újabb és újabb műfaj felé az együttest. Vannak a hagyományt a lehető legérintetlenebb, felgyűjtött formában bemutató műveink, például az antológiasorozatunk, amellyel lefedtük a határon túli területeket: a Kincses Felvidék, a Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl, Az örök Kalotaszeg, a Mezőség – Mikrokozmosz, az Édeskeserű és az Ezerarcú Délvidék. De vizsgáljuk a hagyományt történeti szempontból is: a Táncos magyarokban a honfoglalás korától a nagy művészeti és táncstílusokon keresztül jutunk el a mába. A Verbunkos a nemzeti tánc, azaz a verbunk és csárdás születését mutatja be a reformkorban, a klasszicizmus és romantika korában. Aztán vannak előadásaink, amelyek a világzene felé mozdultak el: emblematikus alkotás volt a Nap­legenda, majd a Szarvasének, két éve Szabó Balázs muzsikájára készítettük az Apám ablakából az ég című darabot, amely a bábművészetet is beemelte. A komolyzenét is integráltuk a Tánckánon – Hommage à Kodály Zoltán, a Bartók-trilógia II. rész: Labirintus és a Liszt-mozaikok esetében. Most pedig irány a prózai színház!

A táncosok fel vannak készülve a prózai szerepekre?
Nem végeztek színészként, de remek előadói képességük és hatalmas gyakorlatuk van, s tavaly nyártól színészeti képzést tartottunk nekik, hogy még jobbak lehessenek. Nagy és viszontagságos utat jártunk be – látva a végeredményt, megérte. Persze nem kívánjuk elvenni a prózai színházak kenyerét, továbbra is táncegyüttes maradunk.