A jólét alapja a bizalom

Francis Fukuyama nevét elsősorban A történelem vége és az utolsó ember című, aránylag „rosszul öregedő” eszmefuttatása révén ismerik, amelyben a hidegháború eredményeként a liberális demokrácia totális győzelmét jósolta világszerte. Javára szóljon, hogy két másik dolgot is érdemes tudni róla. Az egyik, hogy személyében a digitalizáció egyik legkifinomultabb kritikusát tisztelhetjük, aki tíz éve ír szerelmes esszéket az analóg eszközök – főként a bakelitlemez-játszók és a befűzős fotómasinák – mikrokozmoszához. A másik, hogy írt az említettnél jobb és érdekesebb könyveket is. Közülük a legfontosabbról szól e heti recenziónk.

Ifjú politikatudósként Fukuyamának feltűnt, hogy a fejlett világ kormányzatait domináló – így a kilencvenes és kétezres években hazánknak is szemérmetlenül diktáló – neoklasszikus és neoliberális közgazdászok, miközben sok helytálló megállapítást tettek a piacok és a pénz természetéről, szinte teljes egészében megfeledkeztek a kultúráról és az emberi viselkedésről. Márpedig ahogy azt Peter Drucker menedzsmentgurutól tudjuk, „a kultúra megeszi reggelire a stratégiát”, azaz semmilyen programnak vagy szabályozásnak nincs esélye a helyben érvényes társadalmi normák beszámítása nélkül. Nem csoda, ha ugyanannak a receptnek a követése – liberalizáció, dereguláció, privatizáció – eltérő helyeken egészen eltérő eredményeket hozott.