Rózsa Sándor, a szabadságharc gerillája

Pap Lázár írása a Mandiner hetilapban.

Szamosújvár börtönében raboskodott egy idősödő, zömök férfi, hetyke bajsza mindig be volt sodorva, szeme pedig komoran és szürkén nézett ki soványodó arcából. Szabóként dolgozott a fegyházban, de az egyre gyakoribb betegeskedései miatt a kevésbé fáradságos harisnyakötés lett a mindennapi munkája. Végül tuberkolózis végzett vele 65 évesen. Csak a testét temették el, a koponyájára kíváncsiak voltak az orvosok, hogy elváltozott-e az agressziótól, így vizsgálatoknak vetették alá. A koponyájának a teteje a mai napig látható a budapesti Rendőrmúzeumban, még a sérülés is látszik rajta, amelyet fokossal ejtett rajta egy nő, aki feladta a hatóságoknak a betyárkirályt.

A leghíresebb magyar betyár a szegedi tanyavilágban született 1813. július 16-án. Nem iskoláztatták, a juhokat őrizte gyerekként, huszonhárom évesen marhalopásért a szegedi börtönbe került. Onnan megszökött, és beállt a futóbetyárok közé, ahol hamar vezérként emelkedett ki, és bandájával a környék módosabb gazdáit fosztogatta. 1845-ben megpróbált törvényes útra térni, de V. Ferdinánd elutasította az amnesztia iránti kérelmét. Sorsában az egyik legizgalmasabb fordulatot az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hozta el. Kossuth Lajos amnesztiában részesítette azzal a feltétellel, hogy bekapcsolódik az önvédelmi háborúba, és lovascsapatot szervez.