Rendrakós lelkülettel a nyóckerben – Michels Antal józsefvárosi plébános a Mandinernek

Kemenes Tamás interjúja a Mandiner hetilapban.

Milyen szavak jutnak elsőre eszébe, ha a nyolcadik kerületre gondol?
Először maga a nyócker kifejezés ugrik be. Aztán a Baross utca – ott áll a templomunk is, előtte a hatalmas Pázmány-szobor. Cigányok, hajléktalanság. Teréz anya nővérei, drogok. Egyetemek… Bonum TV.

Ennyire széttartó lenne ez a hely?
Egyértelműen annak érzékelem, illetve sok szempontból még mindig elmaradottnak. Némelyik utcában omladozó, kis híján lakhatatlan házak állnak, a Corvin-negyed viszont egyértelműen a huszonegyedik századi Magyarország. Élnek nálunk idősek és bulizós egyetemisták, szegények és gazdagok. Jelen vannak az imént említett „terézanyás” nővérek – de néha igencsak súlyos sötétséget is érez errefelé az ember, például amikor valaki nyilvánvaló tudatossággal, hangosan kacagva megzavarja a karácsonyi szentmisét…

Gyakran történnek atrocitások a templomban?
Nem túl gyakran, többnyire csak ünnepekhez kötve. Általában a karácsonyi szentmise a legkedveltebb célpont. Az esetek kilencvenkilenc százalékában pszichiátriai gondok állnak a háttérben.

Korábban Kárpátalján szolgált. Igaz a szóbeszéd, miszerint olykor lepusztult udvarokon, önfeledten rohangáló tyúkok között kellett miséznie?
Ez egy leírhatatlanul szegény helyen, Beregújfaluban történt. Félelmetes körülmények uralkodtak ott, például ha leesett az eső, akkor a víz a dombtetőn fekvő öreg temetőn át ömlött a faluba… pontosabban a cigánytáborba. Emiatt természetesen mindig ellenőrizni kellett az ivóvíz minőségét is. Mivel a település temploma összedőlt, valóban házakhoz jártam misézni, és olyankor bizony ott szaladgáltak a tyúkok a „liturgikus térben”. Egyébként valahol hihetetlen bája is volt ennek az egésznek; néha úgy éreztem, mintha egy Kusturica-filmben mozognék. Mindenesetre nagy szeretettel fordultam az ottani cigányok felé, megkedveltem őket. Arról viszont nem tudok beszámolni, hogy igazán egyről a kettőre jutottak volna. Nehéz ügy ez. Az a helyzet, hogy a „nyócker” igazi úri környéknek tűnik Kárpátalja egyes részeihez képest.

Ha már szóba kerültek a tyúkok: úgy tudom, a papi szolgálata megkezdése előtt vendéglátósként dolgozott.
Így van, ráadásul meggyőződésem, hogy a mai napig vendéglátós az „alapszínem”.

Ez hogyan mutatkozik meg a mindennapjaiban?
A járvány kitörése óta természetesen nehezebben érvényesül ez a vonás, de korábban számtalan rendezvényt szerveztem, illetve a rendelkezésemre álló helyiségeket is mindig igyekeztem maximálisan kihasználni, például lagzi is helyet kapott már a plébánián. Aztán a Katolikus Shalom Közösség összehozott az alagsorban egy kávézót, aminek nagyon örültem. Egy rendkívül érdekes határterület jött létre ezzel, egy mezsgye, amelyen át még jobban kiléphet a plébánia a világba, a kerületbe. A terített asztalnak óriási jelentősége van; étkezés közben, asztalnál ülve valahogy soha nem kell különösebben magyarázni a dolgokat. Nem véletlen, hogy Jézus nyilvános működését is – hogy úgy mondjam – asztalok határolják: egyrészt a kánai menyegző, másrészt az utolsó vacsora, amelyen „önmagát kínálja fel számunkra eledelül”.

Beszéljünk kicsit a politikáról. Nehéz lenne tagadni, hogy 2009 és 2019 között óriási fejlődésen ment át a kerület.
Valóban sok tér, utca és épület újult meg abban a tíz évben, korábban – akár szó szerint is – életveszélyesnek számító helyek váltak békéssé, sőt kifejezetten széppé; a Teleki tér, illetve a Teleki téri piac konkrétan kicserélődött, ahogy a Kálvária tér is, és sorolhatnánk. Ehhez képest nagy meglepetést okozott, hogy Sára Botond nem tudott nyerni 2019-ben. A vártnál többen szavaztak rá, az ellenzék viszont kiválóan mozgósított, mindenkit képes volt megszólítani, még a helyi kínaiakat is: egy teljesen új kört vont be a szavazásba. Orbán Viktor azt mondta egyszer, hogy eredményekkel nem lehet választást nyerni. Nos, a jelek szerint igaza volt.

Milyennek látja az új polgármester, Pikó András eddigi ténykedését?
Egyelőre úgy látom, hogy a király meztelen, nincsenek konkrét tervek és intézkedések. Attól még nem oldódnak meg a problémák, hogy „emberbarát méheket” helyezünk el a buszmegállókban. Ráadásul úgy tűnik, valójában nem is a polgármester próbál irányítani, hanem inkább a tanácsadói köre. Nincs rendben az sem, hogy a hajléktalanok – a korábbi gyakorlattal ellentétben – ismét szabadon élhetnek az utcákon, sőt a házak előterében is. Ez felhívás keringőre. Meg is jelentek a környéken az új fedélnélküliek, ráadásul hajlamosak agresszívabban viselkedni, mint a korábbiak. Mondom mindezt úgy, hogy egyébként nem tartom összeférhetetlen embernek Pikó Andrást; több alkalommal beszéltünk már, részterületeken akár egyet is tudnánk érteni.

Sára Botonddal ön személyesen is jóban volt? A választás előtt nyíltan kiállt mellette, szórólapon biztatta a kerületieket, hogy szavazzanak rá.
Igen, mindig is kedveltem Botondot, azonnal megtaláltuk a közös hangot, részben talán a hasonló háttér miatt: ő is katolikus hitű, ráadásul bencés diák volt.

Rengeteg bevándorló él a Józsefvárosban – egyes részek olyanok, mintha a szélsőséges multikulti ernyedt tesztfelületei lennének. Csak a Népszínház utcában nyolc-tíz nemzet konyhája képviselteti magát, van itt arab „barber shop”, közel-keleti pipázó és afrikai közért, aztán a Teleki felé eső oldalon, mintegy zárásképpen, a sóhajnyi magyar piac előtt még egy török szupermarketet is találunk. Ez a már-már fullasztó sokféleség eljut valamilyen formában a templomba is?
Én nem tartom negatívumnak a sokféleséget, sőt kifejezetten jó dolognak gondolom, ha kicsit nyitottabbak vagyunk, ha nem zárkózunk teljesen önmagunkba. A tömeges migráció persze más tészta. A kérdésre válaszolva: igen, eljut ez a sokféleség a templomba is. Épp most jelentkezett nálam egy kameruni hölgy, keresztelkedni szeretne, aztán később talán házasodni. Jár hozzánk egy vietnámi család, néha afrikaiak is feltűnnek. Érdekes különben, hogy a cigányok, különösen a cigány nők milyen feltűnően nyitottak a közel-keletiek iránt. Érezhetően jóval könnyebben szóba állnak velük, mint más idegenekkel. Talán épp az arabok lesznek képesek megszólítani a cigányainkat? Ki tudja… Mindenesetre Teréz anya nővérei között is van közel-keleti származású.

Jellemzően milyen területeken működnek a nővérek?
Kórházakba járnak, hajléktalanokkal, szegényekkel foglalkoznak éjjel-nappal.

Elbírnak a hajléktalanokkal?
Hajjaj, nagyon vagányak a nővérek! Persze ha az a kérdés, hogy képesek-e jelentős eredményeket elérni a hajléktalanoknál, az már nehéz téma. Persze van néhány, de kivételesen ritkán. Előfordul, hogy egy-egy hajléktalan végre hazamegy, bocsánatot kér a családjától, talán munkát is szerez, a jellemző azonban mégiscsak az, hogy akkor keresik fel a nővéreket, amikor nagy baj van, és ha a viharfelhők elvonultak, akkor továbbállnak. Kicsit úgy van ez, mint az imádsággal: a legtöbben akkor fordulnak Istenhez, amikor mélyponton vannak; az örömben jóval kevésbé vagy épp egyáltalán nem. Nagyon fontos, hogy amikor csak lehet, vegyük észre és értékeljük a szépet! Kapaszkodjunk bele, mert a szépség, Isten szépsége fogja megmenteni a világot – mint Dosztojevszkij írja. Az igazi szépség mindig túlmutat önmagán, megsejtet velünk valamit az abszolútumból.

Milyen feladatokat lát még maga előtt a „nyóckerben”?
Ötvenéves koromban jöttem ide, akkor azt mondtam, tíz évet vállalok. Nos, hamarosan hatvan leszek, készülök az ezüstmisémre. Másrészt alapvetően problémamegoldós, rendrakós lelkületem van, a gondnoki-karbantartói erényeket igénylő munka kevéssé a sajátom. Márpedig azok a problémák, amelyeket az érkezésemkor tapasztaltam, szép lassan megoldódnak. Természetesen ezekben az ügyekben egyedül Isten fog dönteni. Mindenesetre szívesen mennék újból misszióba. 

Nyitókép: Ficsor Márton